Szeptember 12-én a római Falconieri palotában Bukta Imre, ef Zámbó István, fe Lugossy László és mások műveiből nyílik tárlat Felvonulás (Tiltott és tűrt művészet Szentendrén a Kádár-korszakban) címmel.

A Ferenczy Múzeumi Centrum hagyományosan jó kapcsolatot ápol a Római Magyar Akadémiával, amely legutóbb Vincze Ottó képzőművész velencei kiállításának előkészítését segítette 2017-ben. Az Akadémia nemrég római bemutatkozásra hívta meg a szentendrei múzeumot, amely több projekttel is szerepel az olasz fővárosban.

Felvonulás című kiállítás finisszásához kapcsolódóan, október 13-án bemutatkozik Rómában a Szentendrei Szabadtéri Tárlat. A Campo de Fiori melletti utcákban megvalósuló alkalmi kiállításon műveivel jelen lesz a tavalyi jubileumi tárlat résztvevőinek többsége. A program a Mirabilia Urbis című kortárs művészeti fesztivál részeként valósul meg.

A szentendrei önkormányzat által meghirdetett Kucsera-emlékévhez és a Kucsera Ferenc mártíromságát feldolgozó, október végén nyíló kiállításhoz kapcsolódóan szeptember 10-én a múzeum kezdeményezésére Kucsera-emlékmisére várják a híveket a vatikáni Szent Péter bazilika magyar kápolnájába.

A szentmisét követően Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere a vatikáni követségen tárgyalásokat folytat Kucsera Ferenc boldoggá avatásának folyamatáról. Az alpolgármester asszonyt, Bécser Róbert atyát és Gulyás Gábort, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatóját audiencián fogadja Ferenc pápa.

Forrás: Római Magyar Akadémia