A 11 éve indult sorozatnak most jelent meg a 9. címszava, benne Pető Hunor fotóintervencióival. ?Az anyagot részben már láthattuk a művész legutóbbi Epres-kerti kiállításán, a Kálvária kiállító terében, egy része pedig a kiadvány számára készült, amelynek ötlete pont a 2013-as önálló bemutatkozás alkalmával merült fel? ? mondta el Szombathy Bálint. Nem egészen egy év állt tehát Pető Hunor rendelkezésére ahhoz, hogy feltöltse a képállományt, kikerekítve a lajstromot a szokásos 45-re, amennyit egy ilyen publikáció rendre tartalmaz.
?A sorozat címe Rekonstrukció, vagyis helyreállítás, kiegészítés a hiányzó részekkel, esetleg felújítás. A munkák a fogalom valamennyi kiszögellésére kiterjednek: arra tesznek kísérletet, hogy a képi látvány szintjén kipótolják az emberi szobormintázatok hiányzó részeit, ezek pedig kivétel nélkül a szempárok, melyeket a holt matéria nem tud hűen visszaadni, még az egyetemes szobrászat legnagyobb alkotóinak esetében sem. A szemek helyén üres formákat látunk, melyeknek nincs tekintetük, csupán negatív lenyomatuk. Vagyis: a szobrok sorsa az örökös világtalanság.
Pető nem kizárólagosan szobrászművész; több művészetben, műfajban és technikában is otthonosan mozog. Ezért határozottan másképpen tekint a szobrászatra, mint azok, akik egész munkásságukat csak neki szentelik, eszükbe sem jutva, hogy oly módon játszadozzanak el bizonyos plasztikai problémákkal, melyekre a korszerű médiumok adnak lehetőséget. Úgy, olyan módon, hogy megpróbálják kissé lerántani a forma és az anyag időtlen monumentalitását a véges hétköznapok irányába, s hogy demisztifikálják a szobrászatra aggatott évezredes szabványokat, kötelezvényeket, elvárásokat. Pető viszont pont erre tesz kísérletet digitálisan kiegészített munkáiban. Tudniillik arra, hogy kimozdítsa a szobrászati alkotásokat a mozdulatlanságból, holt állapotukból. Teszi ezt úgy, hogy nem a kinetikára támaszkodik, hanem a szempárok képi beültetésének a lehetőségét aknázza ki."
A látószerv egyszeriben, mintegy varázsszóra élővé teszi az amúgy holt emberi utánzatot, függetlenül attól, hogy egész alakos ábrázolásról, mellszoborról vagy stukkóról van szó, hogy a műtárgyak múzeumi, köztéri vagy sírkerti környezetből származnak, és hogy a művészet milyen minőségét képviselik. Az alakok teljesen megélénkülnek, azt a látszatot keltve, hogy olyan élő testekről van szó, amelyek tetszhalotti állapotot szimulálnak. A szituáció tehát majdhogynem megfordul ama apró részlet folytán, hogy a szobrok valós szempár-tükröződéseket kaptak egy rekonstrukciós beavatkozás következtében.
