Egy minden korábbinál tartalmasabb év zárásaként, decemberben jelentette meg Elszakít, összeköt, elszakít című albumát a szegedi Csillagerdő. Hegedűs Józsi (ének, gitár), Bubla Bence (ütőhangszerek), Pintér Norbert (basszusgitár) és Ábrahám Máté (cselló) a népzene, a könnyűzene és a komolyzene számukra legfontosabb ágaiból merítenek ihletet. Legfrissebb korongjuk a frontember felnőtté válásának autentikus lenyomata versnek beillő szövegekben és dalkezdeményekben. De a magok erdővé növesztésében már a teljes csapat részt vett, a végeredményhez mindenki hozzáadta önmagát. Különböző generációk arcára mosolyt csaló alternatív folk-popjuk harmóniát kínál a káosz közepén.

Március 21-én lesz a második albumotok lemezbemutatója. Mire számíthat a közönség, és mire számítotok ti?

Hegedűs Józsi: Egyre inkább úgy érzem, hogy ha nem gondolom túl, akkor a legjobb egy koncert vagy bármi más. Zenélni szeretnénk egy jót együtt. A közönség szívből jövő dalokra számítson, kifejezetten hangos zenére meg egy meglepetésvendégre, aki végig velünk fog zenélni a színpadon. 

Bubla Bence: Nagyon izgatottak vagyunk, most először fognak megszólalni a dalok élőben.

Pintér Norbi: Nagyon várjuk már a koncertet, hiszen az elmúlt időszakban nehéz volt lehetőséget teremteni a Csillagerdő-koncertekre.

Melyik dal színpadi életre keltését várjátok a legjobban?

Józsi: Sokféle dal van az albumon, nehéz lenne választani. Van, ami táncolós, van, ami intim és olyan is, ami nagyon hangos. A Trikót és a Lányoknak ist sokan szokták szeretni, a legkatartikusabb dalunk pedig a Világóceán. Abban annyi csavar van, hogy mire utolérjük magunkat, csak kapkodjuk a fejünket, hogy éppen merre járnak a kezeink.

Bence: Világóceán és Dankó Pista utca. Mindkettő nagyon erős szerzemény, és nagyon kíváncsi vagyok az élő hatásukra.

Norbi: Én leginkább a Veled című dal koncertverzióját várom. Az albumra akusztikus verzióban vettük fel, a koncerten az elektromos hangszerekkel plusztöltete lesz.

Hogyan kezdődött a Csillagerdő története? Hogyan ismertétek meg egymást?
Józsi: 2018-ban lehetőséget kaptam album kiadására a saját dalaimból, de akkoriban nagyon szerettem volna zenekart alapítani. Norbival egy szegedi utcában futottam össze először, egy barátom barátja. Néhány nap múlva elhívott jam sessionre, amin ott volt Máté is. Amikor hárman együtt eljátszottuk a Csillagos című későbbi Csillagerdő-dalt, rögtön éreztem a kémiát. Bencével kicsit később, szintén egy barátom révén találkoztam. Nem igazán ismertük egymást, de ők voltak a legjobb zenészek körülöttem.

Az első próbátok után két héttel már rögzítettétek is az első lemezetek dalait. Ebből arra lehet következtetni, hogy azonnal megvolt a „zenekari kémia”.

Józsi: Bár a zenekar többi tagjára ez nem jellemző, én egészen bátran vagy meggondolatlanul vágok bele dolgokba. Szerettük volna a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban rögzíteni a dalainkat, és mivel erre csak február 1-jéig volt lehetőségünk, két intenzív próba után nekivágtunk a felvételnek. Emlékszem, a Szép a nap című dalunk szövegének nagyobb részét előző este írtam meg (Kurt Cobain is csinált hasonlót a Nevermind felvétele előtt), és a dal szerkezetileg sem volt fix. Hat alkalommal vettük fel egyben, kicsit mindegyik más volt. Én nagyon szeretem a végeredményt.

Bence: A kémia azonnal megvolt, három napra bezárkóztunk Máté szobájába, de közben azért kicsit belementünk a szabadkai éjszakába is. A szobából úgy jöttünk ki, hogy a lemez felét összepróbáltuk. Persze sokat segített, hogy Józsi dalai alapvetően készen voltak.

