fbpx

Szepesi Mátyás: Artisjus-díj, dalszövegíró tábor, koncertek

Az idei nyár különösen izgalmasra sikerült Szepesi Mátyás, a Konyha zenekar frontembere számára. Nemrég kapta meg Az év szövegírója Artisjus-díjat, a Konyha negyven koncertjén felül saját dalszövegíró tábort vezet a Campus Fesztiválon, dalszövegíróként ő jegyzi a Paloznaki Jazzpiknik fesztiválhimnuszát és az Együtt kezdtük című film betétdalát, ráadásul a Konyha és a Söndörgő több nagy koncerten folytatja a közös zenei kalandozást.

Az év szövegírója 2022 – Artisjus díj

Szepesi Mátyás dalszövegíró munkáját 2019-ben már két ízben is elismerték: elnyerte A Dal – A legjobb dalszöveg írója és a Petőfi Zenei Díj – Az év szövegírója díjakat is. Most a hazai jogvédő szervezet, az Artisjus patinás díját vehette át. Sebestyén Áron a díjátadón elhangzott laudációjában így ír: „Szepesi Mátyás egy olyan generáció tagja, aki a hazai underground zenei világra nagy hatással volt. Állandóan megújuló alkotóember, akinek számtalan inspirációs forrása adódik. Szövegeiben ugyanúgy jelen vannak a különleges költői képek, mint az éjszakai életből származó történetek, hangulatok. Nyelvezete mai, korszerű és ízlésesen leíró jellegű.”

Hozzál fogkefét  – dalszövegíró tábor a Nagyerdei Víztoronyban a Campus Fesztivál ideje alatt

Nem újkeletű szál Szepesi munkásságában a dalszövegírással kapcsolatos, saját kíváncsiságából fakadó kutatómunka: Rímek párban címmel 2019-től először saját beszélgetéssorozatot, majd 2021 őszétől online dalszövegíró kurzust indított és vezet. Több alkalmi előadás és workshop után (Orfűi Dalszövegelő tábor, Banana Camp, AGORA-DALóra workshop, DEX Songwriting Expo) idén nyáron négynapos dalszövegíró tábort vezet a Campus Fesztiválon.

A tábor célja, hogy a szárnyaikat bontogató dalszövegírók fejében rendszerezze a meglévő tudást, emellet saját stílusukat megtartva fejlessze képességeiket, hogy kompaktabb, ütősebb, karakteresebb, a zenével jobban együtt rezgő szövegeket írjanak. A napi két előadáson általános tudásanyag hangzik el, amelyet személyre szabott szemináriumokon ültetnek át a gyakorlatba. Az előadások egyaránt érintenek stilisztikai, költészeti, zenei és pszichológiai kérdéseket. A négy napra zárókoncert teszi fel a koronát, amelyen a kurzus során írt dalszövegeket adják elő a Konyha zenekar és vendégeik közreműködésével. 

Random Trip: A zene benned – a 10. Paloznaki Jazzpiknik fesztiválhimnusza

A Paloznaki Jazzpiknik 2022-es fesztiválhimnuszát a Random Trip jegyzi, Dárdai Blanka és Vavra Bence éneklik. A zenei alapötlet Delov Jávoré, a producer Gerendás Dániel, a himnusz dalszövegét Szepesi Mátyás írta. A dalhoz rendhagyó, látványos videóklip is készült a Balaton-felvidék jellegzetes, varázslatos tájain, amely heteken belül szintén napvilágot lát.

Konyha – Söndörgő koncertek

Egy város, két zenekar: bármennyire távoli műfajokban alkotnak is, az alternatív szcénából induló, erős szövegű rádióslágereket szállító (Százszor visszajátszott, Földrevaló, Mindig idebent) Konyha és a világzenei porondon immáron komoly jelenléttel rendelkező, a délszláv népzenei hagyományokat újraértelmező Söndörgő 2021 végén a Road Movie projekt felkérésére közös dalban (Hazahaza) vallottak szerelmet közös szülővárosunknak, Szentendrének.

A két formáció idén ad néhány közös koncertet is, ahol saját repertoárjaik egy-egy órás zanzái után közösen folytatják kalandozásukat a zenei műfajok között. Autentikus délszláv zenét kevernek rockkal, poppal, jazzel, funkkal. A koncertre a Konyha meghívta néhány visszatérő vendégét is: olyan zenészekkel játszanak majd együtt, mint Subicz Gábor trombitás (Subtones, Modern Art Orchestra) és Szebényi Dániel billentyűs-énekes (godfather, mostanában az Ivan & the Parazol-koncertek állandó közreműködője). A kollaboráció első bejelentett állomására a Várkert Bazár patinás falai között kerül sor.

Nyitókép: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

A rovat további cikkei