Esterházy Miklós 150 éve, 1870-ben adta el a magyar államnak hatalmas képzőművészeti kollekcióját, ami az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményét is megalapozta. Jövő év elején jelenik meg az a reprezentatív gyűjteményi kötet, amely áttekinti ezt a másfél évszázadot, az olvasó elé tárva a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria különböző gyűjteményegységeiben őrzött legszebb ötszáz rajzot és sokszorosított grafikát is. Az intézmény grafikai anyagáról, gyarapodásáról, az ott zajló munkáról és a készülő kiadványról a gyűjtemény vezetőjét, Bódi Kinga művészettörténészt, valamint a kötet társszerkesztőjét, Bodor Kata művészettörténészt kérdeztük.
A Szépművészeti Múzeum grafikai kollekciójának alapját az 1870-ben az államhoz került Esterházy-gyűjtemény jelentette. Hogyan került a múzeumba ez a gyűjtemény, és miből áll a kollekció?
Bódi Kinga: Esterházy Miklós és a magyar állam 1870. december 8-án kötött szerződést, tehát a herceg napra pontosan 150 éve adta el az államnak az Esterházy-család képzőművészeti gyűjteményének egy igen jelentős részét, jutányos áron. A magyar országgyűlés az 1871. évi XI. törvénycikkben szentesítette az Esterházy-gyűjtemény megvásárlását, a kezelésére létrehozott önálló állami intézmény pedig az Országos Képtár nevet kapta. Majd a kollekció az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeumba került.
A megvásárolt gyűjtemény 637 festményt, 3500 rajzot, több mint ötvenezer metszetet és 305 bibliofil könyvet tartalmazott. Ma is ezek alkotják a Szépművészeti Múzeum törzsanyagát. Az Esterházy-gyűjteményből származó rajzok és metszetek elsősorban 16–17. századi olasz, német, németalföldi és francia remekművek. Az elmúlt 150 évben ugyan több mint a duplájára nőtt – hiszen jelenleg nagyjából kilencezer rajzot és százezer metszetet tartalmaz – a Grafikai Gyűjtemény, de legértékesebb műtárgyaink nagyobb része az Esterházy-gyűjteményből került hozzánk. Ide tartoznak a Leonardo-, a Raffaello-, a Dürer-, az Altdorfer- és a Rembrandt-lapok.
Milyen fontos hagyatékokkal bővült a Grafikai Gyűjtemény az idők során?
Bodor Kata: Az Esterházy-gyűjtemény bekerülése után szisztematikus műtárgygyarapítás vette kezdetét. A Grafikai Gyűjtemény első vezetői folyamatosan figyelemmel kísérték a korabeli nemzetközi műtárgypiacot, és közvetlenül a külföldi műkereskedőktől is vásároltak. Kimondott céljuk volt, hogy kortárs műtárgyakkal bővítsék a múzeumi kollekciót, hiszen a hercegi már 19. századi műveket is csak elvétve tartalmazott. Ennek köszönhetően korán bekerültek a gyűjteménybe olyan fontos művek, mint a Toulouse-Lautrec-litográfiák vagy egy-egy kivételes Picasso- és Schiele-lap.
A nagylelkű hazai adományok és vásárlások tovább gazdagították a grafikai gyűjteményt. Delhaes István, az 1901-ben, Bécsben elhunyt festőművész végrendeletében a magyar államra hagyta 2683 rajzból és 14 453 metszetből álló gyűjteményét. Bäcker Bélától két részletben, 1909-ben és 1911-ben vásárolta meg a múzeum több mint ötszáz lapból álló, elsősorban 19. század végi és 20. század eleji nemzetközi metszetgyűjteményét.
Majovszky Pál elsőrangú együttese szintén két részletben, 1914-ben és 1934-ben került a múzeumba. Az ő révén foglalnak ma el kitüntetett helyet az intézményben a 19. századi végi és a 20. századi francia és kisebb részben angol, holland és belga művészek munkái. Az ő érdeme, hogy olyan kiváló mesterektől is őrzünk néhány remekművet, mint Delacroix, Manet, Renoir, van Gogh, Gauguin, Cézanne vagy Kokoschka. Fontos megemlíteni, hogy e két magángyűjtő szoros baráti kapcsolatban állt a múzeum kurátoraival, és vásárlásaikat velük egyeztetve. eleve egy későbbi múzeumi adományozásra gondolva bonyolították.
