Szarka Gyula lemezbemutató koncertet tart a Fonóban

Egyéb

Betlehemi csillag című új albumát mutatja be Szarka Gyula Kossuth-díjas előadóművész és zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja december 16-án a Fonó Budai Zeneházban.

A lemezbemutató koncert vendégei közül Szvorák Katalin felvidéki (gömöri) betlehemes dalokat és újévi köszöntőket énekel, míg Pelsőczy László Ady Endre KarácsonyHarang csendül című versét és Nagy László A karácsonyfás ember című novelláját mondja el. A programban közreműködik a győri középiskolásokból álló Révai Zenei Műhely.

Szarka Gyula korábban már bejárta a Kárpát-medencét a Ghymes Mendika című lemezével az elmúlt másfél évtizedben. E program folytatásának tekinthető a Betlehemi csillag című szólóalbum, amely a magyar nyelvterület számos vidékéről eleveníti fel az advent dallamkincsét.

„Rendkívül fontosnak tartom, hogy elsősorban a saját kultúránkkal legyünk tisztában, értsük és érezzük, hogy mi az a természetes közeg, ahová tartozunk, és mit kaptunk örökbe. Keresztény kultúránk egyik legnagyobb ünnepe, a karácsony hagyta ránk a legnagyobb lenyomatát – dallamkincset a magyar zenetörténelemben” – mondta a zenész.

A koncerten Szarka Gyula mellett közreműködik: Csiba Juli (ének, vokál), Nagy Szabolcs (billentyűs hangszerek), Jelasity Péter (fúvósok), Bese Csaba (basszusgitár) és Varjú Attila (ütős hangszerek).

A turné során Komáromban, Vásárúton, Esztergomban, Nádszegen és Felsőszeliben is várhatóak koncertek.

Nyitóképen Szarka Gyula előadóművész. A kép forrása: MTI / Mohai Balázs