Janusz-arc narancsokkal // Kőoroszlánok

Janusz-arc narancsokkal (olaj, farost, 80×100cm), 1987
Kőoroszlánok (olaj, farost, 90×110 cm), 1987

A két képet 1987-ben festettem. A nyolcvanas évek elejétől egyfajta posztmodern fordulat során ismét a képzőművészet témájává vált az antikvitás. Modellként szolgáltak a nagyvárosok kő- és gipszoroszlánjai, a modernitás által megtagadott historizáló építészet, a díszítőszobrászat. Hegyi Lóránd írta 1984-ben a hetvenes évek végén pályára lépő művésznemzedék egy részéről, hogy számukra mindvégig eleven maradt az akadémiai festészet pozitív szakmai oldala. A 19. század végén kialakult városokban, így Budapesten és vidéki nagyvárosainkban kissé megkopva bár, de látható volt a sok gipszarc, oszlopfej, timpanon.

A mitológiai ihletettségű kettős arcot Dániában fotóztam le a Carlsberg Glyptotekban. A kép párdarabján az Andrássy út 9. kapudísz kőoroszlánjai váltak a kép főszereplőivé. A golyónyomokat a második világháború vagy 1956 utcai harcai során szenvedte el a Szalay utca, Honvéd utca sarkán álló ház. A megtizedelt, a kép felszínébe süllyesztett zongorabillentyűk a torlódó hangokra és csendekre utalnak, mintegy képi mellékszólamként.

Kompozíció

Kompozíció (1992)

A megfestett szoboridézetek körbevágott rétegelt lemezre kerültek. A szobrok, akantuszlevelek sokszor az eredetinél jóval színesebbek, kékek, lilák, kadmiumsárgák lettek. Ezekből és a részben már geometrikus szobornak is felfogható festett plasztikáimból szoboregyütteseket állítottam össze. Egy ilyen tárgycsoport látható a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon rólam szóló szócikke mellett. Az 1990-es évek közepére a művészettörténeti idézetek elmaradtak, és helyükre egyre elvontabb, részben növényi, részben geometrikus motívumok kerültek.

Négy nagy facsiga a Ludwig Múzeumban

A festett szobrokat a zongora, pianínó belső mechanikáiból készült festetlen szobrok követték. A festés mellett már a főiskolás években érdekelt a szobrászat. Mintázott domborműveket, érmeket is készítettem (és olykor ma is készítek), de alapvetően a konstruált plasztikák építése állt hozzám közel. A belső mechanika lehetőségeire később jöttem rá. A zongorafedél vagy a billentyűzet közvetlenül utal a hangszerre, a mechanika csak közvetve, hiszen így kiterítve csak a hangszerkészítők látják a csappantyúkat.

A zenélésre már alkalmatlan, kidobott, de még roncsaiban is nemes, szép tárgyakat legtöbbször spirál alakban rögzítem egy tengelyre. Az azonos alakú elemek az ívelt forma mentén más és más helyzetbe kerülnek, a kezdet és a vég, az egymást követő napok egyformaságát és különbségeit is megjeleníteni képes metaforákká válhatnak. A „facsigák” sokfélék. Az egyik inkább játékos, a másik kisugárzó, terpeszkedő. Különös kapcsolatuk van ezeknek a tárgyaknak a kortárs repetitív zenével. A bécsi Haus der Musikban 2020–21-ben rendezett kiállításomon a facsigákból készült animációs filmben az egyik alakzat folyamatos változásban alakult a másikká, és így tovább. A budapesti Ludwig Múzeum tulajdonában lévő négy síkplasztika nem eredeti hangszerből készült. Egy-egy alapelem kétszer, két és félszer nagyobb, mint a művek modelljeként megépített síkplasztikák.

Beethoven körkotta

A bécsi Zene Házában rendezett kiállításom legtöbbet reprodukált műve ez a körkotta. Arasznyi kis könyvtárgy. A Parnass című osztrák folyóirat egy oldalon összegezte a WienBeethoven 2020 program bécsi képzőművészeti rendezvényeit. Ennek a rendezvénysorozatnak az én kiállításom is része volt, és a Beethoven körkotta rákerült erre az oldalra, a szöveges ismertető mellé. A kottaborítón Beethoven szonátacímei láthatók. A felső betűsor íves szedésű. Erre az ívre válaszol a kör alakú keret. A kottakönyv síkjába illesztett eredeti zongorabillentyűk a hangszerre, a zeneművekre utalnak, valahogy úgy, ahogy a kottaborító is kapcsolatban van a kottával, a benne kinyomtatott zeneművel. Mellérendelődve, szerencsés esetben erősítve azt.

