Eredetileg 2008-ra, Gustav Klimt halálának 90. évfordulójára tervezték a bemutatót, de csak most sikerült tető alá hozni ? mindegy is, Klimt bármikor, különösebb apropó nélkül felvillanyozza a magyar közönséget. Ennek a több mint 200 művet felsorakoztató anyagnak ugyan csak az egynegyede származik a Secession vezéralakjától, de a jól felépített koncepciónak hála, ez inkább erénynek mondható. A Szépművészeti bevált stratégiája, hogy egy erős húzónév kapcsán egész művészettörténeti fejezeteket tesz a nézők elé ? és a kiválasztott főszereplőtől sem feltétlenül a nagy, közhelyszámba menő műveket hozza ide ?, egyáltalán nem fellengzős, hanem sokoldalú és gazdag gondolati teret szervezett.
Klimt korszakai egy-egy nagy hatású festménnyel és sok ragyogó vázlattal, rajzzal, metszettel ? néhol azért hiányoznak a főművek ? bontakoznak ki. Az őt kísérő életműveknek még a Klimt-festményeknél is jobban örülhetünk, hiszen ennyiféle alkotás a csodálatosan sokoldalú, ihletett látomásokat megragadó Kolo Mosertől, ilyen különleges metszetek Carl Molltól, talányos témákat hátborzongató színvilággal megfestett jelenetek Maximiliam Lenztől ugyan milyen apropóból jönnének egyébként Budapestre? Még a Szépművészeti saját tulajdonában lévő darabokat sem ismerjük, most több is a meglepetés erejével hatott.
Klimt szélsőséges kifejezési módja mellett a kortársaktól ? és a Secession mozgalom első 10 éve alatt rendezett 23 kiállításán bemutatott külföldi alkotóktól is ? igazi különlegességeket láthatunk. Burne-Jones és Aubrey Beardsley grafikáit, Renoir, Degas és a szimbolikusok, a preraffaeliták, Felix Vallotton és Odilon Redon festészetét egy-egy erős mű képviseli. Az egész anyag egyértelműen kimozdítja a szecessziót a közvélekedés giccs felé hajló, esztétizáló kategóriájából és felmutatja a folytonosságot a nem sokkal utána kezdődő avantgárd művészet felé.