2018-ban alakultatok, de elmondásotok szerint a tavalyi volt a legtartalmasabb, legtanulságosabb, legreménykeltőbb évetek. Melyek az eddigi mérföldkövek a banda életében?

Józsi: Nagyon hálás vagyok régi zenész barátomnak, Törköly Marcinak, aki 2020 elején kis időre szárnyai alá vett minket. Általa jutottunk el az A38 Hajóra, és az ösztönzésére több tehetségkutatóra is beneveztünk, ahol a sok pozitív visszajelzés mellett építő kritikát kaptunk, és az addigiaknál mélyebb színpadi rutint szereztünk. Végül bejutottunk az NKA Hangfoglaló induló előadói támogatásába, ahol Szarka Joseph, a Hear Hungary és a Keytracks vezetője lett a mentorunk.

2021 nehezen indult. Megfeszített tempóban készültek a dalok, és olyan akadályokkal is találkoztunk, amiken nehezen jutottunk át. Sokat tanultunk a zenekari létről, a zeneipar működéséről, én elsősorban önmagamról. Ősszel szerződtünk a Keytrackhez, talán ez az eddigi legjelentősebb mérföldkő számunkra.

Bence: Óriási elismerés, hogy NKA-támogatottak lettünk, kevesen mondhatják el ezt magukról. Számomra az volt a leginkább motiváló, hogy nem kellett azon agyalni, miből fizetjük ki a lemezt, a klipet és egyéb költségeket, hanem minden adott volt, és minden energiát, figyelmet az alkotásra tudtunk fordítani.

Józsi, hogyan jellemeznéd az Elszakít, összeköt, elszakít című lemez „személyiségét”?

Józsi: Az album a felnőtté válásom, a gyerekkoromtól való elszakadásom lenyomata. Impulzív, de szeretettel teli gyerek voltam, ezért az album is impulzív és szeretetteljes lett.

Meséltek pár szóban a dalokról? Melyikhez milyen érzést, gondolatot, történetet társítotok magatokban?

Józsi: A hozzám legközelebb álló dalok a Trikó, A lányoknak is és a Dankó Pista utca. A Trikóban az édesapámmal való viszonyomat igyekeztem feldolgozni a gyerekkorom apaképén keresztül. Mikor a „lányos” dalt írtam, végtelenül szomorú voltam. Előtte mindig azt mondtam, feminista vagyok, mert a nők sokkal tisztábbak a férfiaknál. Most pedig azt mondom, feminista vagyok, mert a nőknek ugyanolyan joguk van koszosnak lenni, mint a férfiaknak. A Dankó Pista utcát az eddigi legszebb, legmélyebb dalszövegemnek tartom. Anyám ruhákat éget, én ülök a gázkonvektor mellett. A cigánytelep helyén kétszáz év múlva szép házak állnak.

Bence: Számomra a különbözőségük adja a dalok esszenciáját. Szinte egyetlenegy dal születési körülményei sem hasonlítanak a másikéira. A lemez elsőként összerakott szerzeményét, a Barackvirágot például Józsi egyik éjszaka az orosházi vasútállomás előtti téren mutatta meg nekünk, és ott azonnal munkához is láttunk. Reméltük, hogy nem zavarnak el minket. A Dankó Pista utca című dalt, erre konkrétan emlékszem, Norbiék nappalijában játszottuk először. Tavaszodott, nyitva volt az ablak, és ezt egy covidos tél után nagyon nagy felszabadulásként éltem meg. Magam előtt látom azt a pillanatot, és most is érzem az érzést, amit a dal adott.

A lemez anyagát három különböző próbateremben, olykor a természetben, olykor egymás lakásán próbáltuk el. Két stúdióban vettük fel, és nagyon sok szakember volt a segítségünkre. Tetszett és inspiráló volt ez a sokszínűség, változatosság.

A hangzásotok egyik kulcsa, hogy többfajta zenei világra épül. Merítetek a magyar és a cigány népzenéből, a világzene és a rock különböző ágaiból, a popból és a klasszikus zenéből is. Hogyan csöppentetek ezekbe bele, és melyik áll a legközelebb a szívetekhez?