Liszt: Rapsodies Hongroises (kék könyvtárgy)

A zongorák mellett sokszor a kottafüzetek is gazdátlanok maradnak, elárvulnak. A mű kiindulásául szolgáló roncsolt kottaborítót egy többszörösen átválogatott hagyatékban találtam, zenei antikvárius barátom jóvoltából. A lapot először konzerváltam, megerősítettem és egy hasonlóan tépett könyvtestre kötöttem. A tépett kottalap nem csak a fizikai előzményeket dokumentálja. Átvitt értelemben vett jelentése egybecseng a kottalapon olvasható mű címével. A hiányzó kör sem csak önmagát jelentő geometriai elem.

Beriot: Zene hegedűre zongorakísérettel

Könyvtárgy, könyvszobor. A kottafüzet borítójából indultam ki. A szépen komponált ívelt betűsorokat finom díszítmények, ornamentikák egészítik ki. Ezekhez eredeti hangszerrészleteket illesztettem. A hegedűt a tengelye mentén hosszában kettévágtam. Ebből lett a könyvtárgy talpa, alsó része. A teljes billentyűzetnek csak egy kisebb szakasza jelenik meg a könyv síkjába illesztve. Néhány fekete-fehér billentyű is képes megidézni a teljes klaviatúrát, a húrozatlan félhegedű pedig az egész hangszert. Egyszerre „szól” ez a tárgy a könyvről, a kotta és a hangszerek együvé tartozásáról.

Megkeresnek hibás, javíthatatlan hangszerekkel. Ha látott már valaki utcára kitett zongorát a hulladékhegyek közepén, akkor átélhette a tárgyak elmúlásának drámáját. Vannak, akik jobbnak látják, ha a kimustrált hangszereikből még valami művészettel kapcsolatos tárgy keletkezik. Tárgyi újrahasznosítást, művészettel kapcsolatos megmaradást remélve.

Kelet–Nyugat

Kelet–Nyugat (olaj, fa, zongorafedél), 2008

1977-ben végeztem a Képzőművészeti Főiskolán festő szakon. Másfél, két évre rá találtam meg azt a kidobott zongorát, aminek a fedelére az első komoly szakmai sikert hozó képemet festettem. (Az 1980-as Velencei Biennálé magyar pavilonjában szerepelt.) Később időről időre megfestettem egy-egy időszak képi foglalatát zongorafedélre is. A 2008-ban készült Kelet–Nyugat is ilyen összegző kép. Kitalált tárgyak, önállóan nem is létező absztrakt kép, hullámzó vagy íves formák ütköznek egymással. Kevés a konkrét, könnyen értelmezhető képi elem. Az ívelt formákon megjelenő klaviatúra vagy annak a hiánya ilyen. A kép a képben vagy a szobor a képben helyzet ilyen. A legtöbb forma térben ábrázolt. Ezek a torlódó, színes elemek mintegy magukkal húzzák a síkban maradt felületeket. A színes árnyék, az átlós kompozíció, a zongorafedél különös befoglaló formája kapcsolható a kép címéhez. Binder Károly zeneszerző azonos című műve is az utalások, a zenei asszociációk szövedékéből, zenei anyagból áll.

Nocturne II.

Nocturne II. (olaj, fa, vágott zongorafedélen, 142×102 cm), 2016

Az alapforma a korai billentyűs hangszerekre hasonlít. Ezen a képen a zongora eredeti fekete színe is megmaradt, része a műnek. Az „éji” zenére utaló címen és az alapformán túl nincs további zeneiséggel kapcsolatos motívum. Az egymásnak ütköző hengerek és a véletlenszerű ívelt térformák találkozásából, egybecsengéséből, a háttér sötétben maradt alig látható zizegéséből, a fények és árnyékok értelmező játékából áll a kép.

Zongorahinták barna zongorafedélen

Zongorahinták barna zongorafedélen (olaj, fa, 157,3×104,3 cm), 2014–2015

Egy viszonylag ép felületű, barna színű zongoratetőre festettem ezt a képet. Billenő-billegő térformák töltik meg a dinamikus alapfelületet. Az alsó, viszonylag széles mezőből a felső, szűkülő térbe mintegy belefeszülnek ezek tárgyak. A hintaformájú, egymáshoz képest is billegő idomok többségén nincs zongorabillentyű, csak a legfelsőn, a kép centrumától legmesszebb lévő sarokban látható néhány. (Több a hiány, nagyobb a csend, gondolom én.) A kép másik szólama téglalap alakú keretek véletlenszerű halmazából áll. A két „réteg” vagy „szólam”, vagyis a piros konstrukciók és az okkersárga keretek önmagukkal és egymással történő ütközése sok érdekes téri helyzetet, felfénylést eredményez. A háttér fekete téglalapjai a basszusszólamhoz hasonlóan hozzáteszik az összképhez a maguk külön mélységét.

