Székely fonó az Operában

A Székely fonót 1932 óta hatféle rendezésben és a Kolozsvári Magyar Opera vendégjátékában láthatta eddig a Magyar Állami Operaház közönsége összesen 258 alkalommal, utoljára pedig 2010-ben játszották. Az Opera repertoárfrissítésén belül is érdekes kísérlet, hogy a magyar népzenei hagyományokra épülő és születésekor egészen új műfajú színpadi mű 2016-ban külföldi rendező koncepciója által elevenedik meg. A lengyel Michał Znaniecki megbízásának különös felhangját az adja, hogy a szerző édesanyja is lengyel származású volt.

Kodály partitúráján ez áll: Magyar életkép Erdélyből. Egy székely falu fonóházában zajlik az eseménysor, melyben szerelmesek kényszerű elválása, majd boldog egymásra találása, ármány és leleplezés bontakozik ki az egymást követő népdalok által. A librettó szövegei többféle értelmezést is megengednek, balladai homályba burkolva bizonyos részleteket, amelyek egy zárt falusi közösség életének sajátos törvényeit engedik látni. A főbb szerepekben az Opera vezető művészei lépnek színpadra, Rost Andrea és Rácz Rita a fiatal lányt, Molnár Levente és Haja Zsolt a kérőt, Schöck Atala és Gál Erika pedig a Háziasszonyt alakítja.

?Egy nép legjobban a népdalain keresztül ismerhető meg? ? vallotta Kodály Zoltán. A számos díjjal kitüntetett Michał Znaniecki több szempontból is vizsgálta a Székely fonót: egyszerre keresett egyetemes és jellemzően magyar gesztusokat, motívumokat a kompozícióban. Magyar kollégák segítségével tanulmányozta a honi népművészetet ? kiemelt figyelemmel a népzenét, a néphagyományt, a népviseletet és a díszítőművészetet, Kodály Zoltán életét és munkásságát, valamint Erdély és Magyarország történelmét a 20. század elejétől egészen a rendszerváltásig.

?Amikor hozzáfogtam a tervezéshez, az első gondolatom az volt, mennyire messze vagyok attól, hogy magaménak tekinthessem ezt a darabot, és mennyi időbe telik majd megértenem ennek a varázslatos kompozíciónak a lényegét. De amint elkezdtem tanulmányozni, rá kellett jönnöm, mennyire kellemes hallgatni, hogy szinte otthon érzem magam benne, és milyen izgalmas lesz megmutatni a világnak a mű csodáit. A hagyományos népzene mindig is az egyik legfontosabb összetartó köteléke azoknak a népeknek, amelyek a történelem során különböző sorsfordító kihívásokkal néznek szembe. És mert ennyire a mélyben gyökerezik, és erősen ver benne a nemzet szíve, pont emiatt válhat a Székely fonó is egyetemes élménnyé a nézőtéren ülők azon tagjai számára, akik kötődni szeretnének az emberiség alapjaihoz? ? állította Kodály Zoltán.

Koncepciójában két tér- és idősík jelenik meg: az előszínpadon, egyszerű, sötétebb színekkel ábrázolt környezetben, reális időben, kronologikusan zajlik a cselekmény. A kerettörténettől elemelve, egy másik szinten elevenednek meg a Háziasszony visszaemlékezései, korábbi boldogságának, életének fő momentumaiként értelmezhető epizódok. Az előszínpad komor realitásával szemben a hátul feltáruló jelenetek színesek, tablószerűek. A két színtér kontrasztját a díszlet és a jelmezek tovább árnyalják. Az olasz díszlettervező, Luigi Scoglio, valamint a lengyel jelmeztervező, Magdalena Dabrowska kerülte a népművészet díszítőelemeinek túl konkrét megjelenését. A végeredmény egy olyan, képi világában és rendezői elképzelésében újszerű és izgalmas előadás, amely nem szakít a mű gyökereivel, eredeti elképzeléseivel, sokkal inkább egy új, sajátosan európai nézőponttal gazdagítva mutatja be a magyar kultúra elévülhetetlen értékeit.

Kodály Zoltán: Székely fonó

Szereposztás

Karmester: Kocsár Balázs

Háziasszony: Schöck Atala, Gál Erika

A kérő: Molnár Levente, Haja Zsolt

Fiatal legény: Pataki Adorján, Ujvári Gergely

Szomszédasszony / A legény anyja: Ulbrich Andrea, Wiedemann Bernadett

Fiatal leány: Rost Andrea, Rácz Rita

A bolha: Gradsach Zoltán, Geiger Lajos

A leány anyja: Kiss Erika

Előhang: Pál István Szalonna és Bandája

Közreműködnek a Duna Művészegyüttes táncosai