Kik voltak a Grafikai Gyűjtemény legfontosabb vezetői, akik nagy mértékben befolyásolták a gyűjtemény arculatát?
Bódi Kinga: A Grafikai Gyűjteménynek 1906 óta tíz vezetője volt. Az első vezetők Térey Gábor és Meller Simon voltak, és ők kezdtek kortárs művek gyűjtésébe.
Az első női vezető, 1921 és 1944 között Hoffmann Edith volt. A múzeumban töltött évtizedei alatt számtalan monográfiát írt. Tanulmányainak hosszú sora foglalkozott kizárólag a Grafikai Gyűjtemény anyagával. Számos, saját korában újnak számító attribúciós megállapítást tett a gyűjtemény rajzairól. 1944-ben elvégezte az Esterházy- és a Delhaes-gyűjtemény nemzetközi szabvány szerinti leltárba vételét, és pályája során több mint harminc tematikus, mai szóval élve „közönségvonzó” kiállítást rendezett, amelyeknek alapötletei ma is inspirálók. Később, 1979 és 1993 között Gerszi Teréz vezette hosszabban a gyűjteményt, aki a korai német, németalföldi és rudolfinus művészet kutatójaként páratlan nemzetközi elismertségre tett szert.
Fontos, hogy lássuk: egy gyűjtemény karakterét nemcsak a műtárgyak, hanem a gyűjtemény mindenkori vezetői és az ott dolgozó muzeológusok is nagyban befolyásolják. Prioritásokat határozunk meg aszerint, hogy mit szerzeményezünk, mit állítunk ki, mit dolgozunk fel. Választásaink és szubjektív döntéseink által pedig közönségformáló szerephez jutunk. A művészet mindig megkérdőjelezi vagy megerősíti a régi tudást, és épp ezt teszi egy muzeológus is: a meglévőhöz hozzáteszi a saját szemléletét, a maga tudását. Emiatt nincs olyan, hogy lezárt téma, és ezért van az, hogy bizonyos alkotók, például Rembrandt vagy Dürer tíz-húszévente újra előkerülnek. Mindig adódnak új információk, új szemléletek, új kontextusok, amiket be kell építeni.
Az elmúlt évtizedekben melyek voltak a gyűjtemény legfontosabb gyarapodásai?
Bodor Kata: A második világháborúig viszonylag szisztematikus volt a gyarapítás. 1914-ig komolyabb összegeket költött a múzeum műtárgyakra, de a jól kiépített nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően még az 1920-as és '30-as években is igazi ritkaságokhoz jutott hozzá az intézmény. Mai szemmel nézve csak irigykedhetünk, hogy az egykori vezetők aukciókon vásárolhattak, és külföldi útjaikon galériákat bízhattak meg, hogy tucatjával küldjék Budapestre „szemléztetni” a megvásárlásra esélyes alkotásokat.
A második világháború és a vasfüggöny azonban befagyasztotta ezeket a folyamatokat és kapcsolatokat. A zártabb politikai rendszerben inkább az egykor emigrált magyar művészek nagylelkű adományai gazdagították a múzeumot. 1968-ban például Victor Vasarely 118 saját grafikáját adományozta a Grafikai Gyűjteménynek.
Bódi Kinga: Az elmúlt tíz évből is vannak példák nagyívű gyűjteménygyarapodásokra. 2010-ben Bodnár Szilvia, gyűjteményünk előző vezetője és a zürichi ETH grafikai gyűjteményigazgatója közötti komoly, hosszú évtizedekre visszanyúló szakmai együttműködésnek és a svájci St. Gallenben működött Franz Larese és Jürg Janett Alapítvány adományának eredményeképpen több mint hatszáz nemzetközi kortárs grafikai munkával gazdagodott a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye – többek között Günther Uecker, Antoni Tàpies, Hans Hartung, Max Bill, Eduardo Chillida, Robert Motherwell és Mark Tobey lapjaival.
2017-ben pedig Georg Baselitzcel alakult ki jó szakmai kapcsolat, amikor kiállítást rendeztünk neki a Magyar Nemzeti Galériában. A művésznek számottevő 16–17. századi chiaroscuro kollekciója van, ezért nem véletlen, hogy a mi grafikai gyűjteményünk is érdekelte. Idén pedig harminc saját grafikáját adományozta a múzeumnak. Neki köszönhetően a múzeumban őrzött német rajzok és grafikák széles spektrumot fednek le Dürertől egészen az ő legfrissebb, 2019-es munkájáig.
