SZIGETcsoport 5. - SÁRGA

Különben is, ma van a Justice, amit már hónapok óta nagyon vártam. Előtte bemelegítek a The Killers segítségével. A nagyszínpadi fellépés első pillanatától nagyon meggyőzőek, és a hangerő is az, ezt azért mondom, mert mást se hallok napok óta, csak hogy milyen halk a Nagyszínpad. A közönség hálás is, meg vicces, amikor percekig keringet egy kétméteres átmérőjű gumimedencét körbe a nézőtéren. Végül nem a legrövidebb úton, de a strandalkalmatosság kikerül a jobbszélre, nyugodjon békében.

Körülöttem mindenki arról beszél, hogy ki, mikor megy a Justice-ra. Ez megerősít abban a gondolatomban, amit már fontolgatok egy ideje: bátor, de talán érettebb döntés lett volna koncertjüket a Nagyszínpadra helyezni. Na nem baj, majd hat év múlva, amikor már szinte el is felejtettük őket. Bár, gondolom, a Justice leginkább éjfélkor szeret fellépni, ami meg a Nagyszínpadon nem szokás. Nehéz a fesztiválszervezők élete. Mindenesetre elhatározom magam, hogy jó korán odamegyek. Ezért még nagyon hálás leszek később, majd meglátják.

Szóval, addig is elnézek a Múzeumi Negyedhez, és bár az MR2 sátor mögött majdnem elesem a töksötétben egy ott heverő fiatalemberben, végül is megveregetem a saját vállamat, amiért egyből odataláltam a célponthoz, ez nálam nagy szó.

Pont elkapom a vízibábszínház fináléját, a közönség állva tapsol, hiszen tényleg szuperek voltak, majd a nézők nagy része sarkon fordul és egyszerűen átül a domb ellenkező oldalára. Ott ugyanis egy percnyi átfedéssel épp elkezdődött az izraeli-angol csapat deGENERATION című előadása, talán érdemes lett volna egy gondolatnyival később indítani, mondom, hogy nehéz a fesztiválszervezők élete. Arról azonban már igazán nem ők tehetnek, hogy többen is képesek belevakuzni az előadásba, ami egyrészt teljesen hibás elgondolás a kép sikerét tekintve, másrészt nagyon zavaró mindenkinek. A produkcióról nálam sokkal avatottabb kollégámtól nálam sokkal részletesebben olvashatni, meg én különben is kihagytam a harmadik részt, ami nem szép dolog, de az én szempontomból hasznos lesz később, majd meglátják.

Magabiztosan elindulok ugyanis a Party Arena és a Justice felé, mint aki tudja, hová tart. Araszolok az In-kal felmatricázott Suzuki-flottájának egyik egysége mögött. Aztán természetesen nem ott, ahol számítok rá, de szerencsére beleütközöm a megfelelő sátorba (folyton ez történik velem a Szigeten, hiába, nem vagyok egy Magellán). Itt azt kell látnom, hogy fél órával a meghirdetett kezdés előtt két oldalról tömött sorokban terelgetik befelé a tömeget, pedig úgy tűnik, mintha odabent már eleve telt ház lenne.

Még épp bejutok, úgy az utolsó száz fő között, akit még beengednek az elejére. Na itt adok hálát az égnek, meg magamnak, amiért időben elindultam, hiszen mögöttem rengetegen maradnak kint. Éjfél után három perccel becsületesen feltűnik az Ed Banger-istálló friss sikersztorija a színpadon, a Justice két tagja, akikről a városi legenda úgy tartja, hogy ők valójában a Daft Punk, ami egyébként azért sem lehet, mert ők meg állítólag robotok... Szóval bonyolult, de ezek a fiúk biztos igaziak, mert roppant szituációérzékenyen kezelik a tömeget, és simán a potméterük köré csavarják a közönséget. Korábban féltem, hogy mi lesz ebből, mert a precízen albumra vágott dalok lejátszását nem tartottam volna oly ígéretes élő produkciónak, de a Szigeten elhangzottak alig hasonlítottak a Cross című lemez számaira, ami egyáltalán nem vált hátrányukra. Nem mintha a felvétel maga nem lenne kiváló, de lelkesít a tudat, hogy még tudják fokozni. A közönség elképesztő egységben hullámzik és ugrál és énekel, ritkán látni ily összhangot, és persze a közepén csinálják a legjobban, ahonnan időnként ijesztően leharcolt, de boldog figurák jönnek ki a szélére, jellemzően félmeztelenül, izzadtságban úszva. Remélem, nem fáznak meg később, mert az biztos elrontaná az egyébként nagyon hercig záróakkord emlékét.