A Szentivánéji álom Shakespeare egyik legtöbbet játszott, legszürreálisabb vígjátéka, melyben titánok és a földi világ kreatúrái élnek egymás mellett, és valahol a kettő között lavíroznak a mesteremberek, akik egy színházi előadást próbálnak létrehozni.

Rusznyák Gábor korábban már rendezte Shakespeare művét, akkor csak minimálisan nyúlt hozzá a darab szövegéhez.

„Akkor a végeredményt tekintve komoly hiányérzet maradt bennem és tudtam, hogyha lesz még rá alkalmam, akkor a „magam” szavaival akarom majd elmesélni ezt a szövevényes és bonyolult történetet” – mondja a rendező. Szerinte a színház egy jelen-idejű művészet, mindig itt és most történik, akkor is, ha szöveghűen adnak elő és akkor is, ha alapanyagként kezelik ezeket a klasszikus szövegeket.

Ebben a változatban az „erdő” és vele együtt a „tündérvilág” egy ’70-es évekbeli disco világa, ami ma már inkább megmosolyogtat bennünket.

„De ha arra gondolunk, hogy ezt valamikor valakik komolyan gondolták, az arra figyelmeztethet, hogy talán mindaz, ami ma nekünk oly fontos és élet-halál kérdése, egy másik korból nézve majd ugyanígy nevetségesnek fog tűnni” – avat be a rendező.

„Ez a darab ma nekem arról szól, hogy a világ bajban van, elsősorban az emberi konfliktusaink miatt. Elfutunk, és az álmokba menekülünk, de egy tükör előbb vagy utóbb „szembe jön” velünk, s hogy mit látunk benne… szamár-fejet vagy egy tiszta emberi tekintetet, az leginkább tőlünk függ. Reményeink szerint a nézőink sokat fognak nevetni ezen az előadáson, néha elgondolkodni, s talán itt-ott még könnyezni is. Ez egy víg-játék. Szerelemről, féltékenységről, a vágyakról, az emberi természetről, a bennünket feszítő kettősségekről, a válságban lévő világ megmentéséről. Egy költői, szellemi kalandtúra a részemről; nem az első és remélhetőleg nem az utolsó itt Miskolcon” – zárja gondolatait Rusznyák Gábor.

Czakó Juliannát Hippolyta Amazonkirálynő és Titania Tündérkirályné szerepében láthatja a közönség, Gáspár Tibor pedig Theseus-t, Athén Urát, valamint Oberont, a Tündérkirályt alakítja a darabban.

Fotók: MNSZ