Vidéki Színházigazgatók Egyesülete 01.jpg

Szikora János búcsújával indult a vidéki színházigazgatók találkozója

A Vörösmarty Színházban tartotta meg szakmai találkozóját a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete január 9-én Székesfehérváron. Az ország minden szegletéből érkező intézményvezetők a vidéki színházak helyzetéről, a következő időszak kihívásairól tartottak értekezletet.

A rendezvényre érkezett igazgatókat Szikora János házigazda, a Vörösmarty Színház igazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy nyitóbeszéde egyben búcsú is, ugyanis ez után az évad után már nem igazgatja tovább a fehérvári teátrumot. Kiemelte a találkozó fontosságát, megjegyezve, hogy a hangsúly nem a vidék szón kell hogy legyen, hanem azon az értéken, tartalmon, amelyet a különböző városokban működő színházak teremtenek és adnak a közönségnek. Ezek igazi kulturális műhelyek, és messze több, értékesebb és sokszor izgalmasabb produkciót, munkát végeznek, mint amennyi a köztudatban ebből lecsapódik. Ahhoz, hogy ez továbbra is így lehessen, a struktúrának továbbra is fontos része kell hogy legyen a az állami szerepvállalás, és mellette a közös együttműködési formák kitalálása. 

A megbeszélésen felszólalt Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is, aki kiemelte a színházak fontosságát a nagyvárosokban, és innovatív, előremutató kezdeményezésekről beszélt a fenntartói oldalt képviselve. Kiemelte a több színházat is érintő közös finanszírozás fenntartására vonatkozó megállapodások szükségességét. Ezzel kapcsolatban megemlítette a szakminisztérium ígéretét, miszerint a 2024. december 31-én lejárt megállapodásokat újra meg kívánják kötni még 2025 januárjában, ami további stabil, biztonságos működést tenne lehetővé.

Ezek után Kirják Róbert, az egyesület elnöke, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója nyitotta meg az eseményt. A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete egy éve kezdte el újraszervezni működését, amely épp a szakma összefogásának szükségessége miatt fontos, hiszen a legtöbb vidéki színház hasonló problémákkal néz szembe. Kiemelte, hogy a tárgyalások legfontosabb témái a közös fenntartású intézmények sorsa, a színházi bérek stabilizálása, a tervezhetőség és a teátrumok közötti együttműködések megerősítése.

A találkozón a Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről Novák Irén, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár is részt vett.

A színházigazgatók közül személyesen volt jelen Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója; Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója; Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója; Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója; Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója; Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója; Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója; Barabás Botond, a Szigligeti Színház igazgatója; Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója; Cene Katalin, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója. Online csatlakozott Bakos Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója; valamint Kiss Domonkos Márk, a Déryné Program vezetője.

Ez is érdekelheti

Szikora János leköszön Székesfehérváron, Lőrincz Zsuzsa pályázik

Szeptember 14-én tartotta évadnyitó társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az eseményen az új évad bemutatói mellett a teátrum jövőjéről és az új igazgatói pályázat részleteiről is szó esett. Szikora János bejelentette, hogy a kontinuitás jegyében Lőrincz Zsuzsa, a színház jelenlegi ügyvezetője adja be pályázatát.

Az utolsó Árpád-házi király fejére is felkerül a korona – Szikora János III. András ellentmondásos alakjáról

A III. András – Az utolsó aranyágacska című előadással utolsó felvonásához érkezik a koronázási szertartásjátékok sora. A jubileumi produkcióról Szikora János rendezővel, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójával beszélgettünk.

Bagó Bertalan rendezésében mutatták be a Részegeket Székesfehérváron

December 13-án mutatta be a Vörösmarty Színház Ivan Viripajev Részegek című darabját. Az előadást a Kozák András Stúdióban állította színpadra a színház művészeti vezetője, Bagó Bertalan.

Tíz vidéki színházi előadás a fotelből

Több száz kilométert utazni egy előadásért? Vannak elkötelezett színházrajongók, akik erre is hajlandóak, azonban az online közvetítések előnye, hogy most utazás nélkül nézhetjük meg távoli színházak produkcióit. Ezúttal vidéki és határon túli magyar színházak programjából válogattunk.