Fülei Balázs, Dés László, Balog József önálló estjével, cimbalomgálával, operaesttel, összesen 12 koncerttel – a barokktól Beethovenig –, Bősze Ádám műsorával, további zenei programokkal és a Casanova című, 18 éven felülieknek készült bábkomédiával várja közönségét a Kiskorona7 – Óbudai Társaskör.

A klasszikus gitáros generációk egyik szentélye a társaskör: hosszú évek óta kötődik az intézményhez Róth Ede és tanítványainak köre. November 3-án Szurgyi Gergely gitárművész játszik a nagyszínpadon. November 4-én érkezik Fülei Balázs zongoraművész, aki Schubert A-dúr szonátáját, Chopin f-moll balladáját és Liszt műveit játssza. 6-án, szombat este egy felnőtteknek szóló színpadi program, a Casanova című bábkomédia lesz műsoron. „Casanova körül minden létező személy az ő szeszélyének, érzelmi váltakozásainak és szenvedélyes szerelmi bűvöletének bábfigurája. Ám ez csak akkor válik igazán megjeleníthetővé, ha a konkrét szereplő a saját viselkedésének parodisztikus elemeit mutatja a felszínen. Lényegét tekintve a szerelmi identitásnak egy nagyon mélyről fakadó lélektani útvesztőjében vergődnek a szereplők, akik Casanova játékszereként, a saját vágyaikon keresztül élik meg szerelmi identitászavaraik konfliktusait” – mondja Éry-Kovács András író, rendező.

November 11-én, csütörtökön Újborünnep lesz a Musica Profana együttessel a Till Ottó-teremben. A Musica Profana 16–18. századi zenét játszik korhű hangszereken. Az újbor, ahogy a szerelem is, gyakran megrészegít – ez derül ki a régi magyar énekekből az előadáson.

S vajon miről énekelne Dés László? Igen, leggyakrabban a szerelemről. „Úgy szeretném megmutatni a dalaimat, ahogy megszülettek, a maguk egyszerűségében, líraiságában, és együtt a közönséggel megidézni, hogy milyen is az, amikor ülök egy szobában egyedül a zongoránál, és írom a dalt” – mondja a szerző Dalok egy zongorával című estjéről, mely november 13-án, szombaton várja a közönséget. Az összeállítás csak a Kiskorona7 programjában szerepel.

Keszei Bori és Fülep Máté közös estjén többek közt Mozart Don Giovanni és Figaro házassága című operáiból adnak elő áriákat és duetteket 29-én. Zongorán kísér: Szennai Kálmán. November 17-én különleges kamarakoncertet hallhatunk G. Horváth László és Dinyés Soma előadásában: amellett, hogy két koncerten eljátsszák J. S. Bach mind a hat hegedűre és obligát csembalóra írott szonátáját, betekintést adnak J. S. Bach lipcsei nappalijának repertoárjába is.

Másnap, 18-án a Fehéren-feketén című sorozatban Balog József zongoraművész ad hangversenyt. Bolla Milán bevezetője után Liszt-műveket és -átiratokat hallhat a közönség. A hónap kínálatában szerepel még a Musiciens Libres lemezbemutató koncertje. Az együttes tagjai: Bábel Klára – hárfa, Környei Miklós – gitár, Simon Dávid – fuvola, Szűcs Péter – klarinét, Mohai Bálint – fagott, Pregun Tamás – zongora, Szalai András és Szabó Dániel – cimbalom.

Bachändel címmel J. S. Bach és G. F. Händel csembalóra, gordonkára, trombitára és alt hangra írott darabjaiból válogat Bojta Zsuzsanna (alt), Horváth Bence (trombita), Miskolczi Anita (cselló) és Pétery Dóra (orgona), a koncert 22-én lesz műsoron.

A Capella Savaria pedig Két Haydn a négyzeten címmel ad hangversenyt 28-án Michael Haydn és Joseph Haydn műveiből. A szólisták: Kalló Zsolt (hegedű) és Bertalan Andrea (fuvola). November 24-én valósággal felrobbantja a koncerttermet a  BMC Nemzetközi Cimbalomverseny 2019 győzteseinek hangversenye. Közreműködik Gódor Erzsébet, Szabó Dániel, ifj. Ürmös Sándor, a műsorvezető: Lukács Miklós.

Czigány György Játékos muzsika című programjára 7-én délelőtt érkezhet a közönség, Nagy zenészek, nagy szerelmek című sorozatának #CHOPIN című epizódjával 24-én látogat a Kiskorona7-be Bősze Ádám, Mácsai János zenetörténész pedig a 26-i Beethoven-esten beszél a szerzőről. Az est két fantasztikus közreműködője Miranda Liu hegedűművész és Borbély László zongoraművész.

Az Óbudai Társaskör galériájában november 3-án nyílik és 24-ig látható Bögi Dia BACKLIGHT című kiállítása.