Józsi: Azt hiszem, egyikünk részéről sem tudatos, amit magunkkal hoztunk a zenekarba. Ami mindannyiunknak tetszik, azt megtartjuk. Én édesanyám felől oláh cigány vagyok, és a cigány gyökereimet fontosnak tartom. Aztán ott van még a régi Tankcsapda és a Cseh–Bereményi-dalok, amiket gyerekkoromban annyira megszerettem, hogy mindennek az alapjává váltak számomra.

Bence: Én nagy kerülőutat jártam be a zenében, és nagyon örülök, hogy így értem oda, ahol most vagyok. Kezdtem édesapám rocklemezeivel, az 1960-as, 70-es évek nagyjain nevelkedtem, majd nyitottam a metál felé. Később úgy éreztem, már nem ad újat, ekkor jött a jazz-rock, majd a jazz, a népzene, ezeken keresztül az avantgárd kortárs zene. Végül mindez egybeért bennem. A szélsőségek között megtaláltam az arany középutat, és mindenre nyitottá váltam, ami jó és izgalmas.

Norbi: A kinézetemből nem lehet erre következtetni, de én sokáig néptáncoltam, és ez meghatározta a zenei alapjaimat. Később a rock és a metál volt az, amit leginkább hallgattam és zenéltem, de manapság már inkább a szelídebb dolgokat figyelem.

Kiket tekintetek a legnagyobb példaképeiteknek?

Józsi: Egész pici koromtól szerettem volna színpadon zenélni. Kezdetben Lukács Laci vagy Cseresznye akartam lenni, aztán Kurt Cobain, majd talán picit Szabó Balázs, aztán Cseh Tamás, Kollár-Klemencz, legutóbb pedig Janine Cathrein, a Black Sea Dahu énekes-gitárosa. Ám minden megváltozik, amint valakihez elkezdek hasonlítani. Onnantól mindenkitől el akarok határolódni, és csakis, megismételhetetlenül önmagam lenni.

Bence: Legalább ötven előadót tudnék mondani, de ha egyet kéne kiemelnem, akkor a Pink Floyd.

Benne van minden, amit szeretek a zenében: érzelmek, erő, tér és súly.

Norbi: Hát ez nehéz kérdés. Basszusgitáros révén mindig kerestem az egyedileg megszólaló basszusban gazdag zenéket. Mondanék talán két meghatározó hazai személyt, aki nagy hatással volt rám. Az egyik Anga Kis Miki, akit a Subscribe és a Useme basszerosaként ismerünk, a másik Temesi Berci, akitől rengeteg hasznos dolgot tanultam.

 A Csillagerdő előtt valamennyien játszottatok több zenekarban is. Melyek voltak ezek?

Józsi: Az első saját zenekarom a Sásné volt. 2014-ben punktrióként indult, és 2017 nyarán alternatív rockbandaként fejeztük be. A mai napig nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Pár hónapja megbeszéltük, hogy néhány dalunkat újra rögzítjük a mai tudásunkkal és a ma rendelkezésre álló eszközökkel.

Bence: Jelenleg is játszom a Kalungu ütőegyüttesben, ez az ősi törzsi énem. Bár végül is a Csillagerdőben is ezt csinálom, csak könnyűzenésebben. Norbival a Manna Dala zenekarban is közösen muzsikálunk.

Norbi: Elég sok zenekarban kipróbáltam magam. Elsősorban vajdasági zenekarokról van szó: Deal, Deepest Emptiness, VTS Band, Contradiction, Offground, Desire.

Van még olyan hangszer, amin a Csillagerdő-számokat szívesen játszanátok?

Józsi: Épp ellenkezőleg. Jelenleg az éneket gitár, cselló, basszusgitár és dobok kísérik, de az első albumunkon dorombot, melodikát, udut, sőt talán darbukát is használtunk. Amikor koncertezni kezdtünk, szembesültünk azzal, hogy egy udut lehetetlen szépen kihangosítani, a doromb és az egyéb apróságok pedig könnyen eltűnnek, és ha nem is tűnnek el, nagyon kell vigyázni, hogy ne tűnjenek el. A második album készítésekor már a praktikumra is gondoltunk.

Hogyan néz ki nálatok a munkamegosztás?

Józsi: Otthon írom a dalokat, és együtt hangszereljük meg őket. Az első album készítésekor ez a rövid rendelkezésre álló idő miatt is egészen ösztönös volt. A másodiknál már alaposabbak voltunk, és igyekeztünk nagyon odafigyelni arra, mi válik hasznukra a daloknak.

