Budapesten lép fel Slava Polunin világhírű Snowshow-jával, amelyért már Laurence Olivier-díjat is nyert. Az orosz bohóc hisz a semmittevés önfeledt örömében, Sárga Malom névre keresztelt művésztelepén pedig a játéké a főszerep. Érdekli a bohóclét filozófiája; szerinte egy bohóc korántsem vidám, de mindenkinek szeretetet ad. INTERJÚ

Ön alapította a Bolondok Nemzetközi Akadémiáját. Mit kell tennem, ha szeretnék belépni?

Senki se tudja, hiszen nagyon sokféle bolond létezik. Ismerek olyat, aki több száz oldalas disszertációt írt a páratlan zokni magányáról a modern civilizációban. Akad, aki a könnyebb módszert választja, és Herkules tizenkét próbájához hasonlóan próbál fokról fokra előrébb jutni. A Sárga Malomban van egy bár, amelyben sorra állnak az üvegek fejjel lefelé, a belőlük kijövő csövek pedig egészen összegubancolódnak, lehetetlen kibogozni, hogy amikor kinyitod a csapot, melyikből jön vodka és melyikből limonádé. Készítesz magadnak három koktélt, megiszod, s ha ezek után képes vagy válaszolni a kérdésekre, akkor kiálltad az első próbát. Utána egyre csak nehezebbek jönnek.


slava_snowshow_600x397.png
Forrás: slavasnowshow.com

Bohócnak születni kell, vagy inkább annak maradni valamiféle gyermeki figyelemmel?

Mint minden szakmában, itt is fejlődhet az ember, ám tehetség nélkül nem juthatsz igazi magaslatokba. A bohócok nagyon sokfélék: vannak extrém-bohócok, költő-bohócok és anarchista-bohócok, akik semmilyen irányítást nem tűrnek, mindennel szemben ellenkeznek. Nagyon sok bohóc igyekszik megőrizni a gyermeki énjét, és ennek önfeledtségét átadni a közönségnek. Lényegében a bohócságnak nincsenek határai, igazán sokfélék vagyunk, ám a legfontosabb, hogy szeretetet adunk.

Ön milyen bohóc?

Én egyesítem magamban a költőt, gyermeket és az orvost.

A bohóclétnek elengedhetetlen része a vidámság vagy boldogság?

Dehogy! Ebben is nagyon különbözünk. Az én bohócom maszkja egyáltalán nem vidám, s ez azért van, mert hosszú időt töltött Londonban, ahol nem szokás kedvesnek és érzékenynek lenni. Az én bohócom ábrázata akár keménynek, démoninak is tűnhet, mert elrejti a kedvességét, viszont a gesztusaiból és megnyilvánulásaiból nyilvánvaló, hogy őrzi a gyermeki világát és jóindulatú.


polunin5_600x400.png
Slava Polunin
Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu

A Snowshow-t is ez a gyermeki világ ihlette?

Nagyon nehéz egy szóval jellemezni egy egész világot.

Szétszedhetjük elemeire: a hóesesés, a pók, a labdák?

Próbálja csak elemeire szedni a szerelem szót? Ugye, hogy lehetetlen? A darabban nem szólunk egyetlen szót sem, mert az volt a célom, hogy megmutassam a szavakkal nem kifejezhető érzéseket. Az elmondhatatlant próbáljuk elmesélni. Ez egyfelől epikus, mondhatnám nagyszabású történet, akár egy antik mítosz. Másrészt viszont rendkívül személyes, bensőséges dolgokról mesél. A szereplők miközben gyermeki módon játszanak a színpadon, alapvető filozófiai kérdéseket vetnek fel. Ahogyan nézed őket, úgy tűnhet, hogy mindez nagyon vidám, ám közben mégis sírsz.

Egy ilyen előadásnál elengedhetetlen, hogy epikus történetet meséljen?

Ez olyan akár egy álom, nincs megírt forgatókönyve. Megmutatunk valamit, ami aztán pillanatok alatt vált át valami egészen másba.

Huszonhat éve játsszák a Snowshow-t szerte a világban. Hogyan lehet ennyi ideig frissen tartani?

Ezen felül harminc színházi előadást készítettem és húsz utcai produkciót. Akad köztük több is, ami tizenöt évig műsoron volt. Ez a műsor a mai napig titok számomra is, ezért mindig érdekes. De abban igaza van, hogy ügyelnünk kell, ne fáradjon el a dolog.

Például cserélgetik egymás közt a szerepeket.

A művészek az előadás előtt fél órával tudják meg, hogy aznap ki milyen szerepet játszik majd, egy perccel az előadás előtt pedig elmondom a "kulcsot" az aznapi produkcióhoz, így mindannyian úgy megyünk ki a színpadra, hogy még nem látjuk pontosan, miként fogjuk megvalósítani.


slava_snowshow_yellow_clown_in_storm_by_vladimir_mishukov_600x400.png
Forrás: slavasnowshow.com

Mennyire függ az előadás az aznapi közönségtől?

Minden ország új kihívás, amit meg kell oldanunk. Néha egészen meg kell változtatni a darabot az adott országtól függően. Amikor Londonban játszunk, akkor mindent nagyon precízen és kimérten csinálunk. Akár tíz másodperces szüneteket is megengedhetünk magunknak, mert az angolok kivárják, ilyen a természetük. Ha viszont Spanyolországban lépünk fel, akkor félretesszük az eszünket, és csak a szívünknek élünk. Elengedhetetlen a szenvedély. Nem szabad a színpadon maradni, be kell vonni, vagy olykor rángatni a közönséget.

Sejti már, hogy nekünk, magyaroknak miként kell átalakítani az előadást?

Ezt most fogjuk kitapogatni.

Nyitókép forrása: slavasnowshow.com