2021. szeptember 7. és 24. között hatodik alkalommal szervezik meg a Humen fesztivált Budapest különböző terein.

A Humen fesztivál 2016-ban egy filmhéttel indult a Művész moziban, amelynek célja volt, hogy olyan alkotások kerüljenek a nagyközönség szeme elé, amelyeket addig nem láthatott itthon szélesvásznon. Azt szerették volna elérni a szervezők, hogy ezekkel a filmekkel közelebb hozzák a többségi társadalmat az LMBTQ-közösséghez, és egyfajta hidat képezhessenek közöttük. Ebből a kezdeményezésből mára egy összművészeti kulturális fesztivál lett.

Kiállítások

A Holnap hajnalig – Legendás meleg szórakozóhelyek és meghatározó arcaik a közelmúltból című retrospektív kiállítás az országban első alkalommal igyekszik megmutatni azt, hogyan indult el a budapesti meleg éjszakai élet és milyen módon születtek és szűntek meg a különböző szórakozóhelyek 1980-tól az egészen 2010-ig terjedő időszakban. Azért is izgalmas ez a tárlat, mert feltárja, hogyan váltak legendává a budapesti éjszakai élet királynői, a transzvesztita előadóművészek.

A kiállításhoz az akkori éjszakai élet legikonikusabb alakjai adták történeteiket, arcukat és fotóikat, így a kiállított fotók mögött érdekes és esetenként pikáns történetek is megbújnak.

A tárlat 2021. szeptember 8-tól tekinthető meg a Bartók 1 Galériában (1114 Bartók Béla út 1.)

Filmek

A 2021-es esemény kilenc alkotást
vonultat fel a nemzetközi filmes világból. Vígjáték, road movie, musical,
dráma, dokumentumfilm – a műfaji sokszínűségnek köszönhetőnek bárki találhat
köztük kedvére valót.

A vetítések sorát a hazai premier előtt egy nappal az angol Szupernóva nyitja Colin Firth és Stanley Tucci főszereplésével, de a programban szerepel egy igazi szenzáció is, a Mindenki Jamie-ről beszél című zenés film. Az azonos című, nagy sikerű színházi musical filmváltozata a világpremierrel egy időben vetítik itthon, egyetlen estén. A filmek között találunk politikailag nem teljesen korrekt vígjátékot egy német–izraeli szerelmespárról (Kóser csók), Európa gyönyörű tájain végigvonuló road movie-t (Férfi válaszokkal), de a muminok legendás alkotója, a finn Tove Jansson is feltűnik majd a Tove című életrajzi filmmel.

Fontos megemlíteni, hogy a filmek bemutatásában nagy segítségére van a szervezőknek a FinnAgora – a finn kulturális intézet, a svéd nagykövetség, a holland nagykövetség, a svájci nagykövetség, a Goethe Intézet, a Német Turisztikai Hivatal és a Spanyol Turisztikai Hivatal.

Színház és tánc a Trafóban

Szeptember 7-én és 8-án látható a Hodworks legújabb előadása, az Amber. A darab hat táncosa (Garai Júlia, Molnár Csaba, Oláh Balázs, Rónai Attila, Simet Jessica, Varga Csaba) három párt alkot, akik egymáson kívül senki és semmi másra nem figyelnek, sőt gyakran saját magukat is elveszítik partnerük mozdulataiban. 

Szeptember 17-én és 18-án a Frenák Társulat ikonikus előadását, az InTime-ot láthatják az érdeklődők. Frenák Pál – már-már kényszeresen – olyasmivel viaskodik, amivel mindenki találkozik a maga életében, legfeljebb nem vívja meg küzdelmét olyan élet-halálra szóló elszántsággal, ahogy azt az InTime táncosai teszik a színpadon. A női és a férfi szerepek, a magány és az együttlét, a fájdalom és az öröm, a személyesség és a tárgyiasultság fölfokozott táncszínpadi lüktetése bizony arra kényszerít, hogy önmagunkra ismerjünk.

Szeptember 22-én és 23-án látható a Tünet Együttes Afterparty (egy fiktív törzs fiktív rituáléja) című darab. Karanténközösséget vállalva, a Tünet Együttes kísérleti évadjának keretében készült az előadás. A csapat teret adott mindenki kíváncsiságának, kreativitásának, az emberi hang és mozdulat kapcsolatát kutatták, hogy felfedezzék, meddig tágítható az a határ, amit még zeneként tudunk befogadni, hogy létrehozható-e olyan mű, amely táncelőadásként és zeneműként is értelmezhető.

Gasztrokultúra

Különleges terekben rendezett gasztrotalálkozókra invitálják a fesztivál szervezői a gin és a bor szerelmeseit. A szeptember 22-i érdekes bórkóstoló alkalmával a Kék Melleken Túl címmel Standovár Júlia képzőművész első egyéni kiállítását nézhetik meg a TOBE Galériában. Szeptember 24-én pedig a spanyol gasztronómia kerül a középpontba, amikor is a résztvevők megismerhetik a hispán sonkafajták, tapasok és különböző ginek egymásra igencsak jó hatását.

A fesztivál programja
itt olvasható: www.humenfesztival.hu