závogyán.jpg

Százhúsz éves álom valósult meg Kecskeméten

A Magyar Géniusz Program soha nem látott lehetőségeket teremtett a vidéki múzeumok számára – mondta a kultúráért felelős államtitkár Kecskeméten.

Závogyán Magdolna a Katona József Múzeum Ezek a képek mind beszélnek című kiállítás megnyitóján azt mondta, mindenáron el kell kerülni, hogy a közgyűjtemények „saját maguk múzeumává váljanak”.

Hozzátette, hogy a hazai intézmények megértették ezt az üzenetet, világosan látják, hogy ki kell lépni a pusztán megőrző, statikus szemléletmódból és mozgásba kell hozni az örökséget. A kormányzat – felismerve a múzeumi szakterület kiemelt jelentőségét – támogatja az intézményeket és megteremti a keretet azok korszerű működésére és fejlődésére. A kormány a Magyar Géniusz Programban mintegy 3,5 milliárd forint támogatást biztosított a magyar múzeumoknak határokon innen és túl, szerte a Kárpát-medencében. A program keretein belül év végéig 38 állandó, 26 időszaki kiállítás és 39 tudományos projekt valósul meg – hangsúlyozta az államtitkár.

A kultúrpolitikus elmondta, hogy a Katona József Múzeum az állandó képzőművészeti kiállítás megszervezése mellett sikeresen pályázott az intézmény infrastrukturális felújítására is. Ennek indoklásául hozzátette, hogy a Cifrapalota Kecskemét szimbolikus épülete, így jogos igény volt az országos jelentőséggel is bíró képzőművészeti gyűjtemény kiállítására és a helyet adó épített örökség belső korszerűsítésére.

Rosta Szabolcs múzeumigazgató szerint az épületben olyan fejlesztések történtek, amelyekkel „túlzás nélkül 120 éves álom valósult meg”.  Arról is beszámolt, hogy  az intézmény csaknem 100 millió forint kormányzati támogatást kapott a kiállításra és a fejlesztésre.

A szecessziós Cifrapalota második emeletén megrendezett kiállítás hat tematikai egységből áll: a Kecskeméti Művésztelep első korszaka (1909–1919), Farkas István (1877–1944) életműve, Tóth Menyhért (1904–1980) életműve, Mednyánszky László (1852–1919) életműve, Nagy István (1873–1937) művészete és a magyar művészet a 20. század első felében.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – augusztus 11.

Már csak vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum nagyszabású Vasarely-kiállítása, Kecskeméten népmesemondó találkozó, Szombathelyen pedig a XXV. Savaria Történelmi Karnevál várja a közönséget.

Hírmozaik – augusztus 2.

Esténként sötétbe borulnak a múzeumok, színházak, műemlékek és arénák, nem félnek az áramhiánytól a Sziget Fesztivál szervezői, jazzfőváros lesz Kecskemét – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – július 18.

Révész Tamás fotói a Műcsarnokban, százéves az Erdélyi Helikon, szkíták a Cifrapalotában – hírösszefoglalónk.

Kosztolányi-novella is születhetett volna Hollós László gombászó kalandjaiból

Az Ezüst-tó kincse című Karl May-regény szórakozott rovargyűjtő tudósa, Droll néni rátermettebb, mint azt elsőre kinéznénk belőle. Az 1859. június 18-án született Hollós László gombakutató is afféle bogaras tudós, aki szintén feltalálta magát, de a magyar prérin, a Kecskemét környéki tájakon.