Plakátok

A képek a Miskolci Nemzeti Színház előadásaihoz készültek. A baloldali a Liliom, a középső a Bűn és bűnhődés, a jobboldali A velencei kalmár plakátjára került. Mindegyik kép lényegében az első kockák egyike. A Liliomnál késésben voltam, de nyugodt voltam, mivel előzőleg felhívtam a színpadmestert, hogy kell nekem medence és eső. Ő nem  azt kérdezte, hogy „ezt mégis hogy gondolom”, hanem csak annyit, hogy:„milyen eső legyen”?

Fél órával a fotózás előtt értem le Miskolcra, egyszer elpróbáltuk a művészekkel a mozdulatot, megcsináltunk egy kockát, és készen volt a kép. Mindegyik fotón érzem, hogy nem kizárólag az én alkotásom, hanem igazi csapatmunka a színészekkel, a műszakkal, benne van az egész húszévnyi miskolci létezésem. Az itt dolgozó emberek némelyikét gyerekkorom óta ismerem.

Karantén-kép

Szokolya és Kismaros között élek egy erdő szélén. Az első lezárás idején semmi más dolgom nem volt, mint hogy konyhabútort építsek és fotózzam a madarakat. Figyeltem, hogyan történik meg a tavasz. Erre soha nem volt lehetőségem, hiszen ekkortájt sorra jönnek a bemutatók, egyik fotózásból esem a másikba. Csodálatos volt, hogy tavaly megengedhettem magamnak, hogy ülök a teraszon, nézem az etetőre szálló madarakat: őszapó, meggyvágó, csuszka, harkály, a cinkék, igazán mókás kis csapat, ahogy veszekszenek. Ezen a képen egy elröppenő cinke látható a házam előtt álló tuja ágain átsütő esti fényben. Megjegyzem, addig tartott mindez, amíg a szomszédból át nem költözött a macska, azóta jelentősen megcsappant a madárforgalom.

Árvíz

A kép a 2013-as dunai árvíz idején készült Tahitótfaluban. Leányfalura mentem látogatóba Eta barátnőmhöz, akivel eldöntöttük, hogy elmegyünk a partra homokzsákokat pakolni. Odaúton, bringázás közben vettük észre ezt a férfit, aki mint kiderült, fafaragó szobrászművész, és épp’ egy tévés stábnak mesélte, hogy miként menekítette ki az állatait. Nálam nem volt gép, a barátnőmét kértem kölcsön, látszik is, hogy nem profi felszereléssel készült. Mégis úgy érzem, szinte bibliai hangulatú jelenetet sikerült megörökítenem.

Színésznő

A Színművészetin dolgozom már egy jó ideje, így néhány osztállyal közelebbi ismeretségbe kerültem, köztük Pelsőczy Réka tanítványaival. Tóth Zsófi arcát nagyon szeretem, rá gondolva eszembe jutott egy izgalmas helyszín. Amikor az Ilka utcában laktam, rendszeresen elbicikliztem a Dózsa György út-Podmaniczky utca találkozásánál lévő felüljáró alatt. Egy csomó vízióm volt: tánctársulatokat álmodtam oda, de senki nem volt vevő az ötletemre. Kivéve Zsófit. Egyik vasárnap elmentünk oda, a közeli benzinkút női mosdója volt az öltöző, onnan jártunk ki a helyszínre. Számomra valami különös nyugalom árad ezekből a fotókból.

Az apáca

A Szervita téren folyt az építkezés, én éppen ott fotóztam a város napja alkalmából felállított színpadon zajló programokat, mikor a géppel a nyakamban észrevettem ezt a jelenetet: ahogyan arra sétált az apáca, és a háttérben dolgozó férfi őt nézte. A zajos, piszkos káosz közepén egy pillanatra megállt az idő. Megható pillanat volt a csendes időtlensége miatt.

Nő a csónakban

A képen Ábrahám Gabriella, a Budapesti Operettszínház ensemble-jának tagja szerepel, akivel mondhatni baráti kapcsolatot ápolunk. Ez fotó édesapám halála után készült. Nehezen tudtam mit kezdeni a gyásszal, úgy éreztem: kizárólag a fotográfiával tudom feldolgozni ezeket az érzéseket. Az ember állandóan élet-halál határmezsgyéjén egyensúlyoz, talán ez a kép meg tudja mutatni az elmúlásnak ezt az illékony határát.

Táncfesztivál

A képek a 2000-es évek elején készültek a Veszprémi Összművészeti Fesztiválon, amelynek érdekessége volt, hogy a meghívott fotósok mindegyike készített képeket a táncelőadásokról, és lényegében versenyeztünk egymással. Analóg gépekkel dolgoztunk – én még így tanultam a fényképezést –, a helyi múzeum pincéjében hívtuk elő a negatívokat, a nagyításokat csodás laboránsok készítették. Volt egy paravánja mindenkinek, ahová felkerültek az előző napi fotók. Évekig jártam ide vissza, nagyon sok szakmai-, emberi kapcsolatot köszönhetek ennek a fesztiválnak. Mindkét felvételen Ladányi Andrea látható, az elsőn Horvát Csaba, a második képen Gazsó György partnereként.

