Szekér- és India Fesztivál lesz szombaton a fővárosban

Egyéb

Ingyenes, egész napos programmal várják az érdeklődőket szombaton a belvárosban és a Városligetben, a Szekérfesztiválon és az India Fesztiválon.

A Szekérfesztivál a legnagyobb és legszínesebb indiai hangulatú ünnep Budapesten. A fesztivál fókuszába az idén 30 éves Krisna-völgy kerül a már hagyományos tematika mellett.

Az India Fesztivál gyermekprogramokkal, előadásokkal, workshopokkal, közönségtalálkozókkal, indiai és biotermékek vásárával, valamint az indiai streetfood széles repertoárjával várja a látogatókat délelőttől 21 óráig. Napközben rendezik az ünnepi menetet: 14 órakor indul a szekérfelvonulás a Vörösmarty térről. Idén Krisna-völgyi ökrös szekér is kíséri a színes és nagy indiai szekereket, a rathát, táncosokat és énekeseket. A menet az Andrássy úton át a Hősök terén keresztül a Városligetbe tart, ahol a tó közelében, a Vajdahunyad várral szemben folytatódik a program. 19 órától Békemeditációs koncerttel zárul a program.

A hagyomány szerint a kötelek és így a szekér húzása jó szerencsét és áldást jelent a résztvevőknek.

A fellépő indiai művészek között lesz Gulfam Sabri, a Vocal&Tabla zenei produkció, Jigna Dixit és Hari Devi Dasi indiai táncos.