1908-at írtak, amikor egy Csang Po-lin (Zhang Bolin) nevű tiencsini (Tianjin) tanár azt javasolta, hogy Kínában szervezzenek olimpiai játékokat. "Száz éve ez a nagy kínai idealista vetette fel először ezt a gondolatot, és mi, kínaiak azóta álmodunk erről" - mondta az AFP-nek Teng Ja-ping (Deng Yaping), az asztalitenisz kétszeres (1992 és 1996) olimpiai bajnoka. Abban az időben azonban csak kevesen karolták fel a gondolatot az összeomlás szélén álló, a nagyhatalmak vetélkedésének tárgyát képező országban.
Néhány évvel később Csang Kaj-sek tábornok nacionalista kormánya jelezte, hogy Kína pályázni fog az olimpiai játékok megszervezésére. Ez a terv is semmivé lett a tábornok által vezetett Kuomintang veresége nyomán, azzal, hogy a véres polgárháborúban a kommunisták szerezték meg a hatalmat 1949-ben. Csang Kaj-sek Tajvan szigetére menekült és azt próbálta elérni, hogy ottani kormányát ismerjék el Kína törvényes képviselőjeként - ami évtizedeken át hátráltatta Peking olimpiai álmait.
A kommunista Kína számára az első sikert az jelentette, hogy 1952-ben a tajvani küldöttség tiltakozása ellenére részt tudott venni a helsinki olimpián - mire a tajvaniak kivonultak a játékokról. Azonban Peking a kulisszák mögött hiába fejtett ki nagy nyomást annak érdekében, hogy a NOB ismerje el Kína egyedüli képviselőjeként, a kommunisták nem érték el céljukat. Válaszul Kína 1956-ban bojkottálta a melbourne-i olimpiát és a következő évben kivált az olimpiai mozgalomból.
Ez a helyzet három évtizedig tartott. A visszatérésben a kulcsember Ho Csen-liang (He Zhenliang) volt. Ő nyelvészként dolgozott, amikor Csou En-laj (Zhou Enlai) miniszterelnök diplomatává nevezte ki a sportminisztériumba. Csou volt az a kínai politikus, aki az Egyesült Államok viszonylatában az úgynevezett "pingpong-diplomáciát" kezdeményezte, ő a sportban kiváló eszközt látott arra, hogy erősítse a kínai befolyást.
A ping-pong-diplomácia kifejezés akkor vonult be a köztudatba, amikor 1971-ben egy amerikai asztalitenisz-csapat látogatott Kínába, amellyel akkoriban az Egyesült Államoknak nem volt diplomáciai kapcsolata, a két ország hivatalos viszonya kifejezetten ellenséges volt. Az amerikai sportolókat Kína elhalmozta baráti gesztusokkal, ekkor indult meg az a folyamat, amely Nixon amerikai elnök 1972 évi, történelmi kínai látogatására vezetett.
Amikor 1978-ban Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) vált Kína legfőbb irányítójává, Ho Csen-liang segítségével támasztotta fel Kína olimpiai törekvéseit. A sportdiplomata folytatta azokat a tárgyalásokat, amelyek eredményeként Kína 1981-ben visszatért az olimpiai mozgalomba, majd egy évtized sem telt bele, és alelnökévé vált a szervezetnek. "Sportkörökben népszerű személyiség volt és nehéz elképzelni, hogy nélküle Kína elnyerhette volna a játékokat" - fejtette ki az AFP-nek Susan Brownell, a kínai sport szakértője, aki angolra fordította Ho könyvét.
1981-ben Ho egyetlen lelkes támogatóra lelt a NOB keretében: Samaranchra. A spanyol sportdiplomata 1980-tól 2001-ig volt a NOB elnöke, és Brownell asszony szerint úgy érezte: Peking kiválasztása a játékok színhelyéül a legnagyszerűbb örökség, amit utódjára hagyhat. Peking először 1990-ben pályázott az olimpia megrendezésére - a 2000-es játékokra. A demokrácia-mozgalom elleni 1989 évi Tienanmen-téri megtorlások emléke azonban még friss volt és a NOB két szavazat többséggel Sydneyt választotta.
A kínai vezetők a csalódás után ismét bekapcsolódtak a versenybe, hogy elnyerjék a 2008-as olimpia megrendezésének jogát, ennek érdekében megerősítették Ho Csen-liang csapatát. 2003. július 13-án Moszkvában Kína végre megvalósíthatta álmát. Peking nyerte el az olimpia megrendezésének jogát 56 szavazattal, messze megelőzve két fő vetélytársát, Torontót, amely 22 voksot kapott és Párizst, amely 18-at.
(Múlt-kor/MTI)
