Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök szeptember 12-én, a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón elmondta: csaknem egy évtizede azzal a szándékkal hívták életre a fesztivált, hogy azzal új szint vigyenek a város gazdag zenei életébe. A program alapját kezdettől fogva három szimfonikus hangverseny adja, melyen a Szent Gellért Akadémia saját zenekara lép föl, ezekhez pedig évről évre új elemek kapcsolódnak. A fesztivál szeptember 24-én ünnepi szentmisével kezdődik a székesegyházban, majd Szeged és folyója címmel az 1879-es nagy árvízről, a város és a Tisza kapcsolatáról nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeum rendezésében a Dóm Látogatóközpontjában. Este a Mága Zoltán által indított Hangok és harangok című koncertsorozat szegedi állomásának ad otthont a templom. A koncert bevételét az egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató kapja.

 

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának vezető oktatói szeptember 25-én koncerteznek a Fogadalmi templomban. A fesztiválon két tudományos előadásra is várják az érdeklődőket: szeptember 26-án Párducz Árpád és Janka Zoltán professzorok komplex módon mutatják be a zene és a tudomány összefüggéseit. Ezt követően, szeptember 27-én kamara zenekari koncertet, a következő két nap pedig szimfonikus hangversenyt tartanak a székesegyházban. Immár második alkalommal lép fel a fesztivál zenekara a fővárosban, Szent Gellért vértanúságának közelében, a Pesti Vigadóban. Az együttest szeptember 30-án a fesztivál alapítója Robert Christian Bachmann és a dél-koreai Jun Kuk Li vezényli.

 

A fesztivál zárásaként ? a zenei világnapon ? a Budapesti Tomkins Énekegyüttes ad koncertet a szegedi Dómban, melyet Mészáros Zsolt Máté orgonista játéka egészít ki. A sajtótájékoztatón Lázárné Megyeri Zita, a dél-alföldi régió koraszülött gyermekeit és családjukat segítő Korábban Érkeztem Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: szervezetük harmadik éve kap lehetőséget arra, hogy a fesztivál keretein belül szervezze meg jótékonysági hangversenyét. A szeptember 26-i koncerten Rost Andrea és Dolhai Attila lép fel a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséretében. Rádi Katalin, a civil szervezet alapítója közölte: a tavalyi hangverseny bevételéből és a támogatók hozzájárulásából háromszobás anyaszállást alakítottak ki a szegedi szülészeti klinikán. Idén a gyulai és a kecskeméti kórházban tervezik anyaszobák kialakítását és felújítását, illetve speciális műszerek vásárlásával segítenék az egészségügyi intézmények munkáját.

 

Forrás: MTI

Fotó: Szent Gellért Fesztivál Facebook-oldala