závogyán.jpg

Százhúsz éves álom valósult meg Kecskeméten

A Magyar Géniusz Program soha nem látott lehetőségeket teremtett a vidéki múzeumok számára – mondta a kultúráért felelős államtitkár Kecskeméten.

Závogyán Magdolna a Katona József Múzeum Ezek a képek mind beszélnek című kiállítás megnyitóján azt mondta, mindenáron el kell kerülni, hogy a közgyűjtemények „saját maguk múzeumává váljanak”.

Hozzátette, hogy a hazai intézmények megértették ezt az üzenetet, világosan látják, hogy ki kell lépni a pusztán megőrző, statikus szemléletmódból és mozgásba kell hozni az örökséget. A kormányzat – felismerve a múzeumi szakterület kiemelt jelentőségét – támogatja az intézményeket és megteremti a keretet azok korszerű működésére és fejlődésére. A kormány a Magyar Géniusz Programban mintegy 3,5 milliárd forint támogatást biztosított a magyar múzeumoknak határokon innen és túl, szerte a Kárpát-medencében. A program keretein belül év végéig 38 állandó, 26 időszaki kiállítás és 39 tudományos projekt valósul meg – hangsúlyozta az államtitkár.

A kultúrpolitikus elmondta, hogy a Katona József Múzeum az állandó képzőművészeti kiállítás megszervezése mellett sikeresen pályázott az intézmény infrastrukturális felújítására is. Ennek indoklásául hozzátette, hogy a Cifrapalota Kecskemét szimbolikus épülete, így jogos igény volt az országos jelentőséggel is bíró képzőművészeti gyűjtemény kiállítására és a helyet adó épített örökség belső korszerűsítésére.

Rosta Szabolcs múzeumigazgató szerint az épületben olyan fejlesztések történtek, amelyekkel „túlzás nélkül 120 éves álom valósult meg”.  Arról is beszámolt, hogy  az intézmény csaknem 100 millió forint kormányzati támogatást kapott a kiállításra és a fejlesztésre.

A szecessziós Cifrapalota második emeletén megrendezett kiállítás hat tematikai egységből áll: a Kecskeméti Művésztelep első korszaka (1909–1919), Farkas István (1877–1944) életműve, Tóth Menyhért (1904–1980) életműve, Mednyánszky László (1852–1919) életműve, Nagy István (1873–1937) művészete és a magyar művészet a 20. század első felében.

Ez is érdekelheti

Decemberig lehet jelentkezni a Könyvtári kihívás pályázatra

December 1-jéig lehet jelentkezni a Könyvtári kihívás 2025/2026 pályázatra – közölte Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára november 24-én Kecskeméten.

Legfontosabb a bátorítás és a megerősítés

A TehetségPaletta legfontosabb küldetése a bátorítás a tehetség kibontakoztatására és megerősítés abban, hogy jut figyelem, törődés, támogatás azok számára, akik kitartással, szorgalommal követik álmaikat - fogalmazott a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Kecskeméten.

Kortárs olasz filmek, Jókai és a nők – programajánló

Városi séta Jókai Mór és a dunai árvizek nyomában, kortárs olasz filmek a Puskin és a Tabán moziban, popzenei workshop a Turbinában, Miklósa Erika, Balázs János és José Cura koncertje a Cziffra Fesztiválon – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Három múzeum kapta meg idén Az Év Kiállítása díjat

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban október 21-én adta át Az Év Kiállítása 2025 díjakat, a zsűri által legjobbnak ítélt Kecskeméti Katona József Múzeumnak, a budapesti Néprajzi Múzeumnak és a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteménynek.