Hogyan emlékeztek meg a 275. évfordulóról?
Idestova húsz éve járok át tanítani a Partiumi Keresztyén Egyetemre, Nagyváradra, ahol az egyik tantárgyam a 20-21. század magyar kórusművészete. Amikor anyagot gyűjtöttem ehhez, akkor találkoztam Orbán György Karácsonyi Oratóriumának CD-felvételével. Nagyon megörültem annak, hogy megtaláltam ezt a gyönyörűséges, magyar bibliai szövegre készített zeneművet. Különlegesen szép darab, egyéni hangvételű zene, bár régi korokat is idéz. Három férfi és egy női szólistát foglalkoztat, az előbbiek a három napkeleti bölcset jelenítik meg, a női pedig Máriát. Vegyeskarra és egy ? nem túl nagy létszámú ? zenekarra íródott. A Kántus annyira megszerette ezt a zenét, hogy szinte eufórikus állapotba kerültek az énekeseink, miközben tanultuk. Meg is beszéltük, hogy a szokásos házi karácsonyi ünnepségünkön CD-ről közösen meghallgatjuk. Negyvenhét éve vezetem a kórust. Azóta az egyik legfontosabb feltétel, hogy elsősorban tiszta bibliai szöveget énekeljünk. A Sola Scriptura szempontjának ez a mű nagyon is megfelel. Orbán György a négy evangéliumból állította össze a szöveget, bár beleillesztett archaikus népi imádságrészleteket is. Ezzel az oratóriummal indítottuk a jubileumi évet, 2013. december 18-án, a Nagytemplomban. Egyben a Debreceni Református Kollégium 475-ös évfordulóját is ez az esemény zárta le, amelyet Áder János köztársasági elnök is megtisztelt jelenlétével. A 2014-es, novemberi zárókoncertre is próbáltam a több százados múlthoz illő programot összeválogatni, amely egyfajta zenei látleletét adja a Református Kollégiumnak és a Kántusnak is. A bibliai szöveget Gárdonyi Zoltánnak egy nagyon szép ószövetségi szakaszra írt darabja, Az Úr dicsérete című műve, a magyar barokkot a polihisztor Esterházy Pál Harmonia Caelestisének egy-két részlete képviselte. Kuriózumként egy orosz romantikus darab, Rahmanyinov műve is bekerült, amely az első három zsoltár szövegrészleteire készült, a hangvétele pedig az orosz egyházzene mélységeit tükrözi. Miközben tanultuk azon gondolkodtam, hogy ugyebár mi, magyarok is keletről érkeztünk, és megérintett bennünket a bizánci lelkiség a honfoglalás idején, így a darab révén, nemcsak az elmúlt századokhoz, hanem évezredekhez is kapcsolódhattunk az emlékezésben. Händel koronázási zsoltára volt a befejezés. Gyönyörű, ünnepélyes darab trombitákkal, üstdobbal, így méltóképpen zártuk ezt a fontos ünnepet.
275 év emberi léptékkel óriási időnek számít. Mi a Kántus legfontosabb öröksége?
