Ámos Imre: Művészek
(papír, tempera, 158 × 297 mm, 1941 körül, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria)
A szentendrei Bogdányi utcán sétálva, a gyönyörű kőkerítéses kapuboltozatok mellett elhaladva egy kézfogást ábrázoló cégér vonzza magára a tekintet. A ház az Ámos Imre–Anna Margit-emlékmúzeum épülete. A keretbe foglalt kézfogás az összetartozás elementáris erejét tükrözi. A fehér szín az ártatlanság, a gyűrűn ábrázolt virágmotívum a szeretet jelképe. A szimbólum Ámos Imre és Anna Margit megingathatatlan kapcsolatának jelvénye. Szentendre mint alkotómunkájuk legfőbb színtere adott nekik otthont a legszegényebb életszakaszukban. Ámos Imrét háromszor is munkaszolgálatra hívták a második világháború ideje alatt. 1944-ben hunyt el, Margit pedig várta őt haza.
Anna Margit élete végéig azon fáradozott, hogy Ámos Imre festői nagyságához méltó megőrző helyet szerezzen műveinek.
Czóbel Béla: Mária olvas (olaj, vászon, 75 × 60 cm)
Czóbel Béla és Modok Mária még megismerkedésük előtt, egymással párhuzamban kimagasló művészeti tevékenységet folytattak. Mindketten tanultak Párizsban, alkottak Nagybányán, rendszeresen állítottak ki és megbecsült tagjai voltak a művésztársadalomnak.
Mária festőkarrierjét első férje hatalmas lelkesedéssel támogatta – az 1920-as évektől ugyanis már a nők előtt is megnyílt a művészvilágban való érvényesülés korábban zárt világa. Czóbel Béla pedig már fiatalon Európa-szerte elismert festő volt, sőt még New Yorkban is kiállított. Szentendre lett a párhuzamokat összekötő, közös pont az életükben. Czóbel Bélát Lehel Ferenc festőművész, műkritikus vitte el Szentendrére, ahol ekkoriban Modok Mária már nagy méretű városképeket festett. Ismerkedésük levelezéssel kezdődött, egyre közelebb kerültek egymáshoz, egészen addig, míg mindketten elváltak és 1940-ben összeházasodtak. Utána minden telet Párizsban és minden nyarat Szentendrén töltöttek. Czóbel Béla festészeti munkássága Modok Máriáé fölé magasodott. A háztartásvezetés, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a modellek, műkedvelők, barátok elvették az időt Máriától. Bár a hangsúly eltolódott, Mária így is festett, kisebb léptékben, de töretlenül.
A házaspár közös kiállításáról itt számoltunk be.
Ferenczy Károly: Testvérek (Hármas arckép)
(olaj, vászon, 77 × 104 cm, 1911, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria)
Ferenczy Károly életében a család bővülésének fordulatokkal teli eseménye kötődik Szentendréhez. 1887-ben ott telepedett le feleségével, Fialka Olgával és az akkor kétéves fiával, Valérral. Két évvel később pedig szintén ebben a városban születtek meg ikerpár gyermekeik: Noémi és Béni. A Ferency-ház oldalán ma is emléktábla őrzi születésük helyszínét. Vérbeli művészcsaládról beszélhetünk: mindkét szülő, Ferenczy Károly és Fialka Olga, valamint később Valér is festőművészek, Ferenczy Béni szobrász, míg Noémi gobelinművész lett. Nem csoda, ha a nagy tehetségű apa és anya képességei továbbágaztak a gyermekek életébe is. Az ő kapcsolatuk sem ifjúkori szerelem, Olga részéről semmiképp sem, ugyanis 14 évvel volt idősebb a megismerkedésükkor még csak 22 éves festőnél. Olga elkötelezett támogatója, sőt megismerkedésük elején tanítója is volt Károlynak. Elismert portréfestőként és könyvillusztrátorként is számontartották. Műveltsége, odafigyelő tehetségtámogatása jelentős szellemi hátteret biztosított a családnak. 1889-től három éven át éltek a városban. Ferenczy Károly innen 1892-ben Münchenbe költözött, majd 1896-ban megalapította társaival a nagybányai művésztelepet – mely később a szentendrei művésztelep ideája is lett. Egykori verandás házuk és más szentendrei látkép is felfedezhető korai műveiben.
Vajda Júlia: Vajda Lajos és Júlia
(olaj, karton, 49,5 × 35 cm, jelzés nélkül, 1938 körül, a Virág Judit Galéria archívumából)
Ha Szentendrén sétálunk, lépten-nyomon Vajda Lajos nyomára bukkanunk. Egykori műtermének helyszínén emléktábla idézi meg a poros, fénytelen padlás atmoszféráját, ahol a nagy hatású festő alkotott. Tovább haladva múzeum homlokzatán olvashatjuk nevét. De még a kortárs művészetben is meghatározó alakja a róla elnevezett Vajda Stúdió által. Vajda Lajos fáklyaként világított a szentendrei művészetben. Élete és művészete számos ponton összekapcsolható a várossal – akárcsak későbbi feleségének, Vajda Júliának is. Korniss Dezsővel 1936-ban nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy Kodály és Bartók példája nyomán felkutatják a magyar művészet esszenciáját. Érdemes ebből az évből kiemelni levelezéseit, melyek lapjait Júliának címezte a városból. A pár megismerkedésüktől fogva különösen szegény körülmények között élt, és próbált érvényre jutni. Megélhetési nehézségek miatt időnként egymástól távol vállaltak munkát, de mindig egymásért küzdve, közös céljaiként dolgoztak. Vajda Lajos Szentendréről küldött írásaiban nemcsak érzelmeinek mélységéről árulkodik, de művészeti programját is részletesen kifejti kedvesének. Közös sorsuk hányattatott körülmények között, tragikusan rövid kiteljesedést érhetett csak meg, mivel Vajda Lajos 33 évesen, a munkaszolgálat következtében, súlyos betegségben elhunyt.
A cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/3. számában jelent meg.
