Szemben a forgalommal - HAMAR ZSOLT

-  Különleges premierre készül a Zürichi Operaházban, hiszen három kortárs operát vezényel. A Teatro minimónak nevezett est bemutatója január 25-én lesz. Szívesen vállalta a feladatot?

 

- Sok örömöm van benne, és változatosságot jelent, hiszen a svájci dalszínházban két balett mellett olyan előadásokat dirigálhattam már, mint a Cosí fan tutte, a Jancsi és Juliska, Az álruhás kertészlány, Paisiello Sevillai borbélya és még Carmenek is várnak rám. A Bizet-opera címszerepét Vesselina Kasarova, Don Josét pedig José Cura és Neil Shicoff énekli. De ősbemutatót vezényelni igazán izgalmas feladat.

 

 

- Most nem tartom magam zeneszerzőnek, hiszen évek óta minden időmet a vezénylés köti le. A kortárs zenéről pedig az utóbbi években rengeteget változott a véleményem. Igyekszem az összes belém nevelt vagy saját magam által kialakított előítéletet lerombolni. Rájöttem ugyanis, mindez sehová sem vezet. Meg akarok mindent ismerni, tanulni. S majd kiderül, hogy erre van-e bennem válasz. Sokszor azonban még ezen a területen is úgy érzem magam, mint a klasszikus vicc főhőse, aki mikor azt hallja a rádióban, hogy egy őrült szembe megy a forgalommal, döbbenten felkiált, hogy nem egy, hanem az összes... Eddig ugyanis azt éreztem, szembe jön velem mindenki, de  mostanában fel kellett tennem magamnak a kérdést, nem én hajtottam-e be az egyirányú utcába...  Visszatérve a kortárs művekre, három fiatal zeneszerző a zürichi dalszínház felkérésére komponálta a darabokat, s igazán a próbafolyamat végére tudom majd megmondani, milyennek találom a műveiket.

 

 

- Nem tudom. Egyrészt azzal, hogy Pécsett zeneigazgató lettem, vidékivé lettem, azzal pedig, hogy egyre több a felkérésem, külföldivé váltam. Nem tudom, hogy a Budapesthez kötődő szakma mit tud és mit nem. Pécsett elég ambivalens ezeknek a meghívásoknak a megítélése. Van, aki büszke arra, hogy a zeneigazgatójuk ilyen sikeres, van, aki úgy véli, így kevesebb időt töltök a városban.

 

 

- Tavasszal még két hangversenyt adok az Alte Operben, s tárgyalunk egy 2011-es premierről. Zürichben idén lejár a kétéves szerződésem, de nemsokára kiderül, mi lesz a folytatás.

 

 

- Én így éreztem, s ezért megtettem mindent, hogy estéről estére a legjobb előadásokat produkáljam. De megtanultam azt is, hogy ez a szakma arról is szól, ki milyen képet állít ki magáról, és ezt hogyan hiteti el a többiekkel... S valóban nagyon emlékezetes volt számomra, hogy amikor az első alkalommal beléptem a házba, az intendáns köszöntött, s beszélgetett velem. Zürichben csecsemőként mindenre rácsodálkozom. Óriási ajándék az itt szereplő Polgár László kitüntető barátsága, de nagy öröm, hogy olyan énekesekkel dolgozhatom, mint Eva Mei, Jonas Kauffmann, a dirigensekről nem is beszélve. Ha tehetem, minden próbára beülök. Nello Santitól rengeteget lehet tanulni. S nagyon jó látni, hogyan jönnek be a házba a kollégák, hogyan hagyják kívül a privát problémáikat. A zürichi meghívást egyébként egy linzi koncertemnek köszönhetem, azt követően ajánlottak a svájci teátrum intendánsának.

