A Balaton Múzeum rendezvénye az előkertbe kitelepülve a Múzeumok Éjszakájáról mit sem tudó közönséget is becsalogatta. A helyi borokból kínált kóstoló jó irányú befolyást gyakorolt a kultúra szó hangzására, így a hét bizonyítványosztását átvészelt családok könnyebben elszánták magukat, hogy megnézzék, mi a csudára csődül a nép. Már kint, a kis előkertben feltűnő volt a sürgés-forgás: egy kisebb darab hungarocellt (sic!) takaró zsákmányállat képére lőttek a helyi íjegylet korhű ruházatba bújt tagjai. A vezérük komplett íjtörténeti bemutatót rögtönzött a balatoni végeken, és céltábla elé szólította például a róka-farkas kúpsapkában szigorú tekintettel sorára váró Gyula vitézt, aki a népes és szájtáti közönség ámulatára a merevszarvú visszacsapó reflex-íjjal a céltábla közepébe talált. A csapat kamaszai, az itt megjelent fél tucat, azaz egy csomó (mert őseink is a 12-es számrendszert tekintették etalonnak, mint számos nagy régi kultúra), így Marci is hevesen feszítette az íját a vezér szavára, hogy a feszítés által képzett helyzeti energiából aztán irányzottan bocsássák nyilaikat. A nyílász záróaktusban a közönség is részt vehetett: bárki megpróbálhatta, milyen karizmatikus vadász és hadász-eszközök voltak eleink kezében.
Bent a múzeumban néhány szülő bort kóstolgatva indult kisebb körútra a néprajzi és helyi állattani kiállítást mustrálni, mert a gyermeke sehogy nem akarta befejezni a kézműveskedést vagy restaurálást. Aki megütközve váltogatta tekintetét a pohara és a kitömött juhok feneke közt, alighanem juhfarkot kortyolgatott. A tudásszomjukat is oltani áhítók beleshettek a horgászattörténet áttekintése után a pecázás titkaiba is, megtudhatták a csónakos bojlizás vagy a lapáttal néhány óra keresés után az ideális pontyozó hely kiválasztásának módját. A balatoni hajózás hőskorába is beleérezhettünk: az emberi szív is megremeg, amikor matracon lebeg a Balaton közepén, majd hirtelen megjelenik kedvesen óvó szándékkal a vízirendőr motorcsónakon; de mit szólt vajon a lápi póc, amikor 1889-ben útjára indult az első Füreden épített motorcsónak.
Kint közben élénkül a hangulat: a helyi nők boregylete pajkos népdalokkal képeszti el a közönséget. Talán innen vették egyesek a bátorságot, hogy a már gyülekező barokk tánctársulathoz az előadás előtt odalépjenek a gyönyörű ruháikat megérinteni. Ahogy sötétedett, a csillagászati egylet az éjféli hastáncot előhangolva az ilyenkor már látható Szaturnuszra irányította a hatalmas távcsövét, hogy megmutassa azt a hastáji remegést az űrben, amivel aztán a nők az éj derekán maguk körül komoly zűrt tudnak kelteni. A Georgikon Majormúzeum udvarában ugyancsak rengeteg érdekesség történt: a fogattörténeti kiállítás és haszonállat sorsok áttekintése mellett a folyó és állóvizeinket kissé felkavaró szakemberek beszámolóján aggódhatott a közönség. Egy kevés víz még lefolyt a Zalán, aztán az éveken át csendes szemléltetésben porosodó, kicsi, fröccsöntött magyar tarkák kiszabadultak és boszorkányokkal cifrázták éjfélkor a tüzes táncot, végre nemcsak az ősdauerral riszáló mangalicakocák diszkóztak a keszthelyi éjszakában.
