A Művész ugyanis ahhoz igazodik, ami a korszakoktól (pláne üresedő konvencióktól) független, vagyis mindenkor érvényes. Szinte véletlennek tűnhet, hogy ehhez a hozzáálláshoz - Gábor esetében - a kortárs jazz jelenti a kereteket, ugyanis közfelfogás szerint értelmezett műfajokról sok éve nem beszélhetünk az ő zenéjét illetően. Az aktualitást ezúttal mégis két, szeptemberi jazzfesztivál adja: a mindig friss hangokat bemutató Újbuda, és a BMC értékrendjével fémjelzett MOL Jazzfesztivál, ahol különböző hazai és külföldi partnerekkel hallhatjuk.
Fidelio Est: Az utóbbi időben leginkább improvizatív produkciókat hallhattunk tőled. Ilyenkor partnereid kiválasztását szakmai-emberi tényezőkkel indokolnád?
Gadó Gábor: Egyikkel sem. Nagyon régen rájöttem, hogy sokkal fontosabb közös princípiumok vannak a választás hátterében: például azonos zenei kultúra, mondhatni kitekintés arra a dologra, amit együtt kell megoldanunk, de valami olyan közös szál is szükséges, ami nem feltétlenül zenei jellegű. Sajnos ez legtöbbször csak a munka során derül ki. Nyilván nem árt, ha előzőleg valamelyest követtem a leendő partner zenei előéletét, vagy volt alkalom vele egy jó beszélgetésre - lehetőleg a hangszerektől távol.
FE: Említenél néhányat a legfontosabb partnereid közül?
GG: Ez nálam mindig változó - és nemcsak tőlem függ. Szó sincs arról, hogy hirtelen valami 'pszicho-mentális örvénynek" köszönhetően alaposan átrendeződne a véleményem, hanem ilyenkor az dönt, hogy éppen mi az aktuális zene. Az elmúlt tíz évben elég sok különböző munkába keveredtem bele, melyeknek megvalósítását szinte mindig más partnerekkel éreztem adekvátnak.
FE: Az aktuális zene azt is jelenti, hogy a világ jelenlegi állapotához igazodó, vagy esetleg a valóságról szóló zenei tartalom is motiválhatja?
GG: Erre is volt példa, a Modern Dances For The Advanced In Age című lemez ilyesmi - az elmúlt rendszer vendéglátós éráját próbáltuk vele megidézni. De általában nem jellemző, hogy napi aktualitásokhoz igazodjak a zenében. A pillanatnyi valóságot politikai, gazdasági, kulturális, sőt vallási periódusok váltakozása határozza meg, és meglátásom szerint degradálódó irányban. Viszont ez is egyfajta változás - még ha negatív irányt is mutat. Zenével ezt leképezni részemről szinte lehetetlen.
FE: Gyakori dilemma manapság a kompozíció és az improvizáció aránya. Jól látjuk, hogy nálad ez inkább az utóbbi irányba tendál?
GG: Tendenciózus változásról nem beszélnék, de valamilyen változás mindig van ebben a kérdésben. Vagyis ezzel kapcsolatban sem tudok mást mondani, mint amit korábban, hogy attól függ, mi a zenei feladat vagy gondolati tartalom, ami a személyemet érinti. Kétségtelen, hogy a legutóbbi két lemez vonatkozásában az improvizáció a domináns, sőt, a francia partnerek alkotta kvartettel is fontos volt ez, de azzal a formációval is más struktúra szerint dolgoztunk: talán kicsit több kötött formával. Mindez nem jelenti azt, hogy a következő munka nem tolódik el a kompozíció irányába. Ennek is mindig megvan a maga ideje.
FE: Néhány nagyon fontos alkotónál, művésznél megfigyelhettük, hogy egyetlen fontos tartalmi-gondolati szálra fűztek fel mindent. Sorolhatnánk a példákat Dosztojevszkijtől Tarkovszkijig, Bachtól Miles Davisig... Van hasonló, visszatérő alapgondolati motivációd?
GG: A magam részéről inkább egy összetartó erőről beszélnék, ami a munkáimban folyamatosan jelen van. Úgynevezett 'üzenete" nincs az én zenémnek, még ha az is igaz, hogy mindenből kiolvasható valami. Talán így pontos: szándékolt üzenetem nincs, de valamilyen fundamentumból táplálkozó összetartó erő mindig megjelenik: mintegy törzs, amiből kihajtanak az ágak. Ez a törzs pedig nem más, mint a tradíció. Nem csupán zenei, hanem szellemi tradíció is, hisz előbbi az utóbbinak egyik kifejeződési formája - természetesen műfajoktól független formában.
