1984-ben a szegedi rakparton, a SZIN egyik színpadán az Első Emelet kapott hideget-meleget, ugyanis a csöveseknek és a punkoknak nem jött be a Dadogós break. Más volt az a világ. De guruljunk vissza az időben 1980 őszére. A békepark padján ülve átlapoztuk az Ifjúsági Magazint, ámulattal néztük végig a Kik ezek a csövesek? című írás fotósorozatát, és arról fantáziáltunk, hogy milyen klassz lenne – hm – csövezni Szegeden, az ifinapokon. Hogy milyen lehet csövezni? Milyen lehet parkban éjszakázni? Azaz aludni bárhol, de nem otthon. Nagyobb kaland, mint az Utazás a föld középpontja felé című filmben a találkozás a dinoszauruszokkal, de még talán annál is izgalmasabb, amit A hegyi barlang titka című szovjet ifjúsági moziban láttunk, amikor négy úttörő eltévedt az erdőben, majd egy náci fegyverekkel teli barlangban találták magukat. Amikor 1978 körül az ifjúsági sajtó arról szólt, hogy a rockturisták mindenhová elkísérik kedvenceiket, és ott alszanak, ahol tudnak, parkokban, elhagyott házakban, vasútállomásokon, akkor ez egy tizenegy éves gyerek számára nagyobb kalandnak tűnt, mint kivonulni a sherwoodi erdőbe, követni Robint, a szabadság szellemét. Valami olyasmi, ami egyesíti az utazás, a táborozás kalandját a rockkoncertekkel, ahol már talán lányok is vannak, akikkel lehet gyakorolni a smárolást. Egy jelenés Marshall-ládákkal.
Mindent lehet fokozni, akár azzal is, hogy Ungár Anikó fellép mondjuk a P. Mobil előtt, és bemutat néhány trükköt, mert jobb csaj, mint Rodolfo. 1980 karácsonyán mindenki Rodolfo bűvészdobozt kapott, és varázsolni akart. Ez nem is lett volna olyan nagy kérés, hiszen a hetvenes évek ORI-féle vegyes műsoraiban gyakran szerepelt Ungár Anikó is, igaz, akkor nem a P. Mobilt vagy a Beatricét kapták a nézők, hanem az Express együttest. A SZIN valójában rockfesztivál volt, minden más a koncertek kísérőrendezvényének tűnt. 1981 volt az utolsó nagy fesztiválév, a több tízezres tömeget vonzó dorogi fesztivállal nyár elején és a Szuperkoncert nevű monstre fesztivállal augusztus végén, és ezzel ki is hunytak a nagy idők, semmi nem maradt meg úgy a popkulturális emlékezetben, mint mondjuk az 1973-as miskolci nagy buli, az 1978-as Szolidaritási Rockfesztivál vagy a Fekete Bárányok 1980-as demonstrációja. A Szegedi Ifjúsági Napok hosszú ideig regionális esemény volt, ennek ellenére több tízezer fiatal vette birtokba a várost, aludt parkokban, a vasútállomáson, a Boszorkányszigeten, a hidak alatt, és ez volt az egészben a legjobb. A szabadság totális megélése. Éjjel mindenütt hálózsákos fiatalok, mintha lehetne egy hatalmas közösségben élni, mintha ki lehetne fordítani a várost, a kinn lenne a benn. Kártyáztak, makaóztak, fújták a harmonikát a fiatalok, énekeltek, mint egy eszményi VIT-en, csak éppen nem volt semmi komcsi az egészben, vagy ha nem akartad, hogy legyen, el tudtál hajolni.
Amikor átsétáltál az újszegedi hídon, egyre közelebb a belváros emblematikus sziluettjéhez, és a rakparton hallottad, hogy valamelyik zenekar játszik, az olyan volt, mint egy napkitörés. Megérkezni a városba, amit átvettek a húsz alatti srácok és csajok. Mint a Tótágas című Palásthy György-filmben, amikor a rossz gyerekeket otthagyták a szüleik, és övék lett a város, s azonnal fel is vertek egy indiánsátort. A mitugrász bohóc (Alekszandr Szorokoletov) visszatérő megszólalása: Ötlet? Az van! Persze, az igazi ötlet az lett volna, hogy az 1976-ban bemutatott filmbe elhívják a Skorpiót zenélni, de ez senkinek nem jutott eszébe. Bezzeg 1984-ben – és persze jóval korábban, az ősidőkben is – már voltak koncertek, de éppen 1984 nyarán, a Tisza-parti színpadon az Első Emelet mutatta meg a pesti popper mennyországot, ahol a felhőknek a lemenő nap fényében olyan színük volt, mint a melírozott tincseknek. Utánuk jött a Prognózis. Vörös István úgy ugrott a közönség közé, mint Dugovics Titusz, megmentve a rock and roll becsületét. Oké, de mi merre van ebben a hatalmas városban? Csak kövesd a csöviket, és eljutsz a Volán pályára, ahol a P. Box lép fel a hatalmas Gyöngy üdítős molinók erdejében, úgy cirka tízezer ember előtt, előtte a Bikini játszik, csúcsformában. Amikor a koncertjük véget ért, a közönség vissza-vissza kórusa után Nagy Feró ismét megjelent a színpadon, a kontroll-ládán ülve megette a szendvicsét, majd jobbra el. Ez volt a ráadás, a maga nemében tökéletes gesztus.
A P. Box ugyanazt a műsort adta, mint abban az évben mindenhol, hangról hangra, felkonfról felkonfra, de akkor ez olyan erős program volt, olyan kérlelhetetlen és dörgedelmes erővel idézték meg a hetvenes évek végének szellemét, hogy voltak, akik azt hitték, hogy aznap este lesz az 1978-as foci-világbajnokság döntője. A P. Box koncertje után jött az István, a király-blokk, olyan vendégénekesekkel, mint Nagy Feró, Sebestyén Márta és Bill. Természetesen Vikidál is ott volt, nélküle nem működött volna az egész. Ahogy az aznap este sem, amikor is a Dóm téren, már díszletek között szólalt meg a rockopera. Szörényi Leventének nem tetszett az előadás, a közönségnek igen, Levit zavarta a playback, a közönséget cseppet sem. Az ifinapokon azonban a mediterrán hangulatú Szeged volt a fő attrakció, a Tisza szalagja és a Móra Múzeum, amelynek lépcsője mellé a Szerelem első vérig című filmben Ágota elhelyezi a dobozba zárt üzenetét, hogy szereti Fügét. A város is tele volt üzenetekkel, a folyón ringatózó Szőke Tisza hajón Alan Parker The Wall című filmjét vetítették videón. 1984 nyarán a több tízezer fiatal semmi mást nem akart itt – ahogy a Szerelem első vérigben – , csak elfutni a tények szürke tengerétől.
Fotók: Móra Ferenc Múzeum Fotótára
