A legszebb tinikorát élő, 17 éves Sziget Fesztivál a zenei élet nagyágyúi mellett az idén is villant valamit abból a bájból, amit még mindig őriz a boldog gyerekkorból. Bár a régi Sziget-járók szerint ez már nem az, ami volt, a fogyasztói őrület eltüntette a fesztivál eredeti hangulatát (tényleg, mit is keresnek itt a sport- és divatcégek üzlet-sátrai?), izgalmas látványokat még mindig találunk, ha elmerülünk a Sziget szabadságában és letérünk a főbb csapásirányokról. Csak néhány lépés a lávakövön sült hotdogtól, de megéri, hiszen van még egy-egy zug, ahol azonnal téren és időn, kultúrán és giccsen kívülre kerülhetünk.
Ha kivárjuk az estét, világra szóló élménybe visz a barcelonai La Fura dels Baus utcaszínházat művelő csapata, de vigyázni kell, mert közönség és játszók között nemigen ismerik a határt, és ehhez szerény vigasz, hogy a műsort magyar zeneszerzők műveiből állították össze. Ha délután merészkedünk a Múzeumi negyed közelébe, a holland Heart of Diamond gólyalábas bogarai rajzanak keresztül az útvonalunkon, bársonyba bújt, csábító tarantella-pókok és nagyra nőtt szöcskék jóindulatú inváziója a sátrak, színpadok körül.
Találkozhatunk még a szintén hollandiai Barkas Rádió agyonbuherált, félbevágott Barkaszával is, amelyik csonkaságát büszkén hurcolja körbe a Szigeten, miközben az NDK legkisebb népautójából a hatvanas évek zenéjét harsogja az amúgy is megviselt éterbe. De még mindig jobban járunk velük, mint azzal a zöld emberkével (Adrian Schwartzstein), aki rollerrel közlekedik, ölbe kapja a lányokat és vartyog, ha esőre áll...
Persze nem mindenki jön helybe, a Sziget még most is az aktív kalandozások színtere. Körbetalpalva a porfelhőket és a másnapos tiniket, néhány óra alatt rá lehet találni a vizuális ingerek forrására. Ezt hagyományosan a Múzeumi negyednél szokás begyűjteni, amely az idén is jó lelőhelynek bizonyul - a Mai Manó Ház körtükrészeti nyolcszögvényekkel debütál, a MODEM térinstallációval hozza ide a most megnyílt Messiások kiállításának szellemét, a Műcsarnok optikai trükköket villogtat, míg az Óbudai Múzeum elszabadul az éves programjától és Terebessy L. Föld kövekből, fémgolyókból készült "szellemi mélységmérő állomásával" önállósítja az itt kínált élményt -, de azért érdemes bekukkantani a fák közé. Mondjuk oda, ahol a program szerint a katalán Guixot de 8 társulat szoborparkja kapott helyet, persze sokkal kisebbet, mint amilyen népszerű lett az első perctől fogva. Ezen a családi ház méretű tisztáson az összevissza roncsokból hegesztett szobrokkal ott bohóckodnak a szigetlakók egész délután, pöckölve a fagolyókat kanálból tésztaszűrőbe, sínből ablaktáblába, rángatják a madzagot, hogy a négyméteres fémfigura mozgatható mutatóujja végre megpiszkálhassa az orrát. Itt az újrahasznosítás maga a humor lényege, bármiből lehet játék, az idő úgy száll az ócskavas-figurák között, mintha nem is ezen a földrészen lennénk.
Helyhez ugyan nem kötődik a katalánok mögött megbújó sátor sem, de mégis mintha gyerekkorunk legrémesebb tárgyait sikerült volna összegyűjteni itt. A Szépemlékgyűjtő Hagyatéka olyan nagyszabású giccstár, amit csak mifelénk lehetett összegyűjteni és csak a szocializmus idején. A rendszerváltás óta eltelt két évtized mit sem koptatott Lóri néni gyűjteményén, itt még mindig a húszdolláros turista útlevél és a disszidens családtagok képeslapjai határozzák meg a teret - ha nem éppen a hazai avantgárd képzőművészei tartanak experimentális akciókat. A rendszerváltás előtti időket írja át Szurcsik József és néhány képzőművész diák Trabant-kompozíciója is egy kicsivel odébb, műalkotássá formálva az egykor papírjaguárként azonosított marxi szükségszerűséget.
A rendszerváltás kerek évfordulója általában is jót tett a Sziget ötletkapacitásának: a színpadok közelébe állított, 50 méter hosszú Arcadom Fal szépen idézi a berlini beton faltáblákat; egyik oldalát a Sziget-lakók grafitizhetik tele, a másikra felkért hazai és külföldi képzőművészek nyomják a sprayt. Sokkal elevenebb hely, mint az Agora képzőművészeti műhely idei telepe. A Civil Sziget művésztelepe sem lett elég ütős, talán a koncepció híján - viszont jól működik a Medence Csoport legújabb installációja, a hatalmasra felfújt Majomkenyérfa, aminek törzséből környezettudatos szelek fújnak.
Elkelt volna néhány vizuális ötlet a szerényen látogatott Zöld Udvarra is, ahol pedig bőven van jó téma, a Kínából importált fokhagymától a kóbor nagyvárosi állatokig. Jó lett volna, ha a Sziget közönsége nem egy eldugott sarokban találja szembe magát az idei mottóval: "Egyszer majd mind rájövünk, hogy a pénz nem ehető."
