A Szerb Nemzeti Bank egészen meghatározhatatlan jellegű, óriási, üvegablakos épületének aulájában nyit Kaiser Ottó fotóművész kiállítása, Magyarország ezer csodája címmel. Igen ízléses országimázsfotók: merengő matyó nő, Szabadság híd ködben, havas szőlőtőke, majd legördül a képről az aszúszem. Ilyen szép volna Magyarország valóban, ha nem laknának benne emberek. A bohém alkatú fotográfus egyébként újságoknak dolgozott régebben, aztán néhány éve újság helyett könyvekben gondolkodik, és nagy formátumú, határon túli kultúrával foglalkozó fotóalbumokon, igazán reprezentatív, így érthető, hogy meghívták a magyar kultúrát bemutató, eddig inkább impozánsnak, mint vad kortársinak vagy alternatívnak tűnő szeánszra.
Emelkedett a hangulat, a megnyitón ismét ott a diplomaták, belgrádi magyarok, állítólag van egy klubjuk is, ezt egy nyugdíjas kőműves mondta az utcán, felfigyelt a beazonosíthatatlan magyar dialektusomra, és odajött beszélgetni. A mélyinterjú során kiderült, hogy micsoda multikulturális helyen vagyok, és milyen nehéz elintézni a bácsinak a vízumot, ha meg szeretné látogatni Hódmezővásárhelyen a fiát. Elszorul a szívem, felhívom a fiam, mondom neki, hogy itt minden második embert úgy hívnak, mint őt.
A XIX. század végén építették a Saborna Crkva székesegyházat, amely minden Belgrád képeslapon szerepel és minden bizonnyal látni fogjuk majd fotókiállításon, ha lesznek nálunk szerb kulturális napok. Felgyalogolok a negyven fokban, hiszen ezt látni kell. Csalóka bár, de egyetlen épület sem régebbi itt, mint XIX. századi, sok török stílusban épült ház, gyönyörű kormányépület, az Ódon Palota, neobizánci csodák, klasszicista, romantikus, szecessziós és akadémista hatások, és mindehhez Új Belgrád modern épületegyüttesei. Meg persze, hogy a kommunizmus se múljon el nyomtalanul, van rendesen ronda panelrengeteg is.
A belváros legismertebb komolyzenei koncerthelyén, a Kolaracben játszik este a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A helyeket a koncertre, bár ingyenes a fesztivál, foglalni kell. Telt ház és áhítat. Bartók: Duók válogatás és Divertimento, aztán Liszt-Wolf: II. Magyar rapszódia. Nemes egyszerűséggel játszanak, ugyanakkor nagyon tömören, végül is népszerű zenék ezek, aztán ráadást is adnak a vastaps, az álló ünneplés után. Brahms Magyar táncaiból, na ott már elszabadul a pokol, van, hogy közbetapsol és táncra utaló mozdulatokat tesz a közönség. Ez tagadhatatlanul pompás mulatság, nehezen engedik el a zenekart. Utána fogadás az Aero Klubban, mindenki jöhet, aki alkalomhoz illően van öltözve. Pazar épület, klasszicista freskókkal, színes üvegablakokkal, kovácsoltvas díszítésekkel, jó kövér art deco. A sürgő-forgó pincérek pedig múlt századiak, ahogy az lenni szokott. Végre eszünk bureket és scsevapcsicsa miniatűröket.
Reggel utazunk tovább és fuzionálunk egy szerb fesztivállal Krusevacban. Az szabadtéri lesz, ami jó, mert közben a trópusi Szerbiában találtuk magunk.