Bence: Józsi írja a dalok törzsét: ő az alap, mi pedig hozzátesszük a magunk részét. Kiszínezzük, felturbózzuk, meghangszereljük és időnként kicsit kicsavarjuk, ami nem mindig tetszik mindenkinek. Mivel eléggé sokszínű a zenei világunk, egészen meglepő kísérleteink is vannak, de szerencsére mindig győz a józan ész.

A dalszövegeitek versnek is beillenek, az embernek Cseh Tamás, Beck Zoli és egyéb nagy mesélők jutnak róluk az eszébe, én gyakran gyerekmesékre is asszociálok. Ezeket Józsi írja, igaz? Mi adja legtöbbször az ihletet a megszületésükhöz?

Józsi: Köszönöm! Igen, én írom őket. ADHD-s vagyok, folyton elkalandozom, egyszerre több dolgon jár az eszem, és általában nem tudom kontrollálni, mire gondoljak. A legtöbb dalom úgy születik, hogy valamilyen gondolat beleragad a fejembe, tudattalanul dúdolni kezdem, aztán jönnek a rímek. A dal közepén kezdek rájönni, hogy miről fog szólni, aztán még kierőszakolok annyi versszakot, hogy legyen belőlük egy dalra való.

A Dankó Pista utca úgy született, hogy éppen a kiskundorozsmai általános iskola 1/a osztályában töltöttem a gyakorlatomat, amikor az ablakon át rásütött a kezemre a nap. Az osztályban ült egy kislány maszkban, én pedig arra gondoltam, milyen jó a tavasz, és milyen jó lenne kirándulni menni a gyerekekkel. Ez ihlette a szöveget: „Tavasz van, kimegyünk a rétre. A maszkot levesszük a városhatárban.” Akkor még szó sem volt arról, hogy anyám égeti a ruhákat.

Ha jól tudom, Józsi, te szólólemezen is dolgozol. Hogyan dől el, hogy egy-egy dal melyik projektben lel otthonra?

Józsi: Amikor az Elszakít, összeköt, elszakít dalai elkészültek, nagyon kimerültnek éreztem magam. Óriási munka volt néhány hónap alatt albummá formálnom az ötleteimet. Szerettem volna kettesben maradni a gitárommal, és csak magamnak, a zenélés öröméért zenélni. Cél nélkül, illetve csakis terápiás céllal, akár a fióknak írni néhány dalt. Úgy, hogy nem kell észben tartanom, hogy csellóval meg dobbal jól szóljon majd. Ebben az időszakban, 2021. nyár elején írtam a Gyufát és a Kagylót.

A kérdésre, hogy hogyan dől el, hová kerül egy-egy dal, őszintén nem tudom a választ. Igazából az sem jutott eszembe, hogy szólólemezt készítsek.

Mindig csak odáig jutottam: ilyen névvel, hogy Hegedűs Józsi, biztosan felesleges ilyenben gondolkodni.

Azt hiszem, az egy szál gitár erejében sem hittem. A 24. szülinapomon koncertet adtam a szegedi No Milk Today hanglemezboltban, azzal a céllal, hogy jól kiénekeljem magam. Ám mivel meglepően nagy sikerem volt, kedvet kaptam ahhoz, hogy gyakrabban üljek le egyedül egy gitárral. Rengeteg jó visszajelzést kaptam, és végül a kikeltetős sikerek és a Carson Coma-turné miatt úgy döntöttünk a kiadóval, hogy a már elkészült egy szál gitáros dalokat vegyük fel és adjuk ki. Megsúgom, hogy az egy szál gitáron kívül azért lesz még egy-két hangszer. Slide gitár, vegán dob, hegedű már biztosan.

Milyen terveket szövögettek?

Józsi: Amikor megalakultunk, úgy gondoltuk, világzenei formáció leszünk. Valami olyasmi, mint a Meszecsinka. Akkor szóba került a külföld. Az új albumunk már egészen alter rock lett. Vannak olyan fesztiválok, koncerthelyszínek, amiket nagyon szeretünk. A Double Rise-on, a Malom fesztiválon vagy a Kolorádón például szuper lenne játszani. Koncerthelyszínek közül pedig a Magyar Zene Háza és a Müpa olyan helyek, ahol óriási megtiszteltetés volna fellépni.