Alulmaradnak, kilépnek a képmezőből vagy éppen csak látszanak. A kék és fekete korongok, a háttér eleven fafurnér mintázata is ott munkál az egészben.

Billenő végtelen három szólamban

Billenő végtelen három szólamban (szobor billentyűkből, fából, vasból, belül papír kasírozással, 106×25×60 cm), 2020–2021

Az a lebegés, ami a képeken lehetséges, valódi térben, valódi tárgyakkal nehezebben megvalósítható. Az elmúlt két év talán legfontosabb összegző szobrában ezzel próbálkoztam. A végtelen jelhez hasonló térformák felszínére került az önmagába visszatérő billentyűzet. Hegesztett vasváz tartja egymás fölött a szobor három azonos, de más-más szögből látható, egymással és a talapzattal éppen csak érintkező elemét. Zenéről, művészetről, térről „szól” ez a munka. A 2021–2022-es, Műcsarnok-beli, Visszaszámlálás című kiállításomon együtt mutathattam be azt a szobrot a vasban maradt párdarabjával. (Három éve hívtak meg Kecskemétre az Acélszobrászati Művésztelepre. Az ott készült vasszobrok lehetőségeit felhasználva alakult ki ez a munka.)

Rózsavölgyi karácsony

Rózsavölgyi karácsony (33×110×8 cm), 2014

A kottatartóhoz egy szétesett, borítását veszített harmonika szorítja oda a kottakönyvet. Az egymást keresztező, feltárult belső rácsszerkezet, a fésűs mechanika maradványa és a belőle kiemelkedő, liliomszerű harmonikagombok mintegy eltakarják a kottát, a nagyobb hangszerhez, a tábori körülmények között használhatatlan zongorához tartozó kottatartót. A kiindulásul szolgáló eredeti kottafüzetet a Rózsavölgyi Zeneműkiadó jelentette meg 1915-ben.

Az első világháború, a nagy háború századik évfordulójára készítettem egy installációt, aminek része volt ez a munka is, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel. Nem gondoltuk, hogy a háború ismét ilyen közel kerül hozzánk.

Barabás Márton 1952. február 28-án született Budapesten. 1966 és 1970 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola alkalmazott grafika szakára járt. Egy év nyomdai munka után felvették a Képzőművészeti Főiskola festő szakára, ahol Kádár György, Kokas Ignác és Kocsis Imre voltak a mesterei. Két évig murális szakra is járt. Mozaikrakást, épületkerámiát és gipsztechnikákat tanult. 1977-ben végzett. A festés mellett a kezdetektől érdekelte a szobrászat.
1999-ben Munkácsy-díjat kapott.
2010 és 2017 között a Budapesti Kommunikációs Főiskola (mai nevén Budapesti Metropolitan Egyetem) képi ábrázolás szakán tanított főiskolai docensként. 2012-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen DLA-fokozatot szerzett. 2013-ban az MMA levelező, majd 2017-től rendes tagja lett.
Kiállítások kezdeményezőjeként, kurátorként is aktív. Ő volt a kurátora az MMA képzőművészeti tagozata pekingi kiállításának 2017-ben, a Today Art Museumban.
2020 szeptemberében nyílt önálló kiállítása Bécsben, a Haus der Musikban. (Első kiállítása ugyanitt 2013-ban Gefundene und Erfundene Klaviere és a budapesti Iparművészeti Múzeumban Talált és kitalált zongorák címmel volt.)
2021 végén Visszaszámlálás címmel a Műcsarnokban láthattuk gyűjteményes tárlatát. 2022-ben művészkönyveiből rendezett kiállítást Koppenhágában a Dán Királyi Egyetemi Könyvtárban (Sønder Campus). 2021-ben Prima Primssima díjat kapott, és ekkor jelent meg a Zongoraátirat című kötete is az Új Művészet Könyvkiadó gondozásában. Művészeti írásai, doktori értekezése mellett naplójegyzetei is olvashatók benne. 

Budapesten él. Felesége Forray Luca gyógypedagógus. Három gyermekük: Barabás Zsófi DLA festőművész, Lőrinc dzsessztrombitás, zeneszerző, Benedek szobrász, a Magyar Állami Operaházban dolgozik.

Nyitókép: Barabás Márton Munkácsy Mihály-díjas festő, szobrász a budapesti műtermében. Fotó: MTI/Czimbal Gyula

#személyesen