Magyarország egyik legfontosabb nemzetstratégiai célja a kulturális alapellátás kiszélesítése és ennek segítségével a nemzeti identitás megerősítése. Ezt célozza az európai viszonylatban is egyedülálló Lázár Ervin Program, amely idén szeptember második hetében kezdődhet el újra, amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.

A program révén minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák, szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül évente egy alkalommal ingyenesen látogathat színházi, tánc- vagys cirkuszi előadást, komolyzenei hangversenyt, muzeális intézményt, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyét.

A program nemcsak az állami fenntartású intézményekben tanulókat, hanem az összes 1-8. évfolyamos diákot, vagyis több mint 700 000 gyermeket érint. Mindehhez a kormány 2019-ben 6 milliárd forint egyszeri, 2020-tól pedig évi 5,55 milliárd forint beépülő jellegű támogatást biztosított, ezzel garantálva a program fenntarthatóságát.

Tavaly, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt mintegy 355 ezer diák vett részt a programban, és összesen 11.714 előadást láttak a tanulók.

A következő tanévben újra elinduló programra 2021. március 22-én 8.00-tól április 16-án éjfélig jelentkezhetnek a szervezetek a KRÉTA oldal LEP modulján keresztül.

Forrás: EMMI