A szép kuplerájosnő

Warrenné a Viktória-kor dámája úri modorral, nagy kalappal, csinos topánban, kacsóján csipkekesztyűvel, tisztes vagyonnal, ám meglepően tisztességtelen foglalkozással. Bordélya van, onnan a pénz. Ó, borzalom!, retten kisasszony lánya, amikor megtudja mindezt. Elfordul anyjától, tisztább életet akar. Egyedül. Meghökkentő üzenetek sora a korabeli nézőnek: micsoda rettenet ilyen pénzből élni. Ilyen foglalkozással úri körökbe vegyülni. A piszkos pénzt finom stílussal fényesre törölgetni. Azzal szembesülni, hogy prostituált nem feltétlenül élvezetből lesz valaki.

Ezek voltak a szerző akkori mondanivalói.

 

A Nemzeti előadása nem maradt korabeli. Manapság sokszor látunk újrafordított darabokat, mint ezúttal is. Modern nyelv (Nádasdy Ádám), mai környezet (díszlet: Valló Péter), mai, ám unalmas ruhák (Benedek Mari). Nem örült a néző soha a jelen tükrének, ám kajánul kacag a múlton. Tán ezért érzi kényszeresen szinte minden rendező, ezúttal Valló Péter, hogy át kell ültetni a történetet a múltból a mába. Ám mi marad a kalapból, csipkéből és úri modorból napjainkban? Minimalista színpad, pár kerti szék, pad, egy íróasztal, két fotel. A csipke, topán, kalpag helyett ruhából kilátszó derék, póló, kosztüm. Az affektáló előkelő angol társalgás helyén mindennapi csevej, az etikett helyén modortalanság, a finomság helyén olcsóság.

Ez az előadás elvette a kontrasztot és a meglepetést Warrenné megjelenése, stílusa és múltja, pénzkeresete kapcsán. Nyoma sincs semmiféle dámának, nem ver nagy hullámokat hát az ő titkos mestersége: olcsó, harsány, mókás, kurvás, szabados Warrenné lép be, és kicsit megtörten ugyan, de vörös rúzsát felrakva ugyanő távozik. Hogy a kettő között lejátszódott élete drámája - mert őszintesége ára a lánya elvesztése -, az így nem ír le sem elég feszes, sem elég meredek görbét. Nem kétséges, hogy Shaw korában a fintorgó, megbotránkozó lánnyal, Vivie-vel rokonszenvezett a közönség. Ma erről nem lehetünk meggyőződve. Már azért sem, mert az életvidám, energikus, kacér, ám magát vállaló Udvaros Dorottya-Warrennéval könnyebb azonosulni, mint Sipos Vera hamis hanghordozású, mereven mozgó, hiteltelenül kegyetlen Vivie-jével. Az alakításban nincs szenvedély, csak hangerő, tartalmatlan hisztéria, üres pózok. Nemigen értjük, miért lép át mosolyogva a tényen, hogy anyja fiatalon kurva volt, ám borzad el a hírtől, hogy ma meg kuplerájai vannak. Ennek elhitetéséhez az alakítás, de maga a szerep is túl gyenge lábakon áll. Jelenünkben mindenképpen.

A darab mára kiürült, noha témája aktuális. Ez a paradoxona. Hiányosságait nem tudta betölteni sem a rendező, sem a színészek, bárhogy erőlködtek. Mind sablonokból építkeznek, nem csak a még így is élvezetes alakítást nyújtó címszereplő, de Rátóti Zoltán, Benedek Miklós és Blaskó Péter is. Marton Róbert patronjait még nem láttuk ennyiszer, alakítása talán ezért hat frissebbnek.

Nem sok értelme van ma elővenni ezt a darabot. Dialógusai még újrafordítva is avíttak, felépítése nehézkes, összecsapásai erőtlenek, jellemei elnagyoltak, valóságos cselekménye nincs. Társalgási dráma a pénz megszerzésének és felélésének moráljáról. Ez ma érdekes is lehet, de a számunkra felvetődő kérdéseket nem Shaw-tól kellene várnunk, hanem mai szerzőktől.