Szentpáli Roland nyerte a Firgun alapítvány zenei pályázatát

Kultpol

Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző alkotása nyerte a Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány zenei pályázatát.

Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség által létrehozott kulturális alap olyan új komolyzenei műveket várt, melyekben felfedezhetők a zsidó zenei hagyományok. A második helyezett Emszt András zeneszerző, a harmadik helyezett pedig Dankó Richárd Lajos lett, míg a különdíjat Horváthné Oláh Mónika műve kapta.

A Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány 2021-ben meghirdetett pályázatára nevezett zeneművekben a szerzők a tradicionális zsidó dalok motívumait éppúgy felhasználhatták, mint a klezmer zenére jellemző hatásokat, a zsidó népzene elemeit vagy a héber dallamokat. A jeligés művek elbírálása során előnyt élveztek a kisebb (vagyis nem nagyzenekari) felállásokra írott művek, melyek bemutatását az EMIH közösségi terei is lehetővé teszik.

A
bíráló bizottság tagjai Dobszay-Meskó Ilona zeneszerző és karmester, Kesselyák Gergely karmester
és operarendező, valamint Lukácsházi Győző tubaművész voltak.

A pályázat nyertese, Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző egy szeptettet írt zsidó motívumokkalkürtre, tubára, vonósnégyesre és zongorára. Díja 1 200 000 forint, míg a második helyezett 800 000, a harmadik helyezett 600 000 forint, a különdíjas pedig 300 000 forintos jutalomban részesült.

Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség 2021 januárjában hozta létre a Firgun Zsidó Kulturális Alapítványt, hogy ezzel is hozzájáruljon a pandémia következtében nehéz helyzetbe került művészek és kulturális alkotóközösségek lehetőségeinek bővítéséhez. Az alapítvány a működésének első évében mintegy 31 millió forint értékben írt ki alkotópályázatokat különböző művészeti ágak képviselői számára.

A firgun szó héber kifejezés, jelentése: önzetlen elismerés.

A képen Szentpáli Roland. Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu