Ef Zámbó István

Az iskolai bántalmazás is téma lesz a Balaton utolsó nyári fesztiválján

Csaknem 200 koncert és program 25 helyszínen, számos cirkuszi show, kortárs képzőművészet, kertmozi, tábortűz, irodalmi vurstli, beszélgetések, reggeli jóga és a Balaton legmagasabb tornya, valamint fenntarthatósági és edukációs programok is várják a közönséget augusztus 22. és 24. között Zamárdiban a Strand Fesztiválon. Ott indul útjára a #nenézzfélre kampány is, amely a hazai klubok, fesztiválok és művészek részvételével hívja fel a figyelmet az iskolai bántalmazásra.

Szíveket készítenek a város szívében a hűség városa művészei

Az idei SopronFest egyik legizgalmasabb kiállításának ígérkezik A Hűség Városa nevet viselő csoportos tárlat. A részt vevő élvonalbeli művészek aktuálisabb és nagyon ritkán látott műveiket is bemutatják, a Mária-szobor előtt pedig szíveket alkotnak.

Valami kis jelet ad a készülék

Na, ez már valami! – halljuk a lemez felütésében, amikor is feLugossy Laca azt mondja, hogy ő bizony egy nagy s*gget lát, de lehet, hogy csak hallucinál. És tényleg, ez már valami volt: a magyar pop legmerészebb kalandja. Negyvenéves a Bizottság Kalandra fel!! című albuma.

Vajda Lajos Szentendréje – Vajda motívumvilágának nyomában

A Vajda Múzeum új kiállítása a művész egy-egy alkotását Szentendre ikonikus részleteivel kapcsolja össze. A motívumok továbbélését szentendrei művészek, Aknay János, Balogh László, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Deim Pál, Korniss Dezső, Matyófalvi Gábor, ef Zámbó István alkotásain keresztül láthatjuk.

32 millió forintért kelt el Bak Imre ikonikus festménye

Elkelt a hazai kortárs festészet meghatározó remekműve: Bak Imre Festmény II. című alkotásáért 32 millió forintot fizettek március 27-én a Virág Judit Galéria aukcióján.

Szentendre Rómában

Szeptember 12-én a római Falconieri palotában Bukta Imre, ef Zámbó István, fe Lugossy László és mások műveiből nyílik tárlat Felvonulás (Tiltott és tűrt művészet Szentendrén a Kádár-korszakban) címmel.

Fesztivál a művésztelepen

Szederrel, ef Zámbó Istvánnal és Másik Jánossal rendezi meg első összművészeti fesztiválját augusztus utolsó hétvégéjén a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. A szentendrei MANK Galériában és a Szentendrei Régi Művésztelepen a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál keretében várják a látogatókat.

Száz alkotó munkáit láthatjuk

Kogart Kortárs Gyűjtemény címmel mutatja be mintegy száz mai magyar alkotó munkáit a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) kollekciójából a Várkert Bazár május 18-ától látható kiállítása. A látogatók olyan művészek alkotásaival találkozhatnak a tárlaton, mint Deim Pál, Wahorn András, ef Zámbó István, Bak Imre vagy Hencze Tamás.

A gyönyör visszhangja

Ef Zámbó István (1950) Munkácsy-díjas képzőművész legújabb alkotásaiból látható kiállítás A gyönyör visszhangja címmel a szentendrei Ferenczy Múzeumban. A tárlat része az augusztus 27-én kezdődő szentendrei Art Capital fesztiválnak, amelynek központi tematikája az idő, az időtapasztalat és az emlékezés – mondta el Gulyás Gábor, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója augusztus 18-án.