A könyv az előzőekhez hasonló: egy vagy több festményből indul ki, és ezeknek a háttértörténetét meséli el, azonban az új kötetben sokkal több a magyar alkotó és nagyon sok olyan művész szerepel benne, akikről a magyar közönség csak keveset vagy egyáltalán nem hallhatott: Gwen John, Sarah Goodridge vagy Louis Wain nemzetközi szinten jól ismertek és több életrajzírójuk is van, de magyar nyelven nem nagyon jelent meg eddig róluk könyv. A magyar művészek között szerepel a kötetben Dénes Valéria és Galimberti Sándor, Rippl-Rónai József és Bányai Elza, Ország Lili és Bálint Endre, Czigány Dezső és Szilasi Borbála, valamint Berény Róbert és Breuer Etelka története.


orszag_lili_es_balint_endre_600x397.png
Ország Lili és Bálint EndreFotó: muzeumcafe.reblog.hu

A pszichiáter elmondta, hogy a kötetek írásakor általában először a műalkotás ragadja meg, ezután kezdi el felfejteni a mű keletkezéstörténetét. Amennyiben van elég dokumentum róla és a kép mögött egy találkozás története is kirajzolódik, akkor bekerülhet a kötetbe. Voltak olyan történetek, amelyeknél komoly nyomozást kellett folytatnia egy-két szál kibontásáért, és ez leginkább a magyar alkotókra volt jellemező.

Az első rész 2016-ban, a második tavaly jelent meg, de már gyűlnek az újabb találkozások, így a közeljövőben a sorozat negyedik kötetére is számíthatunk.

Ezzzel párhuzamosan Gerevich József dolgozik a Szemfényvesztő művészet címmel készülő új könyvén is. ?Az új kötet alapvető művészetpszichológiai kérdése az, amit ez az előző három kötet is feszeget, hogy hogyan függ össze az élettörténet az alkotással. Erre próbálok válaszolni és típusokat, összefüggéseket keresni, ezekhez szolgálnak adalékul ezek a keletkezéstörténetek" ? fűzte hozzá.

A Teremtő vágyak harmadik része a Noran Libro kiadó gondozásában jelent meg.

Forrás: MTI, Kultúra.hu