Szent Márton-napi nagyvásárt tartanak a hétvégén Szombathelyen

Egyéb

Szent Márton-napi nagyvásárt rendeznek a hétvégén Szombathelyen, a Vasi Skanzenben.

A vásáron több mint száz árus
kínálja majd portékáit, a két nap során népzenei és néptáncbemutatókkal,
táncházzal várják az érdeklődőket.

Szombaton délelőtt vasi kórusok, hagyományőrző együttesek váltják egymást a színpadon, majd Savaria szülötte, Szent Márton életének egy korszakát idézik fel, de íjászbemutatót, valamint egy bábelőadást is láthatnak az érdeklődők. Délután a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola diákjaival közösen fellép a Boglya Népzenei Együttes, este lampionos felvonulást tartanak.

Vasárnap délelőtt ingyenes
tárlatvezetés, töklámpáskészítés, agyagozás, néptáncbemutató és táncház is
szerepel a kínálatban, délután pedig az Ungaresca táncegyüttes műsora
szórakoztatja a közönséget; a program végül a Koprive tamburazenekar
koncertjével zárul.

Nyitókép forrása: a szombathelyi Savaria Turizmus Kft. Tourinform Iroda Facebook-oldala