Szigliget, ahol a múzsák zengenek

Örkény István, Pilinszky János, Szabó Magda, Németh László, Nemes Nagy Ágnes, Kassák Lajos, Fekete István, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Esterházy Péter, Szántó Piroska – csak néhány emblematikus alkotó azon művészek közül, akik rendszeres vendégei voltak a Szigligeti Alkotóháznak. A névsort hosszasan tudnánk még bővíteni, hiszen a szigligeti kastély már 1952 óta áll a művészetek szolgálatában.

2022-ben a Básti Lajos Közösségi Házban rendezték meg az Ahol a múzsák laknak – epizódok a Szigligeti Alkotóház történetéből című kiállítást, amely az idei jubileumi év felvezető eseménye volt. A tárlat egyes elemei a strandon és a település közterein is helyet kaptak, hogy minél közvetlenebb közösségi élmény valósulhasson meg a kastély gazdag történelme nyomán.

Az alkotóház története és az itt született műalkotások sora kimeríthetetlen ismeretanyagot foglal magába, hiszen Szigliget – és maga az alkotóház is – számos irodalmi, film-, fotó, valamint képzőművészeti alkotást inspirált. A kastély közvetlen környezete egy páratlan arborétum, amelyben Magyarország egyik legnagyobb fenyőgyűjteménye él szimbiózisban az árnyékliliomok, levendulák, lilaakácok és még sok száz faj populációjával.

Az alkotóház amellett, hogy megteremti a lehetőséget az elmélyült művészi munka számára, baráti beszélgetésekhez, jókedvű közös játékhoz, egyszóval a közösségi élet kibontakozásához is teret ad. Ezen a kultikus helyszínen ugyanis a műalkotások létrejötte mellett a legnagyobb érték a közösség, az összetartozás és a közös művészeti munka. A múlthoz hasonlóan a jövőben is ezen pillérek megtartásával biztosítható csak a kastély eredményes működése. 

Egy történelmi történet

Az alkotóház elődjének számító nemesi kúriát 1785–1787 között építették. 1830-ban került a Puteani család birtokába. Báró Puteani József idején egy nagy volumenű átépítés zajlott, mely által klasszicista stílusjegyekkel bővült az épület. A mai arborétum területén kialakított angolkert alapja is ekkor jött létre. A báró országgyűlési képviselőként sokat levelezett Széchenyi Istvánnal, és gyakran látogatta meg őt itt Szigligeten Deák Ferenc is.

A kastély 1912-ben került az Esterházy család birtokába, miután Puteani József fia, Géza engedett a szerencsejátékok, nők és lóversenyek bűvös csábításának, és elveszítette birtokát.

Gróf Esterházy Pál jelentős építkezésekbe kezdett. Kialakíttatta a kastély felső udvarát, megszüntette a kastély mellett elhúzó utat, megépítette a Bujtás-kaput és a mai alsó kapu melletti kápolnát. Mivel feleségével, Stritezi Deym Izabella grófnővel nem született közös gyermekük, így testvérének fiát, Esterházy Jánost vette maga mellé, aki halála után a grófnővel közösen gondozta a kastélyt. Az épület történetének következő fontos alakja Talabér Gábor kertész volt, aki a második világháború után – amikor a kastély fennmaradt értékeit befalazták, és Izabella grófnőnek menekülnie kellett – megakadályozta a kastélypark kiirtását. A főúri élet, amely évszázadok során meghatározta a hely szellemét, itt tehát megszakadt. A kastélyt később államosították, majd 1952-ben az Irodalmi Alap kezelésébe adták. Ekkor Bölöni György Baumgarten-díjas író, az Irodalmi Alap akkori vezetője kezdeményezte, hogy hozzanak létre alkotóházat az épületből. A rákövetkező tíz év így azzal telt el, hogy több ütemben átalakították az épületet az új funkciójának megfelelően. Az alkotóházban ezután szinte minden jelentős 20. századi magyar író és költő megfordult, és még napjainkban is számos művész tölti itt idejét alkotással.

Az alkotói életforma mindennapjai

A Művészeti Alap által 1953-ban elindított program elsősorban íróknak és költőknek biztosított itt alkotási és inspirálódási lehetőséget. A részvétel fejében mindenkitől csak egy szimbolikus összeget és itt született leadandó írásokat, beszámolókat kértek. Az alkotók teljes ellátást kaptak a Balaton északi partján álló kastélyban, amely az 1950-es, 1960-as évek viszontagságos évtizedeiben gyakran létkérdést is jelentett. A zárt szobaajtók mögött rendszeres munka, a közösségi terekben pedig kötetlen társasági élet zajlott. Vissza-visszatérő összeszokott társaságok, művészcsaládok és elvonulni vágyó alkotók egyaránt otthont találtak mindig az egykori Esterházy-kastély falai között. Olyan fontos alkotások születtek itt, mint például Pilinszky Jánostól a Novemberi elízium, Mészöly Dezsőtől a Magyar rokokó és a Szigligeti ősz, Nagy Lászlótól az Ősszel vagy Bella Istvántól a Szigligeti fénykép című mű. Itt dolgozott Kertész Imre a Gályanapló szövegein, Fekete István pedig a település gazdag történelmét személyes élményein keresztül dolgozta fel. Juhász Ferenc Rezi bordala és Kassák Lajos Részegítő Badacsony című verse szintén szorosan kötődik a helyszínhez.

A festők közül Szántó Piroska is rendszeresen inspirálódott a környék természeti értékeiből és a népi hagyományokból. Különösen az út menti, régi korpuszok keltették fel érdeklődését, amelyek sajátos jegyeit később átdolgozva rendszeresen megörökítette alkotásaiban. A helyben végzett gyűjtőmunka eredményeiről és szigligeti emlékeiről Nemes Nagy Ágnesnek képeslapüzenetekben is gyakran beszámolt, aki szintén tevékeny időszakokat töltött el az alkotóházban.

Szigliget természeti és történelmi gazdagsága az 1950-es években a filmesek számára is számos inspirációt nyújtott. A Makk Károly rendezésében, Darvas Iván és Krencsey Marianne által vászonra vitt nagy sikerű Liliomfi egyes jeleneteiben többször is feltűnik a település egy-egy fontos látképe. Több más film forgatásakor, például a Hintón járó szerelem felvételei során előfordult, hogy a teljes stáb az alkotóházban lakott.

A legváltozatosabb műfajokban alkotó művészek esti társaséletéhez hozzátartozott az asztalitenisz vagy szellemi megmérettetések, amelyekről számos archív fotó is tanúskodik.

A Szigligeti Alkotóház vezetője, Balassa Balázsné Andrea 2009 óta dolgozik az egykori kastélyban, és 2015 óta vezeti az intézményt. Az ő és az alkotóház személyzetének tapasztalatai szerint máig sok az olyan vendég, aki a régi idők emlékének felelevenítése miatt, vagyis nosztalgiázni jár vissza. Számos olyan visszatérő vendégük is van, aki az alkotói időszaka mellé kikapcsolódásként választja a helyszínt. A legtöbb szoba enteriőrje máig igazodik a klasszikus alkotói tevékenység biztosításához: a lenyűgöző kilátás mellett művészeti alkotások és természetesen íróasztal is található bennük. Felgyorsult világunk hatására ugyanakkor számos korábbi szokás eltűnt vagy átalakult. Régebben heteket vagy akár hónapokat is eltöltöttek itt, egy-egy művész manapság viszont csak 2–3 napra, és főleg a hétvégékre érkezik. Mivel sokan kötetlenül és otthonról végzik a munkát, nem feltétlenül engedhetik meg maguknak, hogy önkéntes elvonulásban inspirálódjanak. Írógépek helyett ma már leginkább laptopon dolgoznak az alkotók, és ha eljönnek, akkor mobilisabbak, nincsenek a szobájukhoz kötve.

Egyes összeszokott szakmai társaságok a nyarat máig is együtt szeretik tölteni, ők eleve egymáshoz igazodva foglalnak szobákat. A nyári estéket a múlt nagyjainak hagyományait tovább éltetve ők is a pepita köves teraszon közös beszélgetésekkel, borozással, szivarozással töltik.

„Korábban az őszi időszak is népszerű volt, ugyanis olyankor a természet teljesen más arcát mutatja a kertben. Ilyenkor könnyebben jön az ihlet, mint nyáron, több lehetőség van az elcsendesedésre, melynek megőrzésére mi magunk is törekszünk. Emellett a napi étkezések biztosítása is támogatja az alkotómunkát. Sokan annyira belemerülnek az írásba, hogy csak az ebédre és vacsorára hívó harangszó – ami rendszerint egy órakor és este fél hétkor csendül fel  – segít felismerni nekik a napszakot és az időt. Ez a néhány apróság segítséget tud nyújtani abban, hogy az alkotni vágyók teljes odaadással dolgozhassanak. A közösségi életet tekintve máig előfordul, hogy a közös étkezés után még órákig beszélgetnek egymással a vendégek. Néhány éve még jellemzően január végén összejárt a szentistvánozó társaság is. De több olyan család is visszalátogat, ahol a gyermekek kiskoruk óta összenevelődtek a szigligeti nyarakon. Érdekes élmény látni a generációk közötti átörökítést”  – számolt be személyes tapasztalatairól Andrea.

A Szigligeti Alkotóház nemcsak őrzője, hanem éltető közege a hazai művészeti életnek is. A kastély épületében járva több helyen a Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak – többek között Aknay Jánosnak, Bereznai Péternek, Krizbai Sándornak vagy Knyihár Amarillának  – az emblematikus festményeit láthatjuk. A könyvtár gazdag gyűjteményében jó néhány dedikált kötetet is felfedezhetünk. A festői környezetről és a visszajáró alkotókról Stekovics Gáspár felvételei lépten-nyomon eszünkbe juthatnak. De lépéseink nyomán a folyosókon gondolatban visszhangoznak Dés László A Pál utcai fiúk színpadi előadáshoz szerzett dallamai is. Reméljük, hogy az ihletet adó múzsák még hosszan szólnak, zengenek!

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/6. számában olvasható.