Szecesszió határokkal

A sokatmondó címnek természetesen sokkal izgalmasabb a második fele, hiszen a jól karbantartott magyar szecessziós épületek - bár okoznak esztétikai élvezetet - kevésbé meglepetést keltőek romániai társaiknál, mivel a romániai szecessziós építészetről vajmi keveset tudunk. A szecesszió - lévén a századforduló viszonylag rövid életű stílusa - csak erős megszorításokkal jelzőzhető országnevekkel, hiszen Erdély építészeti múltja azért mégsem tekinthető a román művészettörténet szerves részének.

Olyan nagyot nem is csalódunk saját prekoncepciónkban, annál inkább az összeválogatott anyag súlypontjaiban. Még, ha az udvariasság gesztusa vezérelte is a vendégkiállítót, a kiskunfélegyházi, szegedi, debreceni és budapesti részletfotók nem tartogatnak túl sok meglepetést az itthoni nézőknek, hála a magyar műemlékvédelemnek és könyvkiadásnak. A jogos kíváncsiság a romániai terület emlékeire irányul, melyek között nyugtázhatjuk is az aradi, szebeni, kolozsvári és brassói paloták jelenlétét.

Mellettük persze hamarosan ráakadunk a beljebb fekvő területek - Bukarest, Konstanza és Tulcea - szecessziós nyomaira is, amelyek között a stílus többféle formájával is találkozhatunk: némely megoldás a bécsi Otto Wagner díszeire emlékeztet, mások a francia art nouveau kagylós motívumaira.

Az egy-két reprezentatívabb bukaresti épületen kívül azonban a romániaiak sokkal elhanyagoltabb állapotban vannak, mint a magyar-országiak, az egyik aradi saroktorony fotója például nemcsak a málló vakolatról árulkodik, de a falban végighúzódó repedés az épület veszélyeztetett állapotát is sejteti. Nincs egyedül, úgy látszik, ez a stílus túl sok problémát vet fel ahhoz, hogy az országban egyébként meglódult városszépítési szorgalom ezeket a műemlékeket is elérje.

A Bécs mellett élő Peter Schubert - aki a bécsi Román Intézet megbízására készítette sorozatát - lelkiismeretesen lajstromozta ugyan az útjába kerülő emlékanyagot, belső összefüggéseket azonban nem tár fel. Igaz, ő eredendően történész, ám könyvközelben dolgozik, mert emellett a Klosterneuburgi apátság kiadójának vezetője, számtalan kiadvány szerzője, és lelkes fotós. A kiállításhoz írt sorai autodidakta műpártolásáról győzik meg az olvasót, de a fotók minősége, és a szem ébersége is ezt a rangot erősítik.

A kiállítás mégsem hiábavaló, hiszen a fotók olyan aspektusokat is felvetnek a közép-európai szecesszió egymásra-hatásáról, amelyek egyébként elő sem kerülnének.