Több fontos örökséget hordozunk. Az egyik az alapítónk, Maróthi György harmóniás énekeskönyvének zsoltáros hagyatéka. Ifjúkorban, huszonkilenc évesen vitte el a pestis, ami szinte felfoghatatlanul kevés idő. Sok társához hasonlóan fiatalon megjárta a nyugati egyetemeket, és ott találkozott a többszólamú harmóniás énekléssel, méghozzá a gyülekezetek harmóniás éneklésével. A 18. század első felében Nyugat-Európában az egyszerű gyülekezeti tag kezében is többszólamú énekeskönyv volt. Ez annyira megtetszett Maróthinak, hogy elhatározta, itthon is nyomtat ilyet. Így jelent meg mind a százötven zsoltár, Szenczi Molnár Albert magyar fordításával. Ez nemcsak a Kántus, vagy a Kollégium történetében jelentős, hanem a magyar zenetörténetnek is nagyon fontos dokumentuma. Ezeket mi folyamatosan énekeljük, visszük a gyülekezetekbe, miközben sajnos, ma távol vagyunk attól, hogy a gyülekezeteink négy szólamban énekeljenek. Legfeljebb közös éneklésre szoktuk invitálni a gyülekezeteket. Így megszólal valami Maróthi hagyományából. Ez az egyik fontos aspektus. A másik, ami különösen a 20. században erősödött föl Kodály munkálkodása nyomán, a magyar nyelvű tisztán bibliai szöveg megjelenése az énekkari művekben. Kodály mintadarabja a Jézus és a kufárok, amit ?34-ben írt meg a szerző, vélhetően azzal a gondolattal, hogy Európából is ideje lett volna kiverni az ordas eszméket, amelyek ekkortájt megerősödtek és érlelték a második háborút. Kodály ehhez még hozzásejtette azt is ? hiszen prófétai látása volt ?, hogy újra a rossz oldalon állunk. Ez a drámai kórusmű mintadarabot jelentett a tanítványoknak. Elsősorban Gárdonyi Zoltánt említeném, szeretett akadémiai professzoromat, akinek köszönhetően a Kántushoz kerültem. Ő az a Kodály tanítvány, aki a bibliai szöveg megzenésítésben Kodályt követően a legjelentősebb a magyar zenetörténetben. A tiszta bibliai próza kálvini lelkiségét képviseli. A harmadik fontos pillérünk a 16-17. századi magyar történelmi énekek, illetve ezek feldolgozásainak ápolása. A himnológia hungaricáknak nevezi a magyar reformáció első időszakának csodálatos énekes-verses imádság-gyöngyszemeit, amiket szintén Kodály fedezett fel. A hitvalló katolikus Kodály, aki ezekből az anyanyelvi református alapképletekből mintadarabokat készített. Ilyen például a Semmit ne bánkódjál, Szkárosi Horváth Andrásnak egy 16. századi énekes imádsága. A második világháború kirobbanásának évében, 1939-ben ünnepelte a Nagykőrösi Református Tanítóképző a százéves fennállását, erre alkotta Kodály ezt a darabot. Elsőként férfikarra, aztán később vegyeskarra is átírta. Nem hiszem, hogy különösebben kommentálni kellene, hogy ennek a második versszaka ekkor mit üzent a magyarságnak: ?Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy, Az Atya Istennél bizony te kedves vagy? Akkor már 19 esztendeje megcsonkultunk, és Kodály tartott az újabb világégéstől. Ezek a nagy próféták, mint Kodály és tanítványai ilyen időkben megszólalnak, vigasztalnak, szöveget választanak, a zenébe beleadják a lelküket, és nekünk, akik ezt megpróbáljuk ?hangzó életre kelteni?, csak arra kel vigyázzunk, hogy ne akasszuk el az üzenet lélegzetét.
Említette is, hogy 47 évvel ezelőtt Gárdonyi Zoltánnak köszönhetően érkezett Debrecenbe, és ez azért is érdekes, mert nem a Kollégium falai között nevelkedett. Mit jelentett önnek a Kántus?
Fiatal tanárként éltem meg azokat az élményeket, amelyeket mások diákként. Elmenni az árkádok alatt, a domborművek mellett, vagy leülni az oratóriumban, és érzékelni az imaterem mágneses erőterét, a 48-as zászlókat a falon, Kossuth padját, Gáborjáni Szabó Kálmán freskóit a falakon. Lehet, hogy egy gimnazistának még nem is mondanak ezek sokat, számomra viszont meghatározó élmények voltak. Ez kamatozott akkor is, amikor a műveket betanítottam. Akkoriban ez volt az egyetlen református gimnázium, és kórus sem volt ilyen nagyságrendű, mint a Kántus, ezért mindenhová minket hívtak, ha nagyobb ünnepség volt. 1981-ben volt például a Sárospataki, és a Pápai Református Kollégium 450-es évfordulója, és mindkét helyen szolgáltunk. Nagy felelősségnek éreztem a művek kiválasztását is, hiszen ez több mint pusztán egy kulturális esemény, itt századoknak kellett megszólalniuk. Sárospatakra Bárdos Lajos Jeremiás próféta imádsága c. művét vittük el, amelyben Jeremiás siralmainak az ötödik részét szedte versbe a költő, Balássy László: ?Szánj meg Uram, szánj meg minket, szánd meg szörnyű szégyenünket, örökségünk elrabolták, másoké ez ősi jószág?. 1981-ben a még államosított Sárospataki Kollégiumban talán nem is volt veszélytelen ezt elénekelni. Pápára a már említett Kodály vegyeskari művet vittük, aminek szintén egyértelmű az üzenete. Úgy éreztem, ezek a mondatok célba is találtak.
Ma mennyire érezhető a századok hangja, lelkülete a Kántuson?
Ez öröklődik. Rezonál tovább ez a hang, már csak azért is, mert hosszan tudnám sorolni azokat az egykori tagokat, akiknek a gyerekei most ide járnak. Gimnazisták kevesen vannak most az énekkarban. Tanár kollégáimmal gyakran beszélünk erről, sajnos passzívak a mostani diákok, de igaz ez a teológusokra is. Jár viszont egy húszfős mag, főleg volt refisek, dóczysok. Egy-két fiatal tanár is van köztük. Van olyan házaspár, aki a két gyerekével együtt énekel. A reformáció kezdetén, az első időkben bizonyára nagyon fontos volt a Kántus puszta léte. A Maróthi által képviselt négyszólamú technika még a világi zenére is hatással volt. Aztán Kodály munkássága nyomán kibontakozott az intézményes zeneoktatás, tehát már nem ez volt az egyedüli énekkar, de még a diktatúra évei alatt is őrizte a szellemiségét a Kollégium falain belül. Ma már nagyon sok református iskola működik az oktatás minden szintjén, de számunkra most is van fontos feladat, mégpedig a határokon túli gyülekezetek látogatása. A diktatúra furcsa, paradox látlelete volt az, hogy előbb repültük át az óceánt (1986-ban), mint eljutottunk volna Nagyváradra, Beregszászba, vagy Kassára. A rendszerváltás óta folyamatosan járunk a Partiumba, Felvidékre, Kárpátaljára.
Egyházzenei vezetője is a Tiszántúli Református Egyházkerületnek. Az énekes hagyomány mennyire fontos a reformátusoknak?
Kálvin még az orgonát is mellőzte az istentiszteletről, és a többszólamú éneklést sem tűrte meg. Egyedül az egyszólamú zsoltár szerepelt a liturgiában. Zwingli még ennyit sem engedett. Ettől függetlenül a zsoltáréneklés fontossá vált. Korabeli francia és németalföldi szerzők elkezdték a többszólamú feldolgozások készítését, de távolból sem tudott úgy lombba szökkenni a genfi zsoltár az európai zenetörténetben, mint amennyire a Luther-korálok. Ez elsősorban Johann Sebastian Bachnak köszönhető, akinek az egész életművét átjárta ez a gyakorlat. Ez a gyülekezetekre is visszahatott, automatikusan énekelték a többszólamú éneket. Csipkerózsika-álmát aludta századokon át a genfi zsoltár, legalábbis ami az európai műzenei feldolgozásait illeti, egészen Kodályig. Kimaradt néhány száz év, miközben a lutheránus zene felszívódott az európai műzenébe. Nagyon hiszek abban, hogy azért lesz még ennek reneszánsza, noha egyre inkább teret nyer a könnyűzene templomainkban is. Többekben megfogalmazódott egy jogos félelem, hiszen akik ezt a fajta zenét hallgatják, nem feltétlenül integrálódnak a gyülekezetekbe. Az idősebb nemzedék előbb-utóbb elmegy a minden élők útján, és akkor vajon lesz-e folytatás? Ma ebben óriási a felelősségük a református iskoláknak.
Ungvári Judit
