Helyzetjelentés
A Reök-palotában megrendezett beszélgetés vendégeit, a Magyar Színházi Társaság három helyi tagjait, a Kövér Béla Bábszínház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Pinceszínház vezetőit a moderátor, Seres Gerda először egy aktuális témáról, a rezsiemelkedésről kérdezte. Kiderült, hogy a megoldási lehetőségekben szűk a mozgástér, a legnehezebb viszont az, hogy – rossz szóviccel élve – a sötétben tapogatóznak.
Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház ügyvezető igazgatója elmondta, még nem kaptak olyan gáz- vagy villanyszámlát, amitől hanyatt esett volna, de elképzelhető téli szünet, bemutató elhalasztása vagy újragondolása.
Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója beszámolt arról, hogy őket nem csupán a színház két játszóhelyén érinti a probléma, hanem a hozzájuk tartozó Reök-palota, továbbá a jegyiroda, valamint a kiskundorozsmai gyártó- és raktárbázis miatt is, és általánosságban elmondható, hogy elavult szerkezetű épületekben dolgoznak a munkatársak. Tíz éve történt némi korszerűsítés a Nagyszínházban, de ahogy Barnák László a korlátokat plasztikusan bemutatta: „A műemlék épületre nem lehet napelemezni.”
Az emelés hatásáról egyelőre ő sem tudott pontos adatokat mondani, mert az első releváns számla novemberben érkezik. Ami viszont biztos, hogy a fenntartó önkormányzat december 31-ig biztosítja az áram árát, utána tízszeres áramköltséggel számolnak, a gáz pedig kilencszeres különbséget fog jelenteni. Próbálnak alternatív megoldásokat keresni – légkondicionálóval kezdték a fűtést, osztoznak az épületeken más intézményekkel, tárgyalnak a rendezvényházzal, több koncertjüket áthelyezik a Korzó Zeneházba, távfűtéses próbahelyszíneket keresnek –, de ahogy az igazgató megjegyezte, az alapprobléma megmarad, amit az intézmények önállóan nem képesek kigazdálkodni.
A színházvezetők általános problémája ez. Horderejét mutatja, számolt be róla Barnák László, hogy a budapesti Nemzeti Színházban találkoztak ebben az ügyben. Teljes azonnali bezárást nem terveznek, lépcsőzetesen haladnak és hozzák meg a döntéseket, már csak azért is, mert a leállás a dolgozókat, az alkalmazottakat és a vállalkozói szerződéssel rendelkezőket is érinti. Barnák megjegyezte, nem gondolta, hogy valaha azt mondja, a pandémiában volt valami jó, de akkor legalább az óvintézkedések betartásával lehetett próbálni.
Scheider Jankó, a Kövér Béla Bábszínház művészeti vezetője is megerősítette, hogy tárgyalnak a büdzséről a fenntartókkal, de a kérdés nem az, jegyezte meg, hogy mit remélhetnek, hanem inkább az, hogy mitől tarthatnak.
Jászay Tamás a Thealter fesztivált szervező szegedi MASZK Egyesületet is képviselve elmondta, hogy állandó helyszínüket, a Régi Zsinagógát a rezsiemelkedés kevésbé érinti, mert az épületben se hűtés, se fűtés nincs. A színikritikus leszögezte, nem biztos, hogy népszerű lesz a felvetése, de a jelenlegi helyzet lehetőségként is felfogható, hogy a klasszikus színházi működés formáját újragondolják. Jó példaként megemlítette a korábbi kezdeményezéseket, a bábszínház szabadtéri rendezvényeit, a Pinceszínház hagyományos elrendezést felbolygató törekvéseit. Ugyanakkor annak a nehézségeit is megemlítette, hogy ezt az újragondolást egyik napról a másikra kellett megtenni.
