PLATON_KARATAEV_DUO_(21).JPG

Szigligetre érkeznek a Platon Karataev frontemberei

Június 5-én a Platon Karatev duó elmélyülős koncertjén nemcsak önmagunk, de a Nap körül is keringhetünk a szabad ég alatt a Szigligeti Alkotóház kertjében.

A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett Platon Karataev 2016-ban alakult Budapesten. Két ígéretes, nemzetközi figyelmet kapó angol nyelvű album után a 2022-es Partért kiáltó lemez egy szintlépés volt a zenekar számára: az Artisjus összesítése szerint a kritikusok egyik kedvenc lemeze volt, emellett Fonogram-díjjal is jutalmazta a szakma, a dalszövegek pedig sok gimnáziumban irodalomból érettségi tétellé váltak.

Idén áprilisig kellett várni a folytatásra – megérkezett a Napkötöző, mely továbbra is a legszemélyesebben szól a legegyetemesebb kérdésekről, és bár az előző lemezhez hasonlóan újfent a víz, a hegy és az erdő szemével néz az emberre, ezúttal a központi elemmé a tűz vált, így a Nap körül keringenek a dalok.

Az esemény a Szigligeti Alkotóház és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésében valósul meg.

A koncertre a belépés díjtalan, a Facebook-esemény itt található.

Ez is érdekelheti

Az irodalom kastélya – kvíz a Szigligeti Alkotóházról

A Szigligeti Alkotóház több mint hét évtizede ad otthont magyar íróknak. Teszteld tudásod erről a helyről, ahol a magyar irodalom legjobbjai találtak inspirációt!

Solére is beveszi a Szigligeti Alkotóház kertjét

Idén nyáron is inspiráló kulturális programokkal várja az érdeklődőket a Szigligeti Alkotóház. Augusztus 21-én Solére ad koncertet.

A szigligeti fákra költözik az irodalom

Augusztus 23-án a Petőfi Kulturális Ügynökség fenntartásában működő Szigligeti Alkotóház egész napos, ingyenes összművészeti fesztiválra hívja a közönséget, ahol irodalom, zene, színház és képzőművészet találkozik a Balaton egyik leginspirálóbb helyszínén.

Elcsendesedős koncertet ad az Anna and the Barbies duó Szigligeten

Idén nyáron is inspiráló kulturális programokkal várja az érdeklődőket a Szigligeti Alkotóház. Augusztus 7-én 20.00 órától az Anna and the Barbies duó ad koncertet.