Avas

A kilencvenes években tanulóként egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapnál dolgoztam, ahol elég szabadon mozogtam a mesterem, Laczó József fotóriporter szárnyai alatt. Kitalálták, hogy ha ilyen buzgó vagyok, készítsek minden hétre egy négykockás képriportot a lap utolsó oldalára. Jártam a kisavast, és az egyik pincéből ez a bácsi kukucskált ki. Megszólítottam, és megkértem, hadd készítsek róla egy képet odabent, mert már akkor kiszúrtam a háttérben a meztelen nős plakátot. Nagyon kedves ember volt, szép emlékem ez. Egy Forte 400-as filmre készült a kép, azért digitalizáltam, hogy bekerülhessen ebbe az összeállításba. Látva ezt a fotót, úgy érzem, keveset változott a stílusom.

Kékszakállú

Kitaláltuk, hogy érdemes lenne készíteni egy Kékszakállú fotósorozatot. Rengeteget találkoztam a művel, mindig érdekelt. A nő és férfi játszmája örök, ezt érdemes boncolgatni ezen a művön át. Tudtam, hogy Judit Vízin Viktória kell legyen, a Kékszakállúra pedig Cser Krisztiánt hívtuk. Érdekes módon ők csak évekkel később énekelték együtt a Bartók-opera két szerepét, a fotózás idején ez fikció volt. Az itt látható volt a legutolsó kocka, egy nyolc-kilencórás munka végén, hajnalban. Nyakon öntöttük Krisztiánt egy flakon vízzel. Mai napig hálás vagyok neki, amiért ilyen jól reagált erre. Számomra ez a kép megtestesíti a herceget, köszönhetően Krisztián erős jelenlétének is. Ez is apám halála után készült, Viki szerint belengte az egész fotózást az elmúlás hangulata, ami nem csak saját veszteségem, de az opera mondandója is a nemek közti harcon túl. Talán nem véletlen, hogy ott, akkor kellett ennek elkészülni.

Quimby

Nem nagyon szoktam zenekarokat fényképezni. Egyszer csak megcsörrent a telefonom; a Quimby Ajjajjaj Maxi CD-jének borítójához kerestek fotóst, és rám esett a választásuk. Ez a kép jelent meg a borítón. Az együttes tagjairól külön is készült fénykép. Nagyon szeretem Kiss Tibiről ezt a portrét. Nem könnyen megfejthető figura, de ebben a képben felfedezem annak lehetőségét, hogy kicsit többet elárult magáról.

Közép-Európa Táncszínház

Társulati fotózásra kértek fel, és arra gondoltam, hogy bepróbálkozom egy régi vágyammal. Amikor a Rómain laktam albérletben, sokat jártam át ezen az északi összekötő hídon, és még álmodtam is azzal, hogy egyszer csinálok egy képet ezen a népszigeti földnyelven. Ez az utolsó kép volt abból a napból, és nagyon hálás vagyok a táncosoknak, mert nem volt egyszerű. Felbicikliztem, és telefonon adtam az instrukciókat a susnyásban megbújó kollégának, hogy miként állítsa be a korábban megbeszélt pózokat. Szabadtéri fotózásnál soha nem tudhatjuk, a Jóisten hogyan gazdálkodik az időjárással, de szerencsénk volt, mert egészen különleges fényviszonyok közt dolgozhattunk.

Egyensúly

A Körvasút sori felüljáró alatt készültek ezek a képek. Gyanítom, hogy valamilyen kapcsolati válságom lehetett. Ábrahám Gabriellával és Karányi Péterrel azt a tünékeny pillanatot akartuk megmutatni a tánc nyelvén, amikor férfi és nő tökéletes egyensúlyban van. Ezeket a beállításokat együtt találtuk ki. Azért az mókás, amikor egy fotós próbál táncosokat koreografálni… Az első képre azt mondják, lehetetlen, és valóban, csak egy pillanatig tartott.

Éder Vera
1977 augusztus 11-én született Kazincbarcikán
1995: érettségi, Kossuth Lajos Gimnázium, Miskolc
1995-1997: 101-es Szemere Bertalan Szakmunkásképző Intézet, fényképész szakirány
1996-1997: Új Észak napilap, gyakornok fotóriporter
1997-1998: Új Hirnök hetilap, fotóriporter
1998-2005: Miskolci Nemzeti Színház, hivatalos fotós

2001-2005: Budapesti Operettszínház, hivatalos fotós
2001-től: Bartók Plusz Nemzetközi Operafesztivál, hivatalos fotós
2005-2012: Magyar Állami Operaház, hivatalos fotós
2008-2016: Budapest Operettszínház, hivatalos fotós
2012-2018: Rózsavölgyi Szalon, hivatalos fotós

2013-2020: Budapest Bábszínház, hivatalos fotós
2013-tól: Miskolci Nemzeti Színház, hivatalos fotós
2015-től: Budapesti Nyári Fesztivál, hivatalos fotós
2015-2021: Színház és Filmművészeti Egyetem, hivatalos fotós
2017-től a Jó kérdés (a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat közös beszélgetéssorozata) hivatalos fotósa.

#személyesen