Milyen stratégia alapján gyarapszik jelenleg a Grafikai Gyűjtemény?
Bódi Kinga: A műtárgypiacon az utóbbi évtizedekben bekövezett nagy árnövekedés eléggé behatárolja a lehetőségeinket. Ugyan olykor lehetőségünk adódik vásárolni, de alapvetően ajándékozások útján bővül a gyűjtemény. Baselitz mellett egy amerikai rajzgyűjtő idén egy 17. századi délnémet rajzot ajándékozott a múzeumnak Bodnár Szilvia idén megjelent, a gyűjteményünkben őrzött 15–16. századi német rajzokat feldolgozó szakkatalógusának tiszteletére. De említhetném Alexandre Hollant, a régóta Franciaországban élő magyar származású képzőművészt is, aki szerette volna, ha az életműve nemcsak egy francia, hanem egy magyar közgyűjteménybe is képviselve van. Ő tavaly 153 rajzát adományozta a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének.
De nemcsak az adományok gyarapítják a gyűjteményt. Az elmúlt években vásároltunk egy kivételesen ritka Jiří Kolář-kollázst, és sikerült műtárgyat szereznünk Jaume Plensa katalán és Jörg Immendorff német művészektől is egy-egy külföldi galérián keresztül.
A gyűjteményszervezési politikánk egyik fő pillére, hogy megpróbáljuk pótolni a hiányokat. A Grafikai Gyűjteménynek például némileg vakfoltja a német romantika, valamint a német expresszionizmus. Emellett pedig figyelemmel követjük a kortárs alkotók tevékenységét, és igyekszünk tőlük is vásárolni. Erre lehetőséget adnak a kortárs kiállításaink: olykor egy-egy ilyen tárlat után vásárlás vagy adomány útján szerzünk műtárgyat az adott művésztől.
Többször szó esett kortárs rajzokról és grafikákról. Miért fontos, hogy egy „klasszikus” múzeum kortársat is gyűjtsön?
Bodor Kata: Egy gyűjteményt azzal lehet élővé tenni, ha folyamatosan hozzátesszük az adott kor tudását is, ami a kortárs művek gyűjtését is jelenti. Gondolnunk kell arra is, hogy ma már több száz év művészetéről tudunk átfogó képet adni, amihez hozzá kell adnunk saját korunk alkotásait is, hogy a jövő nemzedékei számára ne akasszuk meg a folyamatában való vizsgálat lehetőségét. Szerencsére már az elődeink is nagyon fontosnak tartották, hogy ne csak a régit, hanem az aktuálisat és a kortársat is gyűjtsék. Nekik köszönhetjük, hogy ma a gyűjteményünkben szerepelnek Schiele és Toulouse-Lautrec művei. Ezekhez ma már aligha juthatnánk hozzá.
Nagy grafikai kötettel készültök a jubileum alkalmából. Hogyan épül fel ez a kiadvány, mit fog tartalmazni?
Bódi Kinga: A kötetnek tizennégy szerzője van a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai közül, úgyhogy igazi összintézményi, nagy volumenű együttműködésről és projektről van szó. A Papír/Forma. Nyolc évszázad legszebb rajzai és sokszorosított grafikái a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiben című kötettel egyszerre tisztelgünk több mint nyolc évszázad papíralapú művészete és a gyűjtemény 150 éves története előtt, hiszen a gyűjteményünkben a legkorábbi rajzok az 1300-as évekből származnak. A könyv bemutatja, láthatóvá teszi az itt zajló tudományos és muzeológiai munkát, valamint új megvilágításban tárja a közönség elé az intézményeinkben őrzött külföldi és magyar alkotók legszebb ötszáz rajzát és sokszorosított grafikáját.
Bodor Kata: A kötet gyűjteménytörténeti áttekintésekkel kezdődik, amelyben sorra vesszük egyrészt a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjtemény, valamint az 1957-ben megalapított Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztály és Jelenkori Gyűjtemény legfontosabb grafikai kiállításait, szerzeményezéseit, osztályvezetőit, főbb eseményeit kronológiával és archív fotókkal kiegészítve. Majd e nyolc évszázad legszebb, papír alapú műtárgyait negyven tematikus csoportba rendezve mutatjuk be. A papírmunkák a legfontosabb rajzi és grafikai kérdésfelvetések (pl. chiaroscuro, kreatív másolatok, autonóm tájrajzolás, a sokszorosított grafika autonóm műfajjá válása, a grafika technikák határainak kitágulása) mentén tárulnak az olvasó elé.