Sokszínűség és újragondolás
Barnák László szerint az újragondolási szándék megvan: Peter Handke Zdenek Adamec című darabját a Reökben akarták bemutatni, de a kísérletezés jelenleg luxusnak számít. A Szegedi Nemzeti Színház igazgatója megerősítette, hogy a 2,5 évvel ezelőtt született, fogódzóként használható, fix összegű fenntartói megállapodásokat újra kell gondolni. Fő célnak azt tekinti, hogy az intenzíven változó gazdasági környezetben, az emelkedett energiaárakkal a legkisebb károkkal kerüljenek ki az intézmények, a munkavállalók és a nézők is megmaradjanak. Barnák megerősítette, hogy a decemberben kiírandó igazgatói pályázaton indulni fog.
„A Pinceszínházban bármit készítünk, a tér miatt újszerűnek hat” – fogalmazott Kancsár Orsolya, aki arról is beszélt, hogy a közelség egészen más játékmódot igényel. Kísérleti előadásaik nem feltétlenül rentábilisak, de a sokszorosan díjazott Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak új kapukat nyitott nekik, többek között a Déryné-programmal tudják elvinni szerte az országba, ami a Pinceszínház anyagi helyzetén sokat segít. Kancsár Orsolya, aki játszik is az előadásban, ugyanakkor megjegyezte, kérdéses, ez az előadás odavaló-e, Csokonai nyelvezete, a színházi forma „jó-e első színházi élménynek”.
Schneider Jankó több példával illusztrálta, hogyan próbálták a nagy múltú bábszínház zártságát oldani. Nyitottak a város felé óriásbábos felvonulással, a SZINkópé fesztivállal, de kinyitották a korosztályi ollót is, bevezetve a babaszínházi előadásokat, és felnőttprogramot is hirdettek. Pozitív a visszhang, ezért tudják folytatni innovációt és az együttműködést más partnerekkel, amelynek fő célja a közösségépítés.
A nyitás lehetőségei és korlátai
Az anyagiakra és a műsorpolitikára visszatérve esett szó arról, miért a progresszív produkciókat engedik el a színházak, ha csökken a büdzsé. Barnák László egyértelmű választ adott: azok nem rentábilisak. Moderátori kérdésre hozzátette, az opera sem az, de a nemzeti státusz megköveteli, hogy játsszanak. Ugyanígy a kortárs és a magyar dráma is kötelezettség. Ezen a területen jól áll a szegedi színház, Molnár Ferenc, Örkény István, Székely Csaba, Lőrinczy Attila művei szerepelnek a repertoáron. „Régen volt erre példa” – tette hozzá Barnák. Engednek még a gyerekbérletből, hiszen a bábszínház palettája innovatív, megfelelő arra, hogy a gyerekek ott ismerkedjenek meg a színházzal, és a 3-4. osztálytól járjanak hozzájuk, amikor már készek arra, hogy befogadják a színház komplexitását.
Jászay Tamás szerint Szegeden kívül nincs még egy olyan vidéki város, ahol ennyire széles lenne a színházi paletta. A kivételes adottság a méretre ugyanúgy jellemző – hiszen a 30 fős szobaszínháztól a 4000 fős szabadtériig minden megtalálható –, mint a műfaji kínálatra. A közönség választhat a klasszikus kőszínházakból, de ott vannak a magasan jegyzett független műhelyek, a Homo ludens vagy a Metanoia Artopédia. Egy független bábszínházból, a Barboncásból került a szegedi bábszínház élére Kiss Ágnes igazgató. „Ha pedig valakinek ez nem jön be, mehet a Dóm térre mulatni” – zárta a felsorolást Jászay a város legnagyobb színházával, a Szegedi Szabadtérivel.
Barnák László példákkal erősítette meg, mennyire összeérnek a színházi szálak Szegeden. A Nemzeti ad otthont a Szegedi Kortárs Balettnek. A Thealter állandó játszóhelye a Nagyszínház balett-terme és a Kisszínház. Ő maga a bábszínházban játszott, a Pinceszínházban rendezett. Igazgatóként indította a Hétfői függetlenek, azaz a Hétfü sorozatát. A szcéna tagjai tehát odafigyelnek egymásra, és a teljes struktúrát tekintve van átjárás. Kancsár Orsolya a közönség oldaláról úgy fogalmazott, „aki szeret színházba járni, jár ide is, oda is”.