Bence: Én minél több emberhez szeretném eljuttatni a zenénket. Ha ez megvan, elégedett leszek.

Norbi: Nagyon szeretném, hogy több emberhez eljussunk, és azt is, hogy minél több fesztiválon meg tudjuk mutatni magunkat.

Jó látni, hogy egyre több feltörekvő zenei produkció talál vissza a népzenéhez, és fogja meg úgy, hogy közelebb kerüljön a fiatalokhoz. Ti mit szerettek benne a legjobban?

Józsi: Szeretem a magyar népzenét és sok más különböző népzenét is. A magyar népdalok szövege sokszor lehengerlő, emellett lehengerlően egyszerű. Engem lenyűgöznek. Néha eszembe jut, milyen ember lehetett az a parasztlány vagy parasztfiú, akinek eszébe jutott egy olyan szöveg, mint a Hidegen fújnak a szelek vagy az Indulj el egy úton. Szerintem érvényes üzenetet közvetíteni közérthetően nagyszerű dolog, én is erre törekszem a dalszövegeimmel.

Bence: Úgy látom, hogy minden zene egy tőről fakad, a különbség csak a megszólalás módja és a téma. Egy popdal is lehet egészen népies, és egy népdal is lehet metálos. Ha így fogjuk fel, nagyon szépen össze tudnak találkozni a különböző zenei világok. A népzene, mint minden más zenei stílus, tökéletes fűszer, amely megadja a zene különlegességét.

Egyszer azt nyilatkoztátok, hogy olyan zenekar vagytok, amit néha kettévág egy országhatár. Azt tudom, hogy Józsi szabadkígyósi születésű, és hogy többen Szegeden laktatok. Most hol éltek?

Józsi: Amikor ezt írtuk, időnként lezárták az országhatárokat, és egy-egy tag Szerbiában ragadt. Az első karantént Norbi és Máté is a Vajdaságban töltötte, és is megesett, hogy egy tehetségkutatón Tankerdő néven, trióként vettünk részt, mert Máté nem tudott átjutni. Ma Norbi és Bence Szegeden, én Budapesten, Máté Szabadkán él. A próbákat Szegeden tartjuk.

Norbi: Igaz, hogy többen Szegeden lakunk, viszont a zenekar fele, Máté és én a Vajdaságból származunk. A tavalyelőtti karanténidőszak alatt mi ketten kint is rekedtünk. Akkor született a karanténdalunk.

A zenétek pozitív töltetének, empátiájának titkát abban látom, hogy valamennyien tanítással is foglalkoztok. Meséltek kicsit a civil foglalkozásotokról?

Józsi: Nagyon kedves az elgondolás! Nekem a tanítás és a színpadi lét is egy tőről fakad.

Szeretetből van a tanár meg az énekes is.

Jót akarok az embereknek, és ha sikerül nekik valami jót adnom, az örömükből én is visszakapok. Az egyik barátom szerint ez a „szeretetpingpong”.

Bence: Mind pedagógusok vagyunk, ráadásul Józsi, Norbi és én is leginkább kisgyermekek között mozgunk. Szerintem a zenei énünkhöz nagyban hozzájárul, hogy gyerekekkel foglalkozunk. Időnként mi magunk is meglepően gyerekek tudunk lenni, a szó legjobb értelmében. A játék, a hülyeség, egymás heccelése folyamatos. Néha kicsit túl is toljuk.

Norbi: A látásvesztésem előtt általános iskolai alsó tagozatos tanító voltam. Utána pedig látássérültek informatikai rehabilitációs szakemberévé fejlesztettem tovább magamat.

Van még a zenéléshez hasonló szenvedélyetek?

Józsi: Én amatőr hangszerkészítő vagyok. Az első saját készítésű elektromos citerámat Debreczeni-Kis Helga részére készítettem, most építem a másodikat.

Bence: Olyan nagy szenvedélyem nincs. De azért nagyon szeretek túrázni, kajakozni vagy a kutyámmal sétálni.

Norbi: Nagyon szeretem a hasznos és új technikai eszközöket. Mindig azon gondolkodom, hogyan tudnák őket minél jobban felhasználni a látássérült személyek. Az utóbbi időben újra elkezdtem festegetni is.

Fotók: Csillagerdő