Erzsébetvárosban, a Hársfa utcában szültett, s néhány jelentős kitérőt téve szinte egész életét ott is élte le. A Horánszky utcai reáliskolába járt, ahol már kamaszként a Diákhumor című hetilapot szerkesztette. Akkora sikere volt, hogy a tanári kar betiltotta. Középiskolai tanulmányait egy tanárával való konfliktusa miatt a Belvárosi Reáliskolában fejezte be, itt is érettségizett.

Nem sokkal ezután szerelmi bánatában beállt a Tanácsköztársaság hadseregébe, majd a fehérterror elől az Egyesült Államokba hajózott. Ott volt liftesfiú, bőrgyári munkás, pincér, banki alkalmazott, magyar nyelvű lapoknál újságíró, 1927-től statiszta, majd forgatókönyvíró Hollywoodban. 1931-ben hazatért, és a Pesti Napló munkatársa lett. A Színházi Élet és az Új Idők is közölte írásait. 1938-ban Londonba ment, ahol a Daily Telegraph című lapnak írt cikkeket, fordításokat.

1941-ben egy színésznővel folytatott viharos szerelmi kalandja után visszatért Magyarországra. 1944-ben Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták. Az amúgy is kistermetű, törékeny Királyhegyi a háború után csonttá soványodva jött haza. Nem sokkal később megírta tragikus élményeinek groteszk humorú regényét Mindenki nem halt meg címmel.

1945-től a Ludas Matyi és a Képes Figyelő című lapok munkatársa volt, amelyek sorra közölték humoros jeleneteit, szatíráit, karcolatait. Több regénye is megjelent, köztük A gengszterek nem nőnek az égig, Az ígéretek földje, A lejtőn felfelé és a Maud Courtney mestersége. Ugyanebben az időben az Ascher Oszkár igazgatta Pódium kabaré konferansziéja is volt, Földi paradicsom címmel darabot írt a Vígszínháznak, majd a Belvárosi Színházban megnyílt Királyhegyi kabaré állandó szerzője lett.

1951-ben kitelepítették a Heves megyei Adácsra. Ebben amerikás múltja mellett az a legendás távirata is szerepet játszott, amelyet soha nem küldött el, de barátainak, ismerőseinek széles körében gyakran emlegetett. A távirat címzettje Sztálin volt, szövege pedig így hangzott:

„A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop”.

A DEKK Színház és a Füge monodrámája Királyhegyi Pál szerepében Szabó Zoltán Zoltánnal.

Humorérzékét ekkoriban sem veszítette el, az adácsi időszakból például fennmaradt egy otthoni barátainak írt levele az alábbi szöveggel:

„Most már tudom, hogy él Marci Hevesen. Ne irigyeljétek!”

1952-ben térhetett haza, de továbbra is publikációs tilalom alatt állt. Ebben az időszakban alkalmi szellemi munkákból élt. Később a Vidám Színpad, majd a Kis Színpad mutatta be kabarétréfáit. 1956 után népszerűsége már töretlen volt. Mint konferanszié kabarékban szerepelt, dolgozott az Esti Hírlapnak, foglalkoztatta a Ludas Matyi, a rádió, és időnként a televízióban is feltűnt. Humoreszkjeiből, színműveiből, kisregényeiből több kötete is megjelent. 1979-ben kiadta önéletrajzi regényét Első kétszáz évem címmel. A műből 1985-ben Maár Gyula rendezett játékfilmet, 2018-ban pedig a Jurányiban mutatták be a DEKK Színház és a Füge közös produkciójában készült monodrámát Bánki Gergely rendezésében, Szabó Zoltán előadásában.

Királyhegyi egyik fő témája a férfi és a nő, a férj és a feleség viszonya volt. Ötször nősült, vagyis megélt tapasztalatait adta át.

A nagyvárosi humor, a pesti vicc egyik legeredetibb alkotója 1981. június 7-én hunyt el.

Nyitókép: Királyhegyi Pál 1980. február 29-én. Forrás: MTI/Friedmann Endre