Klasszikusok újragondolva
Sokszor merül fel a kérdés, vajon azért vesz-e repertoárra egy színház egy klasszikus művet, mert az ismertség biztos nézőt jelent. A Pinceszínház igazgatója elmondta, náluk a rendező választ, ez a faktor náluk nem játszik semmilyen szerepet.
Schneider Jankó nem tagadta, hogy azért választották az idei repertoárra Dániel András Kufli-történeteit, mert amellett, hogy minőségi alapanyag, húzócímnek számít, és azt várják, hogy új közönségréteget is bevonz a bábszínházba. Moderátori kérdésre elmondta, fontosnak tartja, hogy a problémadarabok is jelen legyenek a repertoárban, de ezeknél a történeteknél különösen számít a feloldás, hogy a gyerekek úgy menjenek haza a színházból, hogy át tudják a maguk javára fordítani a mese által kapott receptet. Barnák László ehhez csatlakozva mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház Kooperáló színház-pedagógiai műhelyét.
A nemzeti színházak működésében a klasszikusok alapvetésnek és követelménynek számítanak. A rendezők azonban – a nézővel együtt – a kortárs világban élnek, ezért jelenik meg a színpadon az, ami mindennapjainkban meghatároz bennünket, magyarázta Barnák László. Ez nem azt jelenti, tette hozzá, hogy „üzengetnek” a színpadról, de olyan alkotókkal kell dolgozni, akinek az előadásai plusztartalmat adnak a nézőknek.
Jászay Tamás szerint a színházban nincsenek határok. A Pinceszínház Élő holttest előadása kapcsán megjegyezte, Tolsztoj nem gondolta volna, hogy egyszer majd turbófolk szól a történet alatt, de „jól ellenne vele”. A Nemzetiben készülő Játék a kastélyban szerzőjéről, Molnár Ferencről pedig elmondta, „Molnár mindent tálcán kínál”, hozzá olyan rendező kell, aki képes végigolvasni, és olyan színészek, akik értik a mondatokat. Ha „elmondódik” a történet, és az előadásból kiderül, miért van létjogosultsága az adott rendezői döntéseknek, véleménye szerint bármilyen beavatkozás lehetséges.
Színházcsinálás kötöttségekkel
A beszélgetésből kiderült, a repertoárt a fenntartói szerződés feszes keretei között kell megtervezni. Vannak kötelező feladatok, teljesítendő előadásszám és nézőszám, a műfajok pontos arányban szerepelnek ebben. A beszélgetés vezetője arról kérdezte a résztvevőket, ezen túl milyen szabadságuk van a vezetőknek.
Schneider Jankót arra kérte, az előadások formai oldaláról közelítse meg a kérdést. A művészeti vezető, maga is bábszínész és -rendező, elmondta, természetesen nem lehet minden életkornak mindent játszani, de formabontó előadásokat bármilyen kicsiknek létre lehet hozni, hiszen a legkisebb gyerekek bármit belelátnak a formákba, az anyagokba.
Mint kiderült, a független színháznak is vannak kötöttségei: Kancsár Orsolya a közszolgáltatási szerződésre hivatkozott. Megjegyezte, az igazi függetlenség az állami támogatás nélküli – üzleti – színház lenne, de náluk a jegybevétel nagyon alacsony arányú. Fennállásuk 22 éve alatt többször újraterveztek. Mindig kőszínházi struktúrában dolgoztak, és mivel a taorendszer eltörlése őket pozitívan érintette, a növekvő támogatásuknak köszönhetően tovább tudnak nyújtózkodni.
Jászay Tamás a MASZK Egyesület és a Thealter kapcsán elmondta, 32 éve létezik a 9 napos fesztivál, amelyet tavasszal és ősszel programsorozat egészít ki. Hiába teljesítenek folyamatosan, támogatásuk bizonytalan. Véleménye szerint komoly probléma, hogy Magyarországon befogadószínházi rendszer nem létezik, pedig a vidéket így lehetne bekapcsolni a körforgásba.
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:
Fotók: szeged.hu
