Thália olvasó3.jpg

Szervét Tibor most rendezi a darabot, amelyben korábban főszerepet játszott

Az október 21-i olvasópróbával elindultak a Thália Színház legújabb nagyszínpadi bemutatója, a Romantikus komédia próbái. A szakmájukban zseniális, a magánéletük terén azonban állandóan rosszul időzítő írópáros történetét láthatta már a közönség a teátrum Nagyszínpadán, akkor Szervét Tibor főszereplésével, aki most a rendezői székből formálja az előadást.

December 7-én érkezik a Romantikus komédia a Thália Színház Nagyszínpadára. A darab címe egyben a műfaját is takarja: a romantikáról szól, szerethető karakterekkel, némi bonyodalommal, mindezt viccesen.

Bernard Slade Romantikus komédia című darabja egy sikeres drámaíró, Jason Carmichael és a kezdő írónő, Phoebe Craddock kapcsolatát követi nyomon; a két főszereplő között barátság, vonzalom és szerelem bontakozik ki a közös munka során. Hiába ismerik azonban a szerelmet papíron, a valóságban hosszú évek múltán sem tudnak kiigazodni rajta.

A szóban forgó írópárost Zayzon Zsolt és Sóvári-Fehér Anna alakítják, akik Udvarias Annával, Mózes Andrással, Gubás Gabival és Tóth Eszterrel kiegészülve alkotják majd a Romantikus komédia színészgárdáját. A szereposztás kialakulásáról Szervét Tibor, a darab rendezője így nyilatkozott:

„A szereposztás mindig a rendező és a színház vezetőségének egyfajta konszenzusos döntése. Tőlem azt kérték, hogy opciókat ajánljak; érzékeny és bonyolult folyamat egy évad megtervezése, pláne egy ilyen nagy színházban, így nem kockáztathatjuk meg, hogy az utolsó pillanatban felboruljon a műsor, csak mert ragaszkodom egy bizonyos színészhez. Úgyhogy én ajánlottam opciókat, ők pedig ezt a felállást találták optimálisnak belőle. Természetesen vannak életkori, illetve szerepformabeli paraméterek, de arra a kérdésre, miért Zayzon Zsoltra, Sóvári-Fehér Annára, Mózes Andrásra, Udvarias Annára, Gubás Gabira és Tóth Eszterre esett a választás, a rövid válasz az, hogy ők látszanak a legalkalmasabbnak az adott szerepre.”

A Romantikus komédiát már láthatta korábban a Thália Színház közönsége: tizenöt évvel ezelőtt Bálint András rendezésében futott a darab, amelyben akkor Szervét Tibor alakította a főszereplő írót, Jasont. Tibor elmondása szerint hosszasan foglalkozott a szövegkönyvvel, hogy a dialógusok frissek és életszerűek, a történet fordulatai pedig viccesek és érdekesek legyenek.

„Igyekszünk a jeleneteket úgy hangolni, hogy a lírai pillanatok mellett meg tudjunk ágyazni a jellegzetes vígjátéki humornak is. Mindössze egyszer lesz lehetőségünk hitelesnek és viccesnek lenni; nem szabad az együttérzésre apellálnunk, meg kell szereznünk azt a nézőtől, sőt a szeretetét és a drukkolását is, mindezt pedig mulatságos formában kell tennünk.”

A Romantikus komédia Szervét Tibor rendezésében, Vajda Miklós fordításában kerül színre. A díszletért Túri Erzsébet, a jelmezekért Füzér Anni felel. Szereplők: Zayzon Zsolt, Sóvári-Fehér Anna, Mózes András, Udvarias Anna, Gubás Gabi, Tóth Eszter.

Ez is érdekelheti

A világjobbító szándékú vacsora gyilkos eseményláncolatot indít el a Tháliában

A Thália Színház legfrissebb bemutatója, Az utolsó vacsora egy 1995-ös független amerikai film színpadi adaptációja.

Jámbor Nándor: a darab ijesztő mondatai megjelentek a valóságban

Jámbor Nándor Bajorországban született, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatából igazolt át a budapesti Thália Színházhoz. Imádja a bohózatokat, de cseppfolyós bácsit is eljátszik, ha kell.

Kaposvártól Keresztanyuig – Molnár Piroska 80

Október 1-jén ünnepli nyolcvanadik születésnapját Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze, aki kiváló jellemábrázoló tehetségű, sokoldalú művészként számtalan színpadi és filmes szerepben kápráztatta és kápráztatja el a közönséget.

Sok vígjáték és egy nagy hazatérés a Vidor Fesztiválon

Csaknem kéttucatnyi színházi előadás, irodalmi és zenés est várja a nézőket az augusztus 22. és augusztus 30. között zajló nyíregyházi Vidor Fesztiválon. A Karinthy Színház három produkcióval is indul a versenyprogramban, és újra magyar közönség előtt lép fel Kanadába szakadt egykori kedvencünk.