Mindig az foglalkoztat, ami éppen történik, és úgy dolgozom fel azt az élményt, ahogy azt a helyzet kívánja. Türelmetlenül várom az öntödéből az új szobraimat, de emellett ott a fényképezőgépem, a tus, a papír és a laptopom. A kijárási tilalom alatt szerződéssel jártam az éjszakát, és megszületett a Tilos a Ki könyvem, kortárs írók szövegeivel a kihalt Budapestről.
Amikor lehet, házi kortárs koncerteket rendezek a műtermemben, könyvekre vadászom, most éppen David Hockney Titkos tudás című könyvét rendeltem meg, és rátaláltam Joyce angol nyelvű The artist and the labyrinth című kötetére. Mindezt szeretteim és barátaim körében igyekszem megélni. Ezért hát nagyon kevés a szabad időm.
A jelen érdekel, amit csak egyszer, itt és most tudok megélni és megérteni.
Hogy miért ezt csinálom? Nyolcéves korom óta rajzolok és fényképezek, 12 évesen döntöttem el, hogy szobrász leszek. Zeneiskolába jártam, szüleimmel bejártam Afrikában az Aranypartot, Indiában több ezer kilométert tettünk meg autóval. Kairó, a piramisok, Görögország, Róma, London múzeumai mind gyermekkori élményeim. Alkalmam volt nyelveket tanulni, afrikai, indiai képek, szobrok között élek gyermekkorom óta. Hálás vagyok ezért az ajándékért, és boldog vagyok, hogy csak a szobrászattal foglalkozhattam egész életemben.
Ez nem fog változni. Azért nem, mert az alkotás számomra emberi jelenlétet és morális állásfoglalást jelent. Olyan jelet testesít meg, amely szakrális térré változtatja át semleges környezetét. Nem teremtés, mivel születésünkkor mindent megkapunk életünkhöz, így helyzetünk szemlélődésre, tanulásra elég.
Hogy megértsem életem történéseit, ahhoz a lelki okaival kell foglalkoznom. Ezért a szobor sem fizikai történés, hanem lelki folyamatok eredménye. Lelki helyzetek olyan fizikai jelképeit keresem tanulmányaimban, amelyek szobraimban képesek közvetíteni őket.
A szobor fizikai jelenléte megtévesztő, mert csak eszköz. Azt idézi, ami természeténél fogva láthatatlan. Amit megidéz, amiről az élet szól, rejtve marad.
Ezért kutatom évek óta a paleolit kor művészetét, mert szerintem ott találom meg például a közösség olyan szakrális jegyeit, melyek hiányoznak a ma művészetéből. A korai petroglifákban és barlangrajzokban a közösség és hit alapját képezte a mindennapoknak, s az ég kapcsolódik össze rajtuk a földdel. A jelenlétnek ezt a tiszta állapotát próbálom én is megérteni és követni.
Ahogy Merleau-Ponty írja, csak egymás pillantásán keresztül igazolódhatunk, mások előtt válhatunk csak igazzá. Az összefüggéseket keresem, mert minden folyamatosan változik, így számomra minden kapcsolódik, egy egészet alkot. Így használok együtt formát, grafikai jeleket, színeket, különböző vizuális nyelveket együtt a szobraimban.
Olyan időtlen alakot szeretnék létrehozni, melyet a prousti önkéntelen emlékezet és a jelenlét Cézanne-i érzete alakít. Érzetek párosulnak bennem múltból, jelenből, időtől, helyszíntől függetlenül. Nincs közük az emlékezéshez, egyik sem absztrakt, narratív vagy illusztratív, nem logikus, nem vezethető vissza sem múltra, sem jelenre. Ha sikerül, akkor ezek közös jelenlétéből születik meg bennem egy önmagában álló alak, mely intuitív ismeretem eredménye lesz.
Egy biztos, tanulnom kell folyamatosan. Nem állok meg, ha már egyszer elindultam.
Köztéri alkotása látható egyebek mellett a budapesti Erzsébet téren: Fohász a festészet újjászületéséért (2011) vagy a budapesti Farkasréti temetőben: Lossonczy Tamás-síremlék (2020). Munkái megtalálhatók a többi között a British Múzeum, a poznani Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a Magyar Nemzeti Galéria közgyűjteményeiben.
Számos egyéni kiállítása volt, legutóbb például a budapesti Francia Intézetben: A jelenlét szabadsága (2018), a szegedi REÖK Palotában: Intervallum (2017) vagy a párizsi Galerie Art Aujourd’hui-ben és a Galerie55-ben (2016).
A közelmúltban csoportos kiállításon szerepelt többek között a 7 év 150 kiállítás a Műcsarnokban és a Biennale 109 a párizsi Centre Bastille-ban 2021-ben vagy a pandémia előtti Salon D’automne a párizsi Grand Palais-ban 2019-ben.
Tagja a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Szobrász Társaságnak, a Nemzetközi Kepes Társaságnak, a Royal British Society of Sculptorsnek és a British Art Medal Society-nek.
Ösztöndíjasa volt egyebek mellett a Magyar Tudományos Akadémiának 2004-ben (Róma) és a New York-i Pollock-Krasner Foundationnek 1996–1997-ben, 1983–1986-ban Derkovits-ösztöndíjat kapott.
Számos elismerése között találjuk a Nemzetközi Szobrászrajz Biennále díját (Budapest, 1994), a Portugál Nemzetközi Érem biennále innovációs díját (Seixal, 2008) és a Munkácsy-díjat (2010).
Publikációi között szerepel a Szobor a térben című munkája, melyet a Kijárat Kiadó adott 2012-ben, legutóbbi munkája pedig a Kossuth Kiadó gondozásában 2021-ben megjelent Tilos a Ki.
Kalmár János 1952. július 23-án született Budapesten. Tanulmányait a Varsói Művészeti Akadémián és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte 1973 és 1978 között. 1983 után tanulmányutakon vett részt Párizsban, Londonban, Németországban, Svájcban és Indiában. 2008 óta Budapesten, valamint Párizsban él és dolgozik. 2011-ben doktori diplomát szerzett (DLA) a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2013 óta munkáit Párizsban a Martel-Greiner és a Galerie55 galériák képviselik. Szobrait egyéni és csoportos kiállításokon láthatjuk Európában és Amerikában egyaránt.
