Széttörni, összerakni, felzaklatni

„Minden egész eltörött" – Ady Endre 1909-ben írt sorait gyakran alkalmazzuk az első világháború utáni évekre. Ez a gondolat nagyon jól leírja azt a művészeti atmoszférát, amelyet az avantgárd jelent. Ezért választották a tárlat egyik címének azt, hogy Törésvonalak?

Az első világháborút lezáró szerződések és az új utódállamok kialakulása valóban óriási változást jelentett a korábbi időszakhoz képest. Nemcsak adminisztratív, hanem kulturális törés volt az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Volt egy olyan réteg – ezek többnyire az avantgárd művészek voltak – akik nem erre fókuszáltak, többségük nem próbálta erősíteni a nemzeti hagyományokat, nem próbálták igazolni az új történéseket. Alapvetően azzal foglalkoztak, hogy mi az általános emberi, ami mindenkit foglalkoztat, függetlenül attól, hogy ki melyik országban él. Ebből a szempontból internacionalisták voltak. Ezért lett a kiállítás egyik tematikus egységének neve A modern közép-európai polgár születése.

Ezek a művészek felrúgják a hagyományos elvárásokat, egyszerre rombolnak és építenek valami újat. De azért akadnak köztük olyanok, akik a megváltozott világ politikai változásaira is válaszolnak.

Igen, akadtak olyan avantgárd művészek, akik kiálltak egy-egy állam érdekei mellett. Ilyen volt például a baranyai Dobrovits Péter, aki nemcsak művészi, hanem politikai szempontból is fellépett a délszláv államok képviselőjeként: a rövid életű Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság elnöke volt. Általánosságban azt lehet mondani, hogy ezek a művészek úgy tekintettek önmagukra, mint társadalomformáló erőre. Az egyetemes vagy a polgári értékeket akarták az emberekhez közvetíteni. Nem véletlenül nevezték magukat előörsnek, vagyis avant-garde-nak, ami egy francia katonai kifejezés.

Elsősorban ezt az emberformáló, a társadalmi tudatot átalakító szerepüket vették nagyon komolyan, próbáltak ebbe valamiféle egyetemes világlátást belevetíteni.

A háború borzalma csak ebből a szempontból volt számukra fontos, a szörnyűségek pedig nem válogattak a nemzetek között. Az emberek elidegenedésének folyamata is élénken foglalkoztatta őket: hogyan alakult át a hétköznapi emberek élete az ipari forradalom következtében megszülető gyárakkal, ennek hatására mi történt a családokkal, vagyis hogyan alakult át a társadalmi szervezet a 20. század elején.

A Közép-Európai avantgárd művészetet
az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiból származó művészek alkotásain
keresztül mutatják be. Említette, hogy a nemzetekfelettiség volt rájuk
jellemző, de a közös gyökerek felismerhetők a műveken?

Nem
egyszerűen a közös iskola hozta össze ezeket az embereket, inkább a külföldi
tanulmányutak alapján szerzett inspirációk a meghatározók. Egy avantgárd művészre
Berlin, Párizs vagy Bécs világa hatott erősen. Innen vették azt az új
látásmódot, ami a korábbi formákat merészen szét tudta bontani. Ha így nézzük,
ők a régi művészeti elvek helyén gyökeresen mást hoztak létre.

Abban az időben egyedi jelenség volt,
hogy egyszerre több művészeti ágban alkottak? A kiállításon látható, hogy nemcsak
a képzőművészetek voltak fontosak számukra, hanem folyóiratokat és
kiáltványokat írtak.

Ez
újnak számított, és az avantgárd művészekre volt jellemző. Mivel hittek a társadalom
megváltoztatásában, átalakításában, annak érdekében minden eszközt megragadtak:
legyen az filmművészet vagy akár építészet. Ebben a munkában számítottak a
társművészetekre. Megpróbálták integrálni ezeket az eszközöket is, hogy valami egészen
újat hozzanak létre a köztudatban.

Milyen műveket láthatnak az
érdeklődők? Nemcsak a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből látható néhány
alkotás, hanem nemzetközi kiállítás révén külföldről is érkeztek műtárgyak. Van
köztük igazi különlegesség?

Természetesen. Elsősorban a festészet dominál. De vannak táblaképek, szobrok, grafikák, tipográfiák, folyóiratok, film-forgatókönyvek, fotográfiai kísérletek, valamint más műtárgyak is. A látogatók szeme előtt pedig leperegnek korabeli filmrészletek is. Összesen hatvan helyről érkeztek a műtárgyak, és mindegyik egy kicsit más. Az volt fontos, hogy láttassuk: akkoriban Lengyelországtól kezdve Magyarországon át, a délre elhelyezkedő országokat is ideértve

egy olyan nyelv alakult ki, ami a maga nemében újnak és idegennek számított.

Ezt a formanyelvet a mai szemlélőnek meg kell tanulni nézni. Az átlag művészetkedvelő ember sokszor az impresszionistákat még szereti, de az avantgárdot már kevéssé érti. A szemet lehet „gyakorlatoztatni”, újra meg újra meg kell nézni ezeket az alkotásokat, hogy megmutatkozzon a műtárgyakban rejlő gondolat vagy hangulat.

Felzaklatják a nézőt az összetört,
majd újra felépített, kevéssé egyértelmű művek?

Igen, de ez a felzaklatás tudatos volt a korabeli művészek részéről. Így próbálták valami új eszközzel a valóság belső szerkezetét megmutatni. Erre pont az építészet, a Bauhaus a jó példa. Ott annyira a funkcionalitás került előtérbe, hogy mindenféle díszítőelemet, sallangot megpróbáltak eltüntetni. Egy festészeti vagy szobrászati alkotás nem ennyire egyértelmű. De az egész művészetük mögött az van, hogy a belső valóságot mutassák meg.

Fotók forrása: Janus Pannonius Múzeum