 

 

- Mindenképpen érezni a hatását. S be kell vallanom, másfél évvel ezelőtt én már elég nagyképűen azt gondoltam, szakmailag készen állok a nemzetközi karrierre. Menetközben azonban sokkal több energiámat kellett ezért mozgósítanom, mint korábban gondoltam. Nehéz esztendőn vagyok túl, ami tele volt vérrel, verejtékkel, könnyekkel. De rengeteget tanultam, és nem csak hangjegyeket. Akadtak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, mindent újra kell gondolnom, s még azt a kérdést is fel kell tennem magamnak, hogy az ütéstechnikát tekintve jó úton haladok-e. Akárcsak azt, hogy mi az az interpretáció, és mi is az én dolgom karmesterként. Ha az ember értelmesen akarja tenni a dolgát, akkor minden előadást követően el kell gondolkodnia azon, mi történt, s min lehetne még javítani. S így visszagondolva arra jutottam, nagyon jó döntést hoztam, amikor 2003-ban otthagytam a Nemzeti Filharmonikusokat, és kizárólag a pécsi együttesre összpontosítottam. Sok tennivalót csak akkor és ott lehetett elvégezni. S most azt mondhatom, hogy zenekar terén nehéz engem zavarba hozni. Viszont azt is látnom kell, hogy egy ilyen mértékű bezárkózás, a kitekintés hiánya nem tett jót a karmesteri karrieremnek. Épp jókor érkezett a zürichi felkérés...

 

 

- Felháborítónak tartom mindazt, ami az EKF körül folyik, s ezért csak részben érzem hibásnak a várost. Hiszen mindebben temérdek lehetőség rejlik! Ha ugyanis kinyitjuk az ablakot, akkor friss levegő áramlik be, kitekinthetünk, és más országok számára is láthatóvá válunk. S az EKF arra is esélyt nyújthatna, hogy a Budapest-centrikus országban új kulturális központ alakuljon ki, ami versenyhelyzetet idéz elő. Új szereplők jelennének meg a kulturális életben, s mindez a terület egészére jótékonyan hatna... A politikusok is rájöhetnének végre, hogyan kell a kultúráról európai módon gondolkodni, s hogyan kell ezt a területet támogatni. S arra is, hogy tiszteletben kellene tartani a művészeti élet belső törvényeit. Ehelyett azt látom, nem az ügy a fontos, és sok esetben a pillanatnyi helyi vagy országos politikai csatározások határozzák meg az EKF-vel történteket. Mindez persze az együttesre sincs jó hatással... Nagyon bánatos és pesszimista vagyok ebben a kérdésben.

 

- A következő koncertszezon második fele már a 2010-es esztendőre esik. Milyen programokkal készülnek?

 

- Ötödszörre vagy hatodszorra írom át az évadtervet... Még mindig nem tudjuk, hogy mekkora összeggel gazdálkodhatunk, s az elvárások is folyton változnak. Először arról volt szó, hogy külföldi sztár kell, utána arról, hogy mégsem. Másfél évvel ezelőtt tárgyaltam Eötvös Péterrel arról, jöjjön el hozzánk és adjon hangversenyt a Pannon Filharmonikusokkal az új koncertteremben. Szívesen vállalná a felkérést, de azóta nem tudok konkrétumokkal szolgálni, hogy mikor és mekkora gázsiért hívjuk meg. S ez csak részben Pécs hibája. Egyelőre azért is komoly harcot folytatunk, hogy mi nyissuk meg a készülő koncerttermet.

 

 

- Már nem, de a Budapesti Fesztiválzenekar és a Nemzeti Filharmonikusok is szívesen lépnének koncertpódiumra a nyitóhangversenyen.

 

 

- Nehéz döntenem. Ha távozom az együttestől, akkor a külföldi karrier mellett voksolok, bár amiatt nem aggódom igazán, hogy lesz-e munkám... A szerződésem 2011-ben jár le Pécsett, s akkor biztosan fel fogom tenni a kollégáimnak a kérdést, akarnak-e a jövőben velem dolgozni. Ha a válasz igen, akkor is nagyon el kell gondolkozni azon, hogy ez milyen formában történjen. Ha pedig nemmel felelnek, akkor remélem, nem követik el azt a hibát, amit a magyar zenekarok, és nem csupán próbajáték alapján akarnak az utódomról dönteni...

 

 

 

- Engem most Zürichben nagyon megfertőzött az opera. Ezért is nagy problémám, hogy Pécsett szinte nem létezik operajátszás... Miután ugyanis a koncertrepertoárt már nagyrészt végigjátszottam, most a zenés színház területen szeretném bővíteni a tudásomat.

 

 

- Tényleg nem kell ezért engem sajnálni. Amikor a Pannon Filharmonikusok mellett döntöttem, akkor minden más hazai munkámról lemondtam. Talán majd ennek is eljön az ideje. S lehet, hogy valóban nagy nemzetközi tapasztalattal érdemes visszatérni a hazai pódiumokra.