A kiemelt művészek önálló fejezetet kaptak: Leonardo, Dürer, Raffaello, Rembrandt, Barabás Miklós, Rippl-Rónai József, Picasso, Maurer Dóra, Antoni Tàpies. Azokat is hangsúlyosan kezeljük, akiknek a teljes grafikai anyagát őrzi a múzeum: ilyen például Goya vagy Toulouse-Lautrec.
Alapvetően az is a célunk, hogy a műfajt, ami némileg háttérbe szorul a „látványosabb” festészeti alkotásokhoz képest, kicsit előtérbe helyezzük és rávilágítsunk arra, hogy ezek a rajzok és grafikák épp olyan önálló művekként értelmezendőek, mint a táblaképek vagy a szobrok.
Milyen a grafikai művek megítélése?
Bódi Kinga: Még mindig rengeteg sztereotípia él a műfajjal kapcsolatban. Sokan gondolják például, hogy a rajz csak a festészet előszobája, a grafikák meg csupán reprodukálásra valók. Pedig egyik állítás sem igaz kizárólagosan. Hiszen a rajzok is autonóm művek, sőt ezek a munkák vannak a legközelebb a gondolathoz, mivel egy alkotó leggyakrabban elsőként papírra rögzíti a fejében kialakult képet. A rajz ezáltal sokkal spontánabb és szabadabb mű, mint a festmény.
Bodor Kata: Az sem igaz, hogy ezek csupán fekete-fehér munkák lennének. Elég ha csak Toulouse-Lautrec színes litográfiáira vagy Picasso festményszerű linómetszeteire gondolunk! Aztán ott van a sok akvarell, pasztell, vöröskréta, színes ceruzarajz is. Persze rajzokat, grafikákat szemlélni mindig kicsit nagyobb kihívás a befogadó számára, nem tudnak elsőre olyan elementáris erővel hatni, mint egy monumentális színes olajkép. Kisebb, aprólékosabb munkák, amelyek elmélyültebb vizsgálódást kívánnak meg.
A papír fényérzékenysége miatt ezek a művek időszaki kiállításokon mutatkozhatnak meg. Szeretném, ha egy kicsit beszélnénk e műfaj állagmegóvási kérdéseiről is.
Bódi Kinga: A grafikai lapokat méret szerint sztenderdizáljuk. A kartonra helyezett művek portefeuille-be kerülnek, amik lényegében szorosan zárt dobozok, amiket ezután még szekrényekbe is teszünk. Erre azért van szükség, hogy megakadályozzuk, hogy a műtárgyakat fény érje. A rajzoknak árt az állandó fény, a papír megsárgul, a tinta és a vízfesték kifakul, a pasztell lepereg, ezért van, hogy állandó kiállításokon nem szerepelnek.
Viszont mivel óriási anyag áll a rendelkezésünkre, időről-időre különböző válogatásban igyekszünk a látogatók elé tárni ezeket a műveket. Azt viszont fontos tudni, hogy egy kiállítás után a műtárgyaknak több hónapot pihenniük kell, mielőtt újból elő lehet őket venni.
Ezért is kiemelt a jelentősége a digitalizálásnak: ugyan nem helyettesíti a valós műélvezetet, de láthatóbbá teheti ezt a hatalmas anyagot.
Hogyan zajlik e művek digitalizálása?
Bodor Kata: A múzeumnak van egy hivatalos és bárki számára hozzáférhető adatbázisa, ahová a műtárgyak reprodukciói és alapadatai kerülnek fel. A gyűjtemény százezres nagyságát tekintve azonban hatalmas energiabefektetés lenne minden művünket láthatóvá tenni. Így a többezres szám elérése is nagy büszkeségünk. A másik eleme a digitalizációnak az online tartalmak gyártása. Virtuális kiállításokat készítünk, bizonyos szakkatalógusainkat online publikáltuk vagy a műveket egy bizonyos szempont szerinti válogatásban tárjuk a látogató elé: videóként, podcastként, virtuális túraként stb. Míg az előbbi a nyilvántartás szempontjából fontos, addig az utóbbi egyfajta interpretációt jelent.
