Száznyolcvanötödik előadás, premier ? KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER?

Hét-nyolc Komámasszony?-t láttam az évtizedek során, köztük az író, Görgey Gábor rendezte három színrevitel egyikét. A tegnap, a magyar dráma napjának előestéjén a Pesti Színházban szerepelt vendégelőadás talán a sokkal bővebb teljes mezőnyben is a legrugalmasabbak, legfiatalosabbak egyike. Hiszen fiatal színészek jelenítik meg ? de már tizenharmadik esztendeje. Ez volt a főiskolai vizsgájuk, melyet katonaidejük alatt is játszottak (a laktanya-bemutatókat nem számították bele az eddigi száznyolcvanöt estébe), majd 2003-ban következett, immár az Astorka emblémája alatt, a megújított premier.

  Görgey tragikomédiája öt figurát mozgat. Az alvilági Cuki, a Méltóságos, a kispolgár K. Müller, Kiss, az intellektuel és Márton, a vidéki saját emberi csoportozatuk karikaturisztikus megtestesítői. Amikor összezártságukban ama stukker forgandó, véletlenszerű birtoklása révén valamelyikük a hierarchia csúcsára kerül, azonnal meghirdeti egyoldalúan erőszakos, korlátolt programját. Cuki primitív elmével csak a terrorra épít, a Méltóságos elmeszesedetten konzervatív konszolidációt vizionál, Kiss a humanizmust csúfolja meg, a műparaszt Márton felszántaná a városokat és silóvá alakítaná a könyvtárakat; K. Müller mindig azt szolgálja ki, aki hatalmon van. Abban valamennyien egyetértenek regnálásuk idején, hogy a másik négynek nincs szabadságában kimenni ? a mellékhelyiségbe. Az öt félelmetesen nevetséges torzpofával ugyan aligha írható le a modern társadalmi képletek bármelyikének teljessége, de a ki tudja, mióta öröklődő kilátástalanság, a holtpontról elmozdulni nem tudás csődje ma is pontosan modellálódik.

  A minta, a komámasszony, hol az olló? voltaképp gyermekjáték, a rendező, Peter Mankovecký színészei tehát sok infantilizáló megoldást alkalmaznak. Mintha a papa ruhatárának lomtári mélyéből bányászták volna elő leharcolt hacukáikat (díszlet, jelmez: Tatiana Šuliková), és folytonos ?pisilni kell!?-t emlegetve bosszantanák, ugráltatnák, dögönyöznék egymást. A játék azonban felizzó részeiben kísértetiessé szédül, gegjei fekete humorba váltanak. A szereplők próbálnak összenőni székeikkel ? a ?biztos ponttal?; a szék-koreográfia Ionesco A székek című abszurdjára asszociáltatva nem rossz ómen. A szlovák nyelvű előadás (fordító: Peter Kováč) valamennyi poénját a nyelvet nem beszélő magyar néző nem érthette minden ízében, de öröm volt ráébredni, hogy a húzások és módosítások is ésszerűek, ütősek (például az eredetiben szájharmonikának nevezett pianínó segítségével űzött bohóctréfa zavartalanul adta át helyét az ócska zsúrkocsit a dobbal felcserélő groteszk, kitartott epizódnak. Az lett a tét, ki mit hisz vagy hitet valóságnak). Nyilván változott lassacskán másfél évtized alatt a pozsonyi Komámasszony?, mivel az európai és a szlovák valóság is kihívóan változott. Akárcsak a magyar.

  A közös munkát, életérzést, tapasztalatot kamatoztató munka lidérces derűjéből Marián Miezga (Cuki) a futballmeccsek után randalírozó elvetemült drukkerek haját hiún igazgató prototípusaként vette ki részét, Vladimír Kobielsky (aki az egykori diáktársak közül nem az Astorka, hanem a szlovák Nemzeti Színház tagja) az idült (ál)történelmi gőg fogásaival. A két leghálásabb szerepben Lukáš Latinák (Márton) és Juraj Kemka (K. Müller) túlszínezés nélküli folyamatos aktivitással, az igényes kabarét közelítő eszközökkel tűnt ki, a leghálátlanabb szerepben Jakab Róbert (Kiss) az értelmiségi örökös félreszorítottságából kirobbanó agresszivitással. A darab egy részbe tömörítése kiemelte az ?ária-dramaturgia? hatékonyságát (akinél a stukker, az kerül a centrumba) és helyenkénti fogyatékosságait (a rendezés nem mindig talált megfelelő elfoglaltságot az épp visszarekesztett alakoknak).

  A vendégjáték, a Na koho to slovo padne a magyar dráma napját is köszöntötte a Pesti Színházban. Eszenyi Enikő, a Vígszínház köztudottan gyümölcsöző szlovákiai szakmai kapcsolatokkal rendelkező igazgatója az est nagyszerű háziasszonyának bizonyult. Előadáskezdés előtt pályázatot hirdetett diákdrámaíróknak, előadás után ? a vendégek és az író, valamint illusztris társulati tagok karéjában ? rövid, csapongó, tartalmas beszélgetést generált a színen, s menet közben majdnem minden felmerült nehézséget elegyengetett. (Sajnos azon nem tudott segíteni, hogy a vetített magyar felirat, azaz a Görgey-alapszöveg jól olvasható legyen.) A nézőtéren jelen volt Kautzky József színművész, az 1968-as, Gosztonyi János rendezte ősbemutató (Thália Színház) K. Müllere. A Víg, azaz a Pesti méltóképp ülte meg a magyar dráma napját. Joggal remélhető: ebben a légkörben az Astorka művészei számára is egyedi esemény marad a száznyolcvanötödik Komámasszony?

  A maga módján: premier.