Több mint száz programmal készülnek a Pest, Buda és Óbuda egyesítése, azaz Budapest létrejötte 150. évfordulója alkalmából tervezett ünnepségsorozatra, amely november 17-től egy éven át zajlik majd, a programok nagy részét várhatóan jövő áprilisától tartják meg.

Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója egy háttérbeszélgetésen közölte: várhatóan harminc kiemelt és hatvan intézményi programja lesz a fővárosnak, valamint lesznek még kerületi rendezvények.

Az évforduló alkalmából elkészül majd egy Budapest-monográfia, a Budapesti Történeti Múzeum készít egy kiállítást a Budapest-identitásról, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig pályázatot ír ki egy Budapest-nyitány megírására.

A Budapest Könyvfőváros program keretében valósul majd meg a Budapest Nagyregény elnevezésű projekt, amely a főváros 23 kerületében, írók és civilek közreműködésével készülő, helyi történeteket elmesélő művekből áll majd össze. Az emlékévhez kapcsolódóan a Fortepannal dolgoznak egy applikáción, de az ünnepségsorozat keretében lesz például fényfestő fesztivál, és rendeznek koncerteket is.

A programsorozat honlapja a 150.budapest.hu címen érhető el.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán azt írta: úgy tervezik, hogy az évforduló tiszteletére létrehoznak egy annyi tőből álló rózsakertet, amennyi magyar település van, így az összes magyarországi települést szimbolizálja a Gellért-hegy Jubileumi parkjában.

A Fővárosi Közgyűlés 1991. március 21-i döntése értelmében a főváros ünnepnapja november 17., annak emlékére, hogy 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Jövőre ennek lesz a 150. évfordulója.

Nyitókép: Buda és Pest 1873-as egyesítése előtt az 1850-es években. Franz Xaver Sandmann metszete