Régóta feltűnő a hollywoodi romantikus komédiákat nézve, hogy a kreativitásukhoz képest még minimálbéren is túlfizetett forgatókönyvírók már megírták az összes olyan jelenetet, sztorit, filmet, amire fantáziájukból futotta. A romkom műfaja véget ért, ki kell tenni a filmarchívum adott szobája elé a megtelt-táblát, nincs tovább, jöhetnek a vámpír harapta zombi szuperhősök. Vagy a másik megoldás a szelektív szemétgyűjtés és az újrahasznosítás: a zsáner egyszerűbb forgatókönyveit kéretik a piros fedelű kukákba helyezni, hogy művészeink kiguberálhassák őket, majd pár dolgot megváltoztatva újraforgathassák a műremekeket.
E stratégia gyümölcse A gondozoo is, amelynél egyszerűbb alapokon nyugvó film a világon nem létezik, ideértve az éjszakai társkeresőműsorok állóképes, tíz másodperces szpotjait is (?Csak emeld fel a telefonkagylót, és Dzsesszika minden vágyadat kielégíti, plusz ÁFA!?). Adott egy férfi, Griffin, aki szeretné visszaszerezni a nőt, aki öt évvel ezelőtt nemet mondott a lánykérésre, mivel abszolút nem illenek egymáshoz. (Tényleg nem.) Griffin kicsit ügyetlen a csajozás terén, de mindent megtesz, hogy visszakapja álmai nőjét, és észre sem veszi, hogy egy másik bombázó, akivel egyébként teljesen jól összeillenek, szintén szeretne összejönni vele. Találják ki, az-e a film vége, hogy Griffin rájön: mégis a másik nő az igazi számára, és még az utolsó pillanatban csókban egyesül vele? Mert én azért nem lőném le a poént.
Azt még Hollywoodban is észrevették, hogy ezen a sztorin megdől a közmondás, miszerint ?egy újszülöttnek minden vicc új?, mert ezt látva még egy újszülött is megőszülne az unalomtól, ha lenne egyáltalán haja. Úgyhogy az írók bevezették azt az újítást, hogy Griffin munkája legyen állatkerti gondozó, és ne a legjobb haverjait kérdezze ki a csajozási trükkökről, hanem az állatokat, akik egyébként tudnak beszélni, csak ezt a tulajdonságukat tilos lenne felfedniük az emberek előtt, de hősünket szeretik, így vele kivételt tesznek. Úgyhogy Griffin záróra után leül az oroszlánokkal, az elefánttal, a majommal, a medvékkel, a farkassal meg a zsiráffal, és megtanulja, hogy csajozáshoz először is le kell vizelni a közelben egy fát (farkas), előretolt hassal, a kezeket lengetve artikulálatlanul üvölteni kell (medve), és így tovább. Ja, és közben csuda jó kalandokat él át egy gorillával, akinek szeretne segíteni kilábalni a depresszióból.
A beszélő állatok megrendítő ötletén kívül tényleg minden a vígjáték-zsáner legelkoptatottabb elemei közül került ki. Amikor Griffin tarajos sült tart a kezében, vajon kilő a sül egyet a tüskéi közül, egyenesen Griffin képébe? Amikor Griffin egy hosszú kötélen lengedezik egy esküvőn, többek között egy jégszobor mellett, vajon nekimegy-e a jégszobornak, és összetöri-e az egészet? Amikor át akar ugrani egy mély árkot, vajon beleesik? Vajon akkor jön rá, hogy mégis a másik nőt szereti (már ha rájön, ugye: legyen valami meglepetés), amikor annak percek múlva indul a gépe Afrikába? Vajon még épp időben utoléri a nőt az utazás előtt? Vajon mi hasznosat lehet csinálni egy moziteremben, ha nem is kell a vászonra nézni, hogy tudjuk, mi fog történni?
Szeretnék egy olyan akciófilmet, amelyben nem a bankrablók menekülnek kilencven percet a rendőrök elől az autópályán, hanem szép, színes kolibrik. Szeretnék egy katasztrófafilmet, amelyben az égő toronyház legfelső emeletén bezáródott cserepes frézia próbál megmenekülni. Szeretnék egy filmet, amelyben egy óriásira nőtt szupermodell elrabol egy majmot, és a majommal a kezében felmászik az Empire State Building tetejére, miközben vadászrepülőgépek lőnek rá. Így sokkal izgalmasabb lenne.
