A Balkánra megyünk, mondja valaki az autóban, de hiszen a Balkánról jövünk, mondom, és talán tényleg csak annyi a különbség, hogy Belgrádnál nagyobb a Duna, van még egy folyó, a Száva, ami beleömlik, és mindenhol lehet dohányozni, a szállodai szobától az étteremig. Mondjuk nemzeti zászlós lakodalmat a főváros közepén otthon nem nagyon látni, de ami késik, ugye...
A határnál, amikor meghallják az újságíró szót, azonnal félreállítanak, elkezdik szétszedni a csomagokat, de miután a morcosabb rendőr kezébe nyomom a fesztiválprogram szerb verzióját, int, hogy húzzunk tova.
A belgrádi Váci utcában lakunk, a tér közepén Vuk vajda szobra, itt nem a róka, hanem a farkas. Meséli a nagykövetné asszony, hogy az unokáit elvitte az állatkertbe, ki volt írva, hogy vuk és mondta, hogy nézzük meg a rókát, aztán magyarázkodott. De a kulturális különbségek azért könnyen lebonthatók, például egy dixielanddel, mert az mindenhol ugyanaz, mindegy, hogy hángérien, vagy szerb a boogie woogie. A Köztársaság téren a cukrászdák között ezért a Molnár Dixieland Banddel kezd a fesztivál, bár ez még nem a hivatalos megnyitó, csak a reklám, nem is látni hatalmas logókat, amelyek a belvárosi kultúrcentrum előtt hirdetnék a jelentős eseményt. Néhány plakáton azért felfedezni a pegazusszárnyakkal ékeskedő hegedűt, a fesztivál szimbólumát. Itt a Yugokoncert a szervező partner, ilyen módon is kapunk egy kis darab nosztalgikus Jugoszláviát. Aztán majd körülnézek náluk Blondie- meg Lene Lovich-lemezekért.
Egyébként Magyarország legrégebbi, nem fővárosi jazzegyütteséről van szó, öregfiúk, még 1964-ben alakult a szegedi Molnár Dixieland Band. Akkor egyetemisták voltak és amatőr zenészek, mára profik, rengeteget utaztak és egészen elképesztő a zongorista nő, hanyag mozdulatokkal zongorázik, olyan a habitusa, mint egy szórakozott és nyugalmazott orosztanárnőé, miközben tizenhat éves, iszonyatosan erős hangja van. Teljesen felbuzdul az éneke nyomán a tér és mindenki táncol. A Vivace Táncegyüttes is, afféle kortárs majorettek, foszforeszkáló botokkal swingre menetelnek, térdig érő csizmában, nyakig érő ruhában fotóztatják magukat. Nekem inkább tornaünnepély, mint kortárs művészet, de látványos, az biztos, és a helyi lakossági fórum óriási tapssal értékeli.
A dixieland-majorett cross-over műfaj tehát sikert arat. Lássuk a medvét ezután. Például a belvárosi, Idiot nevű bárt, amely a legnépszerűbb alternatív hely, ezt súgták a hazaiak, a kultúrattasé pedig miután elmesélte az egész napos kötelező, diplomáciai kolostorlátogatást, ami miatt már táncolni is alig maradt ereje, azt javasolta, hogy mégis inkább együnk, menjünk kifőzdébe, mert ott olcsó és finom a nemzeti eledel. A diplomaták egyébként nagyon jól érzik itt magukat, csak azt mondják, fura, hogy túl közel van Budapest.
