Roy J. Plunkett

Szegény farmer fia volt, a gazdasági válság éveiben csak egyházi fenntartású iskolában tanulhatott. A középiskolában szobatársa volt Paul Flory, aki 1984-ben szintén a polimerekkel kapcsolatos kutatásaiért Nobel-díjban részesült. A két barát együtt iratkozott be az Ohiói Egyetemre, és diploma után mindketten a DuPont vegyipari óriásvállalatnál kaptak munkát. Plunkett feladata a freon tanulmányozása lett; a kutatásainál használt, mínusz 76 fokos forráspontú tetrafluor-etilént (C2F4) mélyhűtött acélpalackokban tárolták.

A nagy felfedezést 1938-ban a véletlen szülte: az egyik palackból felnyitása után nem jött ki gáz, viszont súlya ugyanakkora maradt. A palack szétfűrészelése után az oldalán fehér port találtak, amelynek összetétele megegyezett a tetrafluor-etilénnel, de annak spontán, katalizátor nélkül létrejött polimerje (óriásmolekulája) volt.

Plunkett rögvest nekilátott a később teflonnak elnevezett por tanulmányozásához, és azt találta, hogy annak olvadáspontja igen magas, gyakorlatilag minden vegyületnek ellenáll, ugyanakkor nagyon kicsi a felületi súrlódása (a világ legcsúszósabb anyaga), és a legtöbb anyag nem ragad hozzá. Ami még ennél is fontosabb volt, arra is rájött, miként lehet a polimerizációt reprodukálni.

A teflon kutatását ezután mások vették át, a felfedezőt az ólom-tetraetil részleghez irányították, ahol tucatnyi más terméket talált fel. Plunkett 1975-ben vonult nyugdíjba a DuPont szerves kémiai részlegének termelési igazgatójaként. 1985-ben beiktatták a Feltalálók Dicsőségcsarnokába. 1994. május 12-én hunyt el a texasi Corpus Christiben.

A teflon a nejlon mellett a DuPont legsikeresebb és legkelendőbb terméke lett. A nejlont ugyancsak 1938-ban fedezték fel, a nagyközönség a női harisnyák alapanyagaként ismerte és szerette meg. A teflon karrierje nehezebben indult, mert kezdetben nemcsak drága volt, hanem katonai célokra is használták, és szigorúan titkos terméknek minősítették. A Manhattan-terv alatt a mérgező és korrozív uránium-hexafluoridot teflon bevonatú edényekben tárolták.

A teflon színtelen, szagtalan por, az egyik legnagyobb ismert molekula. Valamennyi műanyag közül a legkevésbé éghető, és a legnagyobb a vegyszerállósága. Jól ellenáll a hidegnek és a melegnek, kielégíti a legszigorúbb élelmiszeripari és gyógyászati követelményeket, és akár élő szervezetekbe is beépíthető. Még magas hőmérsékleten sem tapad rá semmiféle anyag (ez az egyetlen felület, amelyen még egy gekkó sem tud felmászni), ezért alkalmas edények bevonására, amelyekben aztán zsír nélkül is lehet sütni.

Kereskedelmi forgalomba először 1946-ban került, a hadiipar után a vegy-, textil- és papíriparban, majd az űrkutatásban használták. A hatvanas években indult meg a teflonbevonatú háztartási edények tömeges gyártása, ezekből az idők során több százmilliót készítettek. Ma a teflonnal a palacsintasütőktől a mesterséges erekig mindenhol találkozni.