Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a budapesti rendezvényen kiemelte: „A családokról való közös gondolkodás és az erről alkotott válaszunk nemcsak személyes életünkben fontos kérdés, hanem politikai iránytűnk is. A polgári kormány határozott és világos hitvallása az, hogy a mi kincseink a magyar családok.”

„Ha van család, akkor van magyar jövő” – hangsúlyozta az államtitkár. „A Kopp Mária-év alkalmából meghirdetett szépirodalmi pályázatra több százan jelentkeztek, akik közül 103 került a döntősök közé, a családtudomány területét érintő kiírásra 20 pályamű érkezett. Mindkét kategóriában az első három munkát díjazták, emellett több különdíjat is kiosztottak” – mondta el Fűrész Tünde, a KINCS elnöke.

A zsűri elnöke Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára volt. A díjnyertes írások elolvashatók az intézet Kapocs című szakmai folyóiratában, valamint hamarosan fellelhetők lesznek a KINCS honlapján is.

Szépirodalmi kategóriában első helyezést ért el Békési Erika KINCSeim, kik vagytok című pályaműve. A második Tóth-Haraszti Ágnes Mióta babám van című pályázata, a harmadik pedig Párkányi Kornélia Kegyelmi pillanatok című munkája lett.

Szépirodalmi különdíjat kapott Kovács Gergő Mindig velem, Jilg-Keresztúri Anna Leó és Török Nándor Szülőnek lenni című munkájáért. Várnagy Mártát mindkét pályázatáért, a Szemműtét, valamint a Nagyiképző alapfokon című munkájáért is különdíjjal ismerte el a zsűri.

Tudományos kategóriában első helyen végzett Rusu Szidónia és Vita Emese Erdélyi magyar doktoranduszok a szakmai és magánéleti boldogságkeresés útjain című pályázata. A második díjat Jakobiné Görgőy Rita A válás szociológiai aspektusa című munkája kapta. Harmadik lett Oroszi Borbála a Szent és boldog magyar családok építése: csatlakozástörténetek, identitásnarratívák – a Magyar Schönstatt Mozgalom vallásantropológiai vizsgálata című pályázatával.

Kopp Mária (1942–2012) orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, a Semmelweis Egyetem–MTA Mentális Egészségtudományok társult kutatócsoportjának vezetője volt. A pszichológiai tudományok akadémiai doktora, a Népesedési kerekasztal szervezője, a Kopp Mária Intézet névadója idén lenne 80 éves.

Nyitókép: Békési Erika, Tóth-Haraszti Ágnes, Párkányi Kornélia, Kovács Gergő, Jilg-Keresztúri Anna, Várnagy Márta és Oroszi Borbála (b–j) díjazottak a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) pályázatának díjátadóján. Fotó: MTI/Soós Lajos