A most megjelenés előtt álló grafikai kötet apropóján tervezünk létrehozni egy saját felületet a Grafikai Gyűjteménynek. Így a könyv is online bővíthetővé válik különféle archív anyagokkal, az újonnan bekerülő műtárgyakkal, hírekkel.
Melyek voltak az elmúlt évtized legfontosabb kiállításai, amelyeket a Grafikai Gyűjtemény anyagából rendeztetek?
Bódi Kinga: A múzeumok bezárásáig látható volt a Dürer-kiállítás. Itt azokat a korai német rajzainkat és sokszorosított grafikáinkat mutattuk meg, amelyeket harminc éve nem lehetett ilyen formában látni. E kiállítás mögött komoly tudományos munka áll. Bodnár Szilvia az elmúlt tíz évben e gyűjteményegység szakkatalógusán dolgozott. Nemcsak a kiállítás, hanem e kiadvány megjelenése is nagyon fontos mérdföldkő a gyűjteményünk történetében.
A Kelet vonzásában. Japonizmus az Osztrák–Magyar Monarchia metszeteinek tükrében című kiállítás a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Hopp Ferenc Művészeti Múzeum együttműködéséből született meg. Ez a tárlat szép példa volt a magyar és a nemzetközi művek párhuzamba állítására is.
2019-ben fontos kiállítás volt a Tóth Bernadett által rendezett Rembrandt és tanítványai című tárlat, ami egy új szemléletet is behozott. Már nemcsak a nagynevű, ismertté vált művész alkotásain volt a fókusz, hanem azokon is, akik neki segédkeztek, tőle tanultak.
A test diadala című 2019-es Michelangelo-kiállítást Kárpáti Zoltán művészettörténész rendezte. A tárlat különlegessége volt, hogy a számos nemzetközi kölcsönzésnek köszönhetően átfogó képet adott a 16. század rajzművészetéről.
Az elmúlt évtizedben fontosak voltak még a Daumier-, a Raffaello-, a Bruegel-, a Toulouse-Lautrec-kiállításaink, valamint a 2012-ben a St. Gallen-i kalandok. Hartung, Tàpies, Uecker és az Erker-jelenség című tárlat, hiszen ezeket kizárólag a saját gyűjteményünk anyagából rendeztük.
Nemzetközi viszonylatban hol helyezkedik el a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye?
Bódi Kinga: A világ legnagyobb rajzgyűjteményeivel ugyan nem vetekedhetünk, de gyűjteményünk jelentős helyet foglal el mind számát, mind kvalitását tekintve a közepes méretű nemzetközi kollekciók között. Hasonlíthatjuk például a prágai Národní galerie, a varsói Biblioteka Uniwersytecka w Warszawie, valamint a számos német, osztrák és svájci grafikai gyűjtemény közül a frankfurti Städel Museum vagy a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) grafikai kollekciójához.
Milyen kutatások érintik jelenleg a gyűjteményt?
Bodor Kata: Czére Andrea hosszú évek óta dolgozik a 18. század olasz rajzanyag szakkatalógusán, ami várhatóan jövőre fog megjelenni. Kárpáti Zoltán most készíti a 15-16. századi olasz rajzok szakkatalógusát. A további tervek között szerepel többek között a Gerszi Teréz által korábban feldolgozott és két összefoglaló kötetben is közzétett 16. századi németalföldi rajzokat, valamint a 17. századi holland és flamand rajzokat számba vevő szakkatalógusoknak a folytatása a 18. századi németalföldi rajzok feldolgozásával.
Hogyan befolyásolta a vírus a szakmai munkát?
Bódi Kinga: Egyrészt a muzeológusoknak mindenképpen több idejük lett elmélyültebben olvasni, kiállítási koncepciókat kidolgozni a vírus utáni időszakra. Ugyanakkor a könyvtárak és a leváltárak zárva tartása nehezítette a háttérkutatásokat.
Bodor Kata: A vírushelyzet talán jó alkalom arra, hogy saját gyűjteményeink felértékelődjenek. Mivel az utazások, külföldi szállítások háttérbe szorultak, jobban meg tudjuk mutatni, hogy nekünk magunknak milyen kincseink vannak. Reméljük erre a közönség részéről is mutatkozik érdeklődés, hiszen régi vágyunk megmutatni nekik: a „nagy neveken” túl is létezik művészet.
Fotók: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert
