Az első napi kulturális sokk megvolt. A párhuzamosan nem tudok ott lenni minden helyszínen című tudathasadáson, és a más hátán hazamenni traumán is túl vagyunk. Másnap délután egy kellemes hajóúttal gyógyítottuk magunkat, mert hajójárat is van a Szigetre, ha valaki elfelejtette volna, délután kettőtől, hajnali négyig szállítják oda-vissza, hatszázért a fesztiválozó sereget. Jó egy kicsit kiszellőztetni magunk, miután egy szomszédos szaniter boltban próbáltunk meg gyógysört kérni a Jászain, a Fehér Gyűrű nevű kocsma helyett. Nem tűnt fel, hogy kádak lógnak a falról, és nem sörcsapok, de még csak hülyének sem néztek, amikor meglátták a tarka karszalagjaink. Aztán meg elment a hajó pont, de nem adtuk fel, a Dunánál a lépcsőn vártuk meg a következőt, miközben néztük, hogy mulat egy másik sziget, a Margit, rajta a sok futó, akik egy másik, egy kevésbé bohém életformát valósítanak meg épp.
A Sziget Fesztivál nevű földdarab azonnal beszippant, a programok dzsungelében az ember már nem törődik a kisebb bajaival. Sok ásványvíz, hidratálás, valami könnyebb kaja és lehetőleg olyan programok, amelyek fűben fekve is végignézhetők. A víz felőli bejárathoz közel a Blues Színpadon épp Tom White és barátai nyomják a rockabillyt. Az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának zenéjét játszó huszonéves magyar fiúk, állati viccesek, milyen jó, hogy a Mistery Gang óta nálunk is újra divatos ez a dobos-bőgős-gitáros utcai őrület. Nekem azért kicsit gyors ez mára, de nem kevésbé szédítő a Vándor vurstli hajdan volt játékai között járkálni, a katalán játékparkban nézni a mechanikus szobrok őrült rendszerét, és a cirkuszi sátorban figyelni az artistákat, akik olyan szerkezeteken ugrálnak, amelyeket néhány részeg néző hivatott tartani.
Noa&Uri az izraeli manézs-bohócok vakmerő dolgokat művelnek, egy jól kitalált, ám nem veszélytelen komédiába vonják be a nézőket, amelynek kettejük kapcsolata a története. Egy lány és egy fiú, akik a harmincas évek vándorcirkuszi társulatainak kemény, ám szórakoztató életét idézik fel az akrobatika nyelvén és közben még nevetni is lehet. Az előadásuk címe: Cirque No Problem, avagy a problémamentes cirkusz. A Sziget metaforája is lehet.
Block Party
A színházi sátor hiánya nem olyan fájó, ha belegondolok, hogy tavaly volt benne olyan előadás, amely élvezhetetlen volt a külső zajok miatt. Külön elméletem erről, hogy kellene az év egy bizonyos szakában egy külön színházi fesztivál ide, ahol a zene, a koncertek volnának a különleges ráadás. Most a szabadtéri produkciók, úgymond szigetkompatibilisabbak. Hód Adrienn társulatának a Kapcsolódjunk és bömböltessünk című, élőzenés, kortárs táncos performansza például annyira felrúgja a színházi szabályokat, hogy egy-két kóbor részeg és önjelölt énekes még igazán belefér, sőt, beépíthető. Az esti, rendes, utolsó nagy produkció a világszenzáció, a La Fura dels Baus nevű ősrégi, harminc éve létező, katalán akcionista artista csoport színházi előadása végig egy nagy őrjöngés az óriási emelő szerkezetek, fémkerekek, fellobbanó tüzek között.
A sziget másik felén a koncert a fő műsorszám persze, az MR2 színpad a nyerő, a deklasszálódott magyar kedvencekkel. Copy Con és a Freedom Fighters jó aerobik óra, engem nem izgat különösebben, de látom, hogy teltház van a színpad előtt, utána pedig Quimby, amire beindul a hazai közönség fele. A nemzetközi harcosok pedig a nagyszínpad előtt állnak rendületlenül a mindenféle zászlóikkal, ami furcsa nekünk, akik megszoktuk már, hogy a péküzletben is magyar lobogók országában élünk, lévén bizonytalanok. Jólesik látni a sokszínűt, meg a Die Toten Hosenre, a Bloc Partyra és a Fatboy Slimre közösen őrjöngő briteket, németeket. Egymással táncoltatják a zászlóikat is.
Kései merengésre pedig érdemes kipróbálni a civil szigetet, forintos őrültekkel találkozni itt. Klezmer diszkó szanatórium, deszenzisztáló terápia. Tömegiszonyosan sodródni a Világzenei színpad koncertjeinek végét jelző tömeggel, vagy csak ülni a borudvarban, és bámulni a pohár fenekén